Drámajáték Alsószentmártonban
Mögöttük nagyobb iskolások, tizen- és alig huszonéves anyák, negyvenéves nagyanyák, ünnephez öltözötten. Ha elöl a kölykök ok nélkül hangoskodnak, egy hátrébbról indított nyakleves nyugalomra inti őket.
De ritkán van erre szükség, a közönség megbecsüli a náluk vendégeskedő Káva Kulturális Műhely produkcióját. Alsószentmártonban még egy diák-színjátszó csoport fellépése is különlegesség. Amúgy ez az ezerlelkes dél-baranyai falu a nagyságához képest gyakorta szereplője az újsághíreknek. Alsószentmárton minden lakója - egy kivétellel - roma. A faluban a rendszerváltás óta százszázalékos a munkanélküliség. A közmunka és a napszám mellett a gyógynövény- és a csigagyűjtés, valamint a segély, a gyes és a családi pótlék, no meg az idősebbek kevéske nyugdíja ad megélhetést az itt élő családoknak. Igaz, a kilencvenes években huszonöt-harminc alsószentmártoni férfi egészen jó pénzt keresett valutázással, ők uralták Siklóson az illegális pénzváltás piacát, ám az ezredfordulón elmaradtak a horvát turisták, s vége lett a jól jövedelmező csencselésnek.
A szentmártoniak reménytelen sorsáról nem egyszer írtunk már. Arról, hogy az egykor az építőiparban dolgozó, szakmátlan férfiak és a hajdan a gyárak futószalagjainál álló, iskolázatlan aszszonyok számára nem indulnak olyan szakmai képzések, amelyek révén elhelyezkedhetnének.
- Pedig vannak ám tanfolyamok - tudom meg a színházi előadás szünetében Alsószentmárton katolikus papjától, egyetlen nem roma lakójától, az ötvenéves Lankó Józseftől, aki negyedszázada szolgál már a faluban. - Az elmúlt években sok alsószentmártoni végzett parkgondozó, szőlőműves, takarító meg mit tudom én milyen kurzust. De a tanfolyam végén senki sem jutott álláshoz. Így csak a tanfolyamot indító cégek profitáltak. Előbb-utóbb viszont majd kijelenti valaki, hogy a szentmártoni cigányok csak magukat okolhatják, merthogy az állam mennyit költött a képzésükre, s ők még se keresnek maguknak munkát.
De ne legyünk borúlátók, hátha realisztikusabb és hasznosabb következtetés kerekedik ki a képzések hiábavalósága okán. Egyébként se a kesergés napja ez, a Káva színjátszói azért jöttek Alsószentmártonba, hogy előadásukkal megajándékozzák a falubelieket.
A Káváról tudni kell, hogy 1997-ben színjátszással és drámaelmélettel foglalkozó tanárok alapították. Céljuk, hogy a színházat, a színjátszást bevonják a fiatalok nevelésébe. A kávások gyermek- és ifjúsági csoportoknak tartanak előadásokat, az eljátszott történeteket a nézőkkel közösen elemzik, újrajátsszák, továbbfejlesztik. Az előadásokon gyakran kerülnek színre olyan szituációk, amelyekben főszerepet kap a diszkrimináció, a társadalmi előítélet, a drog és az agresszió. Az egyesület másik programja négy olyan oktatási intézményben folyik, ahol a diákok döntő többsége roma. Az egyik helyszín a Pécs melletti Mánfa községben működő Collegium Martineum. Ebben a kollégiumban negyven - pécsi és komlói középiskolába járó - fiatal lakik, s a diákszálló pedagógusai abban igyekeznek segítséget nyújtani, hogy a tanulóik képesek legyenek érettségizni és bejutni egy felsőoktatási intézménybe. A mánfai kollégium diákjai minden évben bemutatnak két drámát, a kávások rendezésében. A produkciókat általában roma közösségeknek játsszák. Így lett az egyik helyszín Alsószentmárton.
Az idei két előadás egyikének már a címe is beszédes: Cigánylabirintus. A történet egy tévéstúdióban játszódik, ahol az idióta elégedettséggel mosolygó műsorvezetők és az önfeledten tapsoló közönség előtt két roma fiatal verseng. Feladatuk az, hogy különféle szituációkban, cigányként álljanak helyt. A két nevelőintézetben felnőtt fiatal előbb szállást, majd munkát keres a fővárosban, később pedig ki kellene kerülniük a bűnbeesés csapdáit. A két versenyző esélytelenül teszi a dolgát, számukra - úgy tűnik - nincs jó cselekvési lehetőség. Az est második felében a Csáth Géza írásai nyomán színre alkalmazott Wissegrad - 1330 című egyfelvonásost látjuk. Ez a dráma a Zách-dinasztia kiirtásának históriája. Az utóbbi darab arról is vall, hogy a kávások által Mánfán rendezett előadások nem mindig cigánytémájúak. A XIV. századi történet viszont alkalmas arra, hogy a játszók elemezzék történelmünk egyik véres epizódját.
Az alsószentmártoniak rendületlen érdeklődéssel nézték végig a két előadást. A legnagyobb sikere vitathatatlanul annak volt, amikor Zách Klárát maga alá gyűrte csábítója, a király sógora, Kázmér. Azt a jelenetet a fiúk diadalüvöltéssel honorálták. Hangos tetszés fogadta a Zách Felicián lemészárlását megelevenítő szimbolikus verekedést is.
S hogy mi maradt meg a szentmártoniakban a másfél órás színházi estből?
- Jó volt - mondta egy tizenkét éves fiú, de ennél többet nem tudtam kiszedni belőle.
- Jó volt - mondta egy fiatalasszony, ám ennél tovább nem beszélgettünk, mert odalépett hozzánk a párja, és - érezhetően azzal a szándékkal, hogy felesége ne álljon szóba idegenekkel - az asszony karjaiba adott egy kétéves kislányt, majd ráparancsolt, hogy most már menjen haza, majd ő is megy, de előbb még benéz a kocsmába.
Persze az amatőr színjátszásban talán az a legfontosabb, hogy mit ad a játék a játszóknak. A Wissegrad című darab egyik főszereplője, a Kázmért alakító Orsós Ádám ezt így összegezte:
- Törődést és társaságot.
A 18 esztendős Ádám anyjával, ne-velőapjával és három testvérével a Somogy megyei Iharos községben él, s jövőre érettségizik a roma fiatalok középiskolájában, a pécsi Gandhi Gimnáziumban. Vágyairól ennyit mondott:
- Szeretnék egyetemre menni. Nem vagyok buta gyerek, legfeljebb egy kicsit lusta. De sokszor gondolok arra, hogy honnan jövök. Úgy érzem, ez nekem feladatot ad. Valamilyen pedagógiai pályára szeretnék menni, hogy gyerekekkel foglalkozhassak. És szeretném viszszaadni anyunak mindazt, amit kaptam tőle: a megértést, a türelmet, a pénzt és a szeretetet.
