Tiltakozik a Fiatal Baloldal a Romantikus Erőszak fellépése ellen

Tiltakozott a szélsőséges dalokat előadó Romantikus Erőszak nevű együttes szegedi fellépése ellen pénteken a Fiatal Baloldal képviselője.

H. Nagy László szerint a magyarországi szkinhead szubkultúrával kapcsolatba hozható együttes dalszövegei ugyan nem lépik át a közösség elleni izgatás büntetőjogi határait, ám nem hagynak kétséget a zenekar által hirdetett eszmék felől.

Az együttes honlapján egyebek között olyan dalszöveg részletek olvashatók, mint "Cifra kaftánba bújt rablók fosztják ki a  földedet", vagy a "A tömeg tapsol és éljenez/Úgy unom már/A  holocaust lejárt lemez". A demokratikus elkötelezettségű közösség nem mehet el szó nélkül  a büntetőjogot jelenleg nem sértő, ám szélsőségességében a társadalomra veszélyes megnyilvánulások mellett - mondta az ifjúsági szervezet alelnöke. Hozzátette: felszólítják a városban működő, magukat demokratikusnak valló társadalmi szervezeteket, hogy tiltakozzanak a Romantikus Erőszak szegedi fellépése ellen.

H. Nagy László kritikusnak nevezte, hogy az együttes koncertjének helyet adó Szögedi Gyepű Ünnepe című rendezvény társszervezője a Szögedi Védegylet, amelynek elnöke Szabó László szegedi önkormányzati képviselő. Szabó László az MTI-nek elmondta, a koncert szervezéshez semmi köze, a civil szervezet elnökeként csupán a rendezvényen elhangzó előadásokat, néptáncos bemutatókat és sportvetélkedőket koordinálta. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.