Az európai gondolat 96 évesen is fáradhatatlan terjesztője, a nemzetközi szociáldemokrácia élő legendája ma is éppolyan kíváncsi a világ folyására, mint ifjú éveiben. A legutóbbi hetekben Fejtő Magyarországon részt vett a József Attila-emlékév több rendezvényén, és egy vidéki fürdőhelyen pihent néhány napot. Közvetlenül Párizsba való visszatérése előtt fejtette ki véleményét munkatársunknak az Európai Unió válságáról és a magyar belpolitika alakulásáról.

- Neves francia értelmiségiek és politikusok társaságában ön is aláírta a közelmúltban azt az egész Európában feltűnést keltő dokumentumot, amely az európai eszme, az Európai Unió továbbgondolására hív fel. Milyen megfontolásból adta a nevét e felhíváshoz?

- Ezzel a balsikerű francia májusi népszavazás sokkja után Európát és az európai gondolatot akartuk védeni az euroszkeptikusok különféle áramlataival szemben. Egyúttal viszont megértettük a "nemmel" voksolók bizonyos érveit is; a "nemek" egyik hányadának ugyanis volt pozitív üzenete. Hogy mit akar jelenleg Európa, e tekintetben nagy bizonytalanság volt Franciaországban a referendum idején, ami tulajdonképpen még ma is fennáll, de másként. A szélsőbal és a szélsőjobb persze az uniós válságot és a referendumot arra használta fel, hogy elmélyítse a szuverenizmus és az autarchia felé mutató európai tendenciákat. A "nem" szavazatok bizonyos hányadát azonban nem ezért, hanem más célból adták le. És én egyetértek velük abban, hogy az európai alkotmány valóban fércmunka. Ugyanígy vélekednek a felhívás más aláírói is. Két évet vesztegettünk el egy olyan alkotmányszöveg szerkesztésével, amely így is, úgy is értelmezhető, eldöntetlenül hagyja az európai építés lényeges kérdéseit, és nem old meg semmit.

- Ön szerint mi a lényeges kérdés ma Európában?

- A fő dilemma szerintem az, hogy az amerikai modellre térjünk-e át, vagy tartsuk meg a jövőben is az európai modell alapvető szociális elemeit, például az egészségügyben, az oktatásban, az államigazgatásban - elismerve azt, hogy ezek tényleg megértek a reformokra, a racionalizálásra.

- Önök mi mellé teszik le a garast?

- Sokan látják úgy, hogy az európai szociális modell kifulladóban van. Szerintem viszont csak e modell túlzásait illetően lehet erről beszélni. A modell lényege ettől még kézenfekvőnek látszik számomra, hiszen azt a keménységet, sőt kegyetlenséget, ami a munkaerő használatában az amerikai modellben benne van, már nem veszi be a mai Európa. Az európai tradícióknak ez egyszerűen nem felel meg. Európa tulajdonképpen csupa olyan országból áll, ahol bizonyos értelemben hagyományosan etatizmus, jelentős mértékű állami beavatkozás érvényesül. A mostani európai válság gyökere abban van, hogy Amerika felé mozdul-e el, vagy megőrzi önmagát, vagyis az emberi sorsok szolidaritását, az erkölcsi értékek prioritásának elvét?

- Lát esélyt az előbbi verzióra?

- Őszintén szólva ebben nem hiszek. Schröder kudarca a vesztfáliai választásokon például azt bizonyítja, hogy Európában nem szabad a nagy társadalmi-gazdasági kérdésekhez brutálisan hozzányúlni. A francia politika abban azért egyezik a brittel, hogy mindkettőt általában a mértéktartás jellemzi, és semmiképpen sem a piaci versenyképesség elsőbbsége a társadalom alapértékei fölött. Blair azért sikeres, mert a szükséges változtatásokat az egészségügyben, az oktatásban stb. pozitív módon oldotta meg - vagyis jobbá tudta tenni az oktatást, az egészségügyet. Mert szó sincs arról, hogy a britek elhagynák a második világháború utáni szociális vívmányokat. A szociális rendszer működik, és jól működik - de úgy, hogy közben a költségvetést karcsúsították, és bizonyos ágazatokban elbocsátottak egy csomó embert. De Angliában megoldották, hogy akiket az egyik helyről elküldtek, azok másutt azért találtak maguknak munkát. Rengetegen összetévesztik egyébként a neoliberalizmust a blairizmussal. Pedig a Blair-kormánynak a versenyképességet úgy sikerült nagymértékben megemelnie, hogy közben a jóléti intézményeket is megreformálta. Az ő példája mutatja, hogy létezik egy ilyen harmonizálási lehetőség. Azok a barátaim, akikkel az említett felhívást most aláírtuk, valami hasonlót javasolnak, ahol az alapelv: versenyképesség és munkásvédelem egyidejűleg.

