Zentai-ügy: csak a Balázs-gyilkosságot tárgyalhatja a magyar bíróság

Az ausztrál sajtó úgy tudja: Magyarország egyetlen vádpontra hivatkozva kérte Charles Zentai kiadatását. Ha az ausztrál bíróság belegyezik a kiadatásba, csak ebben az ügyben emelhet vádat ellene a magyar hatóság.

Charles Zentai kiadatásáról az ausztráliai Perth-ben dönt a bíróság várhatóan szeptemberben. A Magyar Köztársaság azért kérte az idős férfi kiadatását, mert a bizonyítékok alapján vádat kívánnak emelni ellene egy 1944. november 8-án Budapesten elkövetett gyilkosság ügyében. A dokumentumok szerint Zentai két társával gyilkolta meg az akkor tizenéves Balázs Pétert, zsidó származása miatt.

Az Australian című lap információi szerint a magyar kiadatási kérlemben kizárólag ez az ügy szerepel, a kérelemben nem említették a Zentai távollétében született 1948-as budapesti népbírósági ítélet más állításait. Az 1948-as ítélet, amely alapján Zentai letartóztatását eredetileg elrendelték, úgy fogalmazott, hogy Zentai Károly "1944. október 15-e után a 101. szállítózászlóalj tisztjeként több alkalommal önként válalkozott zsidó származású személyek összeszedésére, és az elfogott személyekkel szemben minden alkalommal túlkapásokat követett el."

A news.com.au az Australian információira támaszkodva rámutat: a magyar hatóságok csak azokat a cselekményeket vizsgálhatják Zentai kiadatása esetén, amelyekre a kiadatási kérelem hivatkozott.

(forrás: news.com.au)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.