Van, akinél a Madeleine-sütemény illata, van, akinél a Trabant szaga aktiválja a múltat. Felbontjuk a ma már kapható nosztalgiakonzervet, amelyből kipöfög a megfelelő összetételű gáz és a semmihez sem hasonlítható zamat, és máris ott vagyunk. Az eltűnt idő nyomában. Ott a gyermekkor, a Maci sajt, a Traubisoda, a zizegő Boci csokoládé, az NDK-s csajok emberfeletti dekoltázsa, a román jegyrendszer. Az első petting és az első szekunda. A szagkonzervnek persze ára van - négy euró -, de ezt már megszokhatta az, akit behatóbban érdekel a múlt. Thorstern Jahn, az ötletgazda német fiatalember négy nap alatt 1800 adagot konzervált. Az értékes szagot egy rongydarab árasztja magából, mert a pamut kiszűri a mérgező részecskéket. Mondhatni tehát, ez a filteres változat. Később talán már kapható lesz a vad, a zabolázhatatlan pamut nélküli. A diktatúra testszaga. Amire hiába spriccoltunk ilyen-olyan sprayt, igazából nem lehet eltüntetni, kikönyököl minden kozmetika alól. Akit egyszer a Trabant füstje megcsapott, annak a Jaguar már soha nem lesz igazi autó. S ha már így szagot kaptunk, talán még konzerválhatnánk ezt-azt, az ózdi kémények egykori aromáját, Kádár nyakkendőjének műselyemillatát, vagy csak egy egyszeri nyári délutánt, amikor nem történt semmi. Azt tényleg szagolgatnám napestig.