- Mintha egy blairista beszélne önből.

- Mindig is az voltam. Ezért voltam, mégpedig mielőtt Tony Blair megszületett volna, már a háború előtt is a szociáldemokrácia modernizálásának a híve. A blairi modernizáció persze bizonyos nemzeti megegyezést feltételez. Azt, hogy a jobboldal ne éljen vissza a baloldal engedékenységével azokban a kérdésekben, amelyek a tőkehatékonyságot mozdítják elő. Nagyon eltúlzottnak találtam például Medgyessy Péter kijelentését nemrégiben, aki szerint a jóléti társadalomnak vége van. Nincs vége. Csak másképp, modernebben, racionálisabban kell folytatni ezt, mint eddig tettük, nem pedig kiönteni a fürdővízzel együtt a kisbabát, abbahagyni a küzdelmet a szegénység és a kizsákmányolás ellen.

- Ugyanakkor a blairizmus Franciaországban még mindig szitokszónak számít. Nem tekinti "renegátnak" magát, amikor a blairi modellt propagálja?

- A francia értelmiség java részére a blairi modellel szembeni idegenkedés nem vonatkozik. Blair persze ideológiai értelemben ellenlábasa Francois Hollande-nak, a francia szocialisták első emberének. De ez csak ideológiai értelemben igaz. A legtöbb francia intellektuális csoportnak, amellyel kapcsolatban vagyok, már régóta hasonló a programja, mint amit Blair megvalósított. Igaz, Blairnél sokan még mindig hajlamosak nem észrevenni a szociálpolitikust. Pedig a különbség nagyon nagy Bush és Blair politikája között. Bush határozottan a legnagyobb olajmágnások és fegyvergyárosok érdekeit védi, ezzel szemben Blair megítélésem szerint minden döntésben szem előtt tartja az angol munkásság és értelmiség érdekeit. Ez egyébként nagyon komoly kormányzati tudást igényel, hiszen minden pillanatban gondolni kell arra: mivel a kapitalizmussal szemben nincs alternatíva, segíteni kell a globalizációt - csak éppen e folyamatot társadalmi ellenőrzés alatt kell tartani. Ez nem utópia, az angolok e dilemmát brilliánsan megoldották. Zárójelben megjegyzem: én magam azt remélem például, hogy Gyurcsány Ferenc tisztában van a neoliberalizmus és a blairizmus közti különbséggel. Úgy gondolom: ha nem is bevallottan, de a magyar miniszterelnök a blairi európai út híve. Tudom, Magyarországon nem kevesen vélekednek úgy, hogy a magyar gazdaság és általában az ország még nem érett ilyen árnyalatos megoldásokra. Szerintem meg a társadalom és a gazdaság a versenyképességgel ellentétes módszerek következményeit nem viseli el, viszont nem hiszem, hogy a társadalom tétlenül nézné a munkanélküliség további növekedését és a versenyképesség mindenhatóságát a nemzeti öszszetartás értéke fölött.

- Ön szerint Európa a mostani válság ellenére végül is meg tud majd maradni önmagának?

- Igen. Mindenekelőtt Európa szellemi potenciáljára alapozom a derűlátásomat. E tekintetben ugyanis a vén Európa még mindig nagyhatalom. Ha figyelembe vesszük a francia, német, belga, brit egyetemek nívóját, azt látjuk, hogy igen jól állunk szellemi téren, s őrködnünk kell Európa kétségtelen előnyének megtartása és fejlesztése fölött.

- A legutóbbi években mind gyakrabban látogat Magyarországra. Olyan benyomás keletkezik, mintha nagyon is figyelné az itthoni szellemi-politikai csatákat, és mintha egyre gyakrabban állást is foglalna ezekben.

