Kecskeméti Malom Központ: feljelentették a jegyzőt

Feljelentette Kecskemét jegyzőjét Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint a jegyző hivatali visszaélést követett el a Malom Központ engedélyeztetési eljárása során.

Hivatali visszaélés címén büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Peredi Katalin, Kecskemét címzetes jegyzője ellen. A Legfőbb Ügyészség a feljelentést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre továbbította, amely a helyi rendőr-főkapitányságot bízta meg a nyomozással. Ferenczi László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudósítónknak elmondta, hogy elfogultságot jelentettek be az ügyben, ezért az ORFK-nak kell majd döntenie arról, hogy melyik rendőri szervet jelöli ki a nyomozás lefolytatására.

A kecskeméti Malom Központ építése politikai felhangoktól sem mentes országos vihart kavart. A beruházás ellen több civil szervezet tiltakozott, az ügyészség pedig óvást jelentett be az építési engedély kapcsán, de azt az ügyben döntésre kijelölt Pest Megyei Közigazgatási Hivatal elutasította. Legutóbb Lenkovics Barnabás is vizsgálta a beruházás körülményeit. Megállapítása szerint az építmény súlyosan sérti a környéken élők jogait és rontja életfeltételeiket. Az ombudsman szerint a tiltakozó állampolgárokat ügyfélnek kellett volna tekinteni az eljárás során, ezért kérte a város jegyzőjét, hogy állítsa le az építkezést és jelentse be érintettségét az ügyben.

Az ombudsmani jelentésről a kecskeméti képviselő-testület döntött: a képviselők többsége az ajánlásokat elutasította, és a város jó hírnevének alaptalan megsértésével vádolta az országgyűlési biztost. Megtudtuk: az építési engedély kiadása ellen két civil szervezet nyújtott be fellebbezést. A közigazgatási hivatal ezeket elutasította: az egyikükét azért, mert a szervezet nem volt jogerősen bejegyezve, a másik egyesület pedig a beadás törvényes határidején túl nyújtotta be az iratot. A Malom Központ beruházója, az ES Invest Kft. ezt követően személyiségjogi pert indított az ombudsmani hivatal és Lenkovics ellen, amelyben százmillió forint nem vagyoni kártérítést is követel. Ezenkívül a BM közigazgatásért felelős főosztályán is felügyeleti eljárás indult a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője ellen.

Az ügyben szerettük volna megszólaltatni Lenkovics Barnabást és Peredi Katalint, de jelenleg mindketten szabadságukat töltik.

A Malom Központ építése lényegében befejeződött, az átadása augusztus 25-én lesz, a beruházó cég a napokban a szakhatóságok és az önkormányzat hozzájárulásával megkapta a használatbavételi engedélyt az épületre.

A vizsgálatok folynak, az épület egy hónap múlva nyit
A vizsgálatok folynak, az épület egy hónap múlva nyit
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.