Kisebb kamatot és deficitet sürget az OECD

Kiadáscsökkentéssel végrehajtott deficitcsökkentést, alacsonyabb kamatokat, magasabb foglalkoztatási rátát, hatékonyabb egészségügyet és az adómérséklés újragondolását javasolja a magyar kormánynak az OECD a tegnap közzétett országjelentésben.

Jórészt egyetértés jellemezte a tanulmány bemutatásakor a fejlett piacgazdaságokat tömörítő, párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vezető elemzőjének és a magyar kormány képviselőinek megnyilatkozásait. Azzal a megszorítással persze, hogy a további intézkedéseket és reformokat sürgető jelentés lényegében akkoriban zárult, amikor fokozatosan napvilágot láttak a száz lépés programjának egyes elemei, amelyeket a francia fővárosban dolgozó közgazdászok csak korlátozottan vehettek figyelembe. Veres János pénzügyminiszter többször is utalt erre, amikor újfent elkötelezte magát az ígért költségvetési pálya megtartása mellett, vagy amikor a munkába visszailleszkedést előmozdító új szabályozásokra, az egészségügyi kiadások emelkedésének fékezését szolgáló már meghirdetett tervekre emlékeztetett.

Az OECD-t képviselő Val Karamzay igazgató arról beszélt, hogy a magyar gazdaság szerkezete egészségesebbé vált, az export és a beruházás húzza az állami költekezés és a lakossági fogyasztás helyett. De újabb kihívásokkal kell szembenézni.

Először is, zökkenőmentesen csatlakozni kell az eurózónához, be kell tartani a 2010-es dátumot. Eleddig a kitűzött célok gyakori elvétése, a kormány és a jegybank közötti feszültségek és a tartósan magas ikerdeficit (a költségvetési és a folyó mérleg együttesen magas hiánya) olyan változékony pénzügyi környezetet teremtettek, amely veszélyeztetheti a felzárkózás folyamatát. Ezt azért is kiemelte Karamzay, mert a 2002-es kormányváltás óta az ígért deficitcsökkentésnek valójában csak a fele valósult meg, a másik felét egyszeri kiadáscsökkentő tételek és számviteli változtatások tették ki. Az idén a sztrádaépítéseket a költségvetésen kívül tartják számon. Így jövőre nagy lefaragásokra lesz szükség, ha a kormány tartani kívánja a programját. Másodszor, növelni kell a foglalkoztatást, hiszen a munkaképes lakosság jelentős része azért nem dolgozik, mert a szociális rendszer nem ösztönzi a munkavállalást.

Az OECD utal arra, hogy a jegybank tavaly még akkor is magasan tartotta a kamatot, amikor a forint árfolyama a sáv erős széléhez közelített. Karamzay úgy foglalt állást, hogy a reálkamat túlságosan magas, így van még tere a kamatcsökkentésnek. A jelentés szerint a jegybanknak kerülnie kellene a túlzottan magas kamatot, s úgy mérsékelhetné tovább az infláció ütemét, hogy ne lassítsa a gazdasági növekedést, amely az OECD szerint az idén 3,5, 2006-ban négy százalék lehet.

A kiadások kordában tartásának egyik tere az egészségügy, hiszen a társadalom elöregedése és a technológiai fejlődés miatt a költségek emelkedése várható. A reformok középpontjába a kihasználatlan kórházi ágyak számának csökkentését, a jobb betegirányítást, a gyógyszerek túlzott mértékű felírásának korlátozását, a kórházak hatékonyabb gazdálkodását, esetleg öszszevonását kell helyezni. Karamzay leszögezte, nem kell minden szolgáltatást az államnak nyújtania, a lakosság például kiegészítő biztosítások révén juthatna többletellátáshoz.

Az adócsökkentéseknek kiadásmérsékléssel kellene helyet teremteni - mondja az OECD. Ám a javaslatai egy része eltér a magyar kormány elképzeléseitől - ezt Veres is jelezte. A jelentés megkérdőjelezi a minimálbér adómentességét, a valamivel a minimálbér felett keresőknek nyújtott kedvezményeket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.