- Megint olyan helyzetbe kerültem, hogy pontosan azokért az ügyekért és gondolatokért kell csatáznom, amelyekért a harmincas években a Szép Szó hasábjain kiálltunk. Magyarországon - tulajdonképpen a pártszférán kívül - létezik egy komoly intellektuális elit, amelyik humanista, európai, kozmopolita, ugyanakkor pedig mélységesen magyar is. E réteg képviselőivel gyakran találkozom itt Magyarországon, és amiben csak tudom, segíteni próbálom őket. S hogy konkrétan miért is kell hadakozni? Pontosan az európaiság, a humanizmus, az igazi hazafiság ügyében. Az említett eszmék némiképp ma is a háttérbe vannak szorítva Magyarországon. Igaz, a helyzet azért sokkal jobb, mint a harmincas években volt; a szocialista eszme feltétlenül erősebb, mint a Szép Szó idejében volt, csakúgy, mint az ordas gondolatok és gyakorlat elleni küzdelem. Egyszóval, az európai gondolat terjedésének ezért napjainkban sokkal jobbak az esélyei, mint a háború előtt voltak Magyarországon. Látom például, hogy az egyetemeken milyen nagy munka folyik e tekintetben; megfordultam az utóbbi időkben Pécsen, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben, és sok humanista, haladó mentalitású diákkal és tanárral találkoztam az ottani felsőoktatási intézményekben.

- Odafigyel a magyarországi pártpolitikára is?

- Arra is jut valamelyes időm. Úgy látom, valójában egyik párt sincs az igazi helyén. Véleményem szerint Magyarország van annyira európai állam már, hogy két vagy három pártnak a létezése látszik megalapozottnak a társadalomban. Egy konzervatív, de humánus és haladó párté, amelyik együttműködhet a szocialista párttal. Ez utóbbinak fontos helye lehet a jövőben a magyar társadalomban, föltéve, hogy teljesen levetkőzi a kádári korszak örökségét - anélkül, hogy megtagadná ennek pozitív hagyatékát. Mert azért ez utóbbi is hozzátartozik a dolgokhoz - én például évtizedeken át azok közé tartoztam Nyugaton, akik nem tévesztették össze Kádárt Rákosival. Azonkívül lehetne még egy harmadik, a centrumban álló szociálliberális attitűdű szervezet is a magyar politikában. A liberalizmus és a szocializmus között egyébként nincsenek alapvető ellentétek, a klerikálisok ezt nagyon jól tudják, hiszen mind a kettőt vehemensen elvetik. Azt hiszik ugyanis, hogy abból a gazdasági és szellemi válságból, amiben most vagyunk, ők profitálhatnak majd azzal, hogy nekik tényleg van egy nemzetközi szervezetük, amelyik centralizált és egyetemességre törekszik.

- Miért állítja, hogy nincsenek helyükön e pártok?

- A Fidesz mellé felsorakozó rétegben például szerintem sok mérsékeltnek mondható ember is megtalálható, nem beszélve a centrumpárti katolikusokról és protestánsokról. Orbán Viktor hívei között jó néhányan vannak, akiknek viszont Orbánnak a Szent István-i Magyarországhoz, a trianoni revízióhoz való kötődése a vezércsillaga. Nem vonom kétségbe azonban Orbán rendkívüli intelligenciáját és stratégiai képességeit. Amikor másfél évtizeddel ezelőtt megismerkedtünk, mondtam is neki, hogy tisztelem őt mint tehetséges és becsvágyó politikust, de ugyanakkor azt várom el tőle, hogy becsvágyában a mércét magasra tegye, és a magyar történelembe úgy lépjen be, mint a demokratikus és európai Magyarország egyik megalapozója. Orbánt azonban elragadta az az örvénylő űr, amit Antall József hagyott maga után. De azt hiszem, a nemzetközi politika átlátásában nem volt elég tapasztalata. Mindennek ellenére még mindig látok benne fejlődési lehetőséget, mert szerfölött tanulékony és rugalmas. Más kérdés, hogy a valóságban a Fidesz híján van a blairista politika alternatív programjának.

- És mi a helyzet a magyar baloldallal?

