Az egyetlen jelenlegi szuperhatalomhoz fűződő kapcsolatokat semmi sem pótolja. A környező országokban élő magyar kisebbségek védelmétől a multinacionális cégek befektetésein át az Európai Unióban a pénzek elosztásáról folyó vitáig bármilyen nemzeti érdekről legyen szó, mindenben tetten érhető az aktív vagy passzív amerikai befolyás. Ebből a szempontból kifejezetten aggasztó, hogy a jövő évi választáson a győzelemre pályázó magyar ellenzéknek demokrata és republikánus körökben egyaránt mennyire rossz a washingtoni renoméja. Az amerikai fővárosban legfeljebb tucatnyi szakértő foglalkozik hazánk eseményeinek követésével, ők tájékoztatják a döntéshozókat, és szerepük van az olyan egyszerre politikai és praktikus ügyekben, mint például a Fehér Házba szóló meghívás. Az elmúlt években ebből a körből senki sem szólt elismerően a magyar ellenzékről vagy az itt egykor kifejezetten ajnározott Orbán Viktorról.

Az okok közül mára néhány megszűnt. A magyar politikai életben - nem utolsósorban Orbán kormányon folytatott politikájának köszönhetően - marginalizálódtak a radikális pártok. A kormányváltás óta a hallgatólagosan megtűrt antiszemitizmusra sem hallatszanak panaszok. Orbán most azt a félelmet is megpróbálta eloszlatni, hogy újbