Zéró tolerancia, vagy biztonság?

Magyarországon az utóbbi időben egyre gyakoribbakká válnak a diszkórazziák: a rendőrség nagy erőkkel kivonul egyes szórakozóhelyekre, véget vet a bulinak, és elemlámpával világít bele az ott tartózkodó fiatalok szemébe, hogy kiszűrje a kábítószer-fogyasztókat. Mindezt a "fiatalok biztonságára" hivatkozva.

Az eredmény: több száz őrizetbe vett fiatal, több millió forintospénzkiadás, az elkapott dílerek száma nulla. A zéró toleranciaalkalmazása zéró eredményt hoz a drogkereskedelem elleni harcban,ugyanakkor a droggal kapcsolatos ártalmak megelőzése és kezelése terénegyértelműen káros hatásai vannak.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet két szempontból is kifogásolhatónak tartja a diszkórazziákat. Egyfelől a rendőrségről szóló 1994. évi törvény csak abban az esetben teszi lehetővé a drogtesztek alkalmazását, ha a vizsgált személy volán mögött ül, illetve ha már eljárást indítottak ellene. Másfelől a TASZ számos rendőr-főkapitányságtól levélben kért információt arról, hogy mennyibe kerültek az általuk folytatott diszkórazziák, hány rendőr vett azokban részt, hány ember ellen indítottak eljárást és milyen bűncselekmények miatt. A TASZ kérdéseire eddig csupán egy rendőr-főkapitányság, a Békés megyei adott kielégítő választ. A válasz szerint a március 13-i akcióban 36, a március 27-iben 35, egyenként 2900 forintba kerülő gyorstesztet használtak fel összesen 205 900 forint értékben. Ezek eredményeit azonban a bíróság nem fogadja el bizonyítéknak, ezért a pozitív eredményt produkáló személyek vizeletmintáját (31+4=35) toxikológiai szakértői vizsgálatra küldték. Ez negatív eredmény esetén 23 000 forintba, pozitív eredmény esetén 44 000 forintba kerül (mivel ez utóbbi esetben további teszteket végeznek a fogyasztott drog típusának megállapítására). Így ezek a vizsgálatok maximálisan 1 540 000 forintba, minimálisan 805 000 forintba kerültek. Az első akció során az előállított 31 személy közül 13-nál "kábítószergyanús anyagot" találtak, ezek bevizsgálása anyagonként 22 000 forintba kerül - összesen minimum 286 000 forintba. Az eljárás alá vontaknál sor kerülhet a kábítószer-függőség megállapítására is az igazságügyi elmeorvos szakértő által, ennek költségvonzata 13 000 forint személyenként - maximálisan 455 000 forint. A békéscsabai vizsgálatok költségvonzata tehát elérheti a 2 486 900 forintot (illetve ha az anyagbevizsgálások költségei nőnek, akár többet is), minimális költségvonzata pedig 1 296 900 forint. A logisztikai és adminisztrációs költségek további milliókkal növelhetik meg ezt az összeget, a kivonuló rendőrök (gyakran 50-60 fő) pedig az utcákon és a közutakon valóban közveszélyes bűncselekményeket előzhetnének meg ahelyett, hogy békésen szórakozó fiatalok zsebében kotorásznak. Legutóbb Beregen hatvan rendőr tartott razziát egy szórakozóhelyen, ahol huszonhárom előállított személyből egynél találtak drogozásra utaló nyomokat. Vajon ennek a hatvan rendőrnek nem lett volna fontosabb dolga másutt?

Nem jelenti ez ugyanakkor azt, hogy az adófizetők pénzét nem lehetne hasznosabban felhasználni a szórakozó fiatalok és a közutak biztonságának megóvása érdekében. A közúti ellenőrzések rég bevált és hasznos módszernek számítanak az ittas és bódult vezetők kiszűrésére. Az ún. diszkódrogok (pl. Ecstasy, Speed) által okozott ártalmak minimalizálására pedig léteznek hatékony, szórakozóhelyekre specializálódott prevenciós programok, az ún. partiszerviz-szolgáltatások. A balesetek elkerülése végett ugyanis különösen fontos a drogfogyasztók hideg ivóvízzel, pihenési lehetőséggel és ártalomcsökkentő információkkal való ellátása, esetlegesen a gyors segítségnyújtás. Csak az összehasonlítás végett: a TASZ információi szerint a Kék Pont Partiszerviz-szolgálatának egyéves költségvetését lehetne fedezni csak a békéscsabai diszkórazzia szakértői vizsgálataira fordított összegből (kb. kétmillió forint). A partiszerviz hatmillió forintból három évig képes fennmaradni, ez idő alatt mintegy ötvenezer, ivóvízzel töltött poharat adva a szórakozó fiatalok kezébe. A legnagyobb hazai tűcsereprogram, a Drogprevenciós Alapítvány fővárosi szolgáltatása 14 millió forintból több mint egy évig tudna 11 szakképzett munkatárssal és havi 200 klienssel a hét minden napján teljeskörűen ingyenes ártalomcsökkentő tevékenységet folytatni. De elkölthetőek lennének e források egyéb módon is. A Köztes átmenetek című drogprevenciós kiállítást 6 millió forintból 5 hétig működtették a szervezők, mintegy 2000 gyermekkel ismertetve meg a kábítószerek veszélyeit. Sajnos az ártalomcsökkentő és prevenciós szolgáltatások állandó anyagi problémákkal küzdenek: a Budapesti Drogprevenciós Alapítvány munkatársai például hónapokig fizetés nélkül dolgoztak.

A szórakozóhelyek biztonságát még mindig pusztán represszív eszközökkel kívánják szavatolni, ugyanakkor nem ügyelnek arra, hogy a balesetek valódi kockázati tényezőit csökkentsék: a túlzsúfoltságot, a hőséget, a hideg ivóvíz és prevenciós információk hiányát. A Hegyalja Fesztivál elektronikus zenei rendezvényeknek helyet adó Multi Café sátorban például a biztonsági szolgálat a "fiatalok biztonságára" hivatkozva azonnal kidobta azokat, akiknél füves cigit talált. Ezzel szemben hidegvíz-csap nem volt, és gyakran már este 11-kor elfogyott az ásványvíz, a fiatalok így arra kényszerültek, hogy drága üdítőket és alkoholos italokat vásároljanak, amelyekből természetesen széles volt a kínálat. Ezeken a partikon az egyik leggyakrabban fogyasztott illegális drog az Ecstasy, amely akkor válik veszélyessé, ha a fogyasztó nem jut hozzá ivóvízhez és hűs pihenőhelyhez, illetve alkohollal keveri azt. A sátor fő szponzorai egy sör- és egy dohánycég volt: vajon mennyire veszik komolyan ilyen körülmények között az ott szórakozó fiatalok, hogy a szervezők valóban ügyelnek az ő biztonságukra? A nemzeti drogstratégia (2000) szerint a megfelelő prevenció a legális és illegális drogokat azonos szinten kezeli, különben hitelessége alapvetően megkérdőjeleződik. Kérdés, hogy vajon a razziák mellett kiálló belügyminiszter asszony, a razziákat vezető rendőrök vagy a kidobókat irányító biztonsági szakemberek valaha is kezükbe vették-e a nemzet drogstratégiáját.

A diszkórazziákkal kapcsolatos további információk a www.drogriporter.hu internetes oldalon

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.