- Úgy gondolom, hogy sem az MDF nek, sem az SZDSZ-nek nem sikerült igazán, hogy mint erőteljes koalíciós partner lépjen a porondra. A magyar baloldalnak ugyanaz a baja, mint a franciának. A francia Szocialista Pártra is az jellemző, hogy nem egységes párt, hanem három-négy párt koalíciója, amelyek egymás ellen hadakoznak. Amennyire ismerem az MSZP belső artikulációit, ebben a pártban a régi apparátusi emberek és az újgazdagok egyaránt benne vannak, és újabban az újbaloldaliak mondhatnám ugyanolyan utópistáknak mutatkoznak, mint a mindenkori baloldal. Gyurcsány szerintem csak formailag tartozik közéjük, valójában ellene fordult annak az osztálynak, amelynek korábban része volt. Nála látok valódi szocialista elkötelezettséget, egy magyar blairizmus megalapozóját.

- Hogyan látja a választási esélyeket?

- Gyurcsány megérdemelné, hogy győzzön a jövő évi választásokon, de ennek jelenleg elég gyenge az esélye, figyelembe véve az MSZP belső helyzetét és a Fidesz dinamizmusát. A másik forgatókönyvi variáns pedig az, hogy Orbán Viktor győz. Ez a diadal sokakban nyilván megerősítené a jelenlegi félelmeiket, vagyis hogy hosszú lejáratú győzelemről lenne szó, amely katasztrófát jelentene nemcsak a baloldal számára, de a politikai centrumnak, a magyar demokráciának is. Volna egy harmadik lehetőség is, a nagykoalíció, aminek esélyét nem zárnám ki eleve, s amelyet a Népszabadság egyik neves szerzője vetett föl a napokban. Elképzelhető, hogy számba jövő centrum hiányában a dolgok efelé mennek majd. Ehhez azonban Orbánnak le kellene számolnia azzal a téveszméjével, hogy a magyar nép hagyományosan és alapvetően jobboldali, és attól, aki kormányozni akarja, elsősorban a Trianon okozta nemzeti sérelmekből fakadó politikát vár el. Viszont azt hiszem, van ő annyira intelligens politikus, hogy megértse: ezt az utat a mai Európában és a világpolitikában nem lehet folytatni. A nagykoalíció révén - amelyet Antall Józsefnek is ajánlottam kormányalakítása előtt - ad acta lehetne tenni a múltat Magyarországon, miután tévedéseit és bűneit - József Attila kifejezésével élve - a nép többsége "megvallaná". Meggyőződésem, hogy a magyar népnek végre "meg kellene térnie" Bibó István történelembölcseletéhez.

- Mostani hazaruccanásainak egy része kapcsolatba hozható egykori barátjának és szellemi társának, József Attilának a centenáriumával. Tapasztalt kisajátítási kísérleteket az emlékév rendezvényein?

- Próbálkoztak a József-életmű kisajátításával a jobboldalon, de inkább azt tapasztaltam, hogy ez elég kényes feladat, mivel József Attilának a baloldalhoz való abszolút kötődése, elkötelezettsége a munkásság, a parasztság, a dolgozó értelmiség érdekei mellett, a rasszizmus minden fajtájával szembeni kiállása ezt annyira megnehezítené, hogy tanácsosabb volt diszkréten távol tartania magát az ünnepléstől. Kétségtelen, hogy a centenáriummal közelebb rukkoltunk ahhoz az időhöz, amelyben József Attila kívánsága szerint egész népét tanítja emberségre, erkölcsre, hazafiasságra, európaiságra és azt mondhatnám, hogy istentiszteletre is, mert hiszen a maga módján ő igazi keresztény és humanista volt. Végső soron azt hiszem, jó benyomásom marad erről a József Attila-centenáriumról.

Fejtő Ferenc író, történész, újságíró

1909. augusztus 31-én született Nagykanizsán

1935-től részt vesz a szociáldemokrata mozgalomban

1935-1938: József Attilával megalapítja és szerkeszti a Szép Szó folyóiratot

1938-1940: A Népszava párizsi tudósítója

1944-1974: Az AFP hírmagyarázója, majd főszerkesztő-helyettese

1947-1949: A párizsi magyar sajtóiroda vezetője; 1949-ben a Rajk-per kapcsán szakít a magyar politikai élettel

1955-től francia állampolgár

1972-1982: A párizsi Politikai Tanulmányok Főiskoláján a Szovjetunióval és Kelet-Európával kapcsolatos szemináriumok igazgatója

2000: A francia PEN Club választmányának a tagja

2001: Az MTA külső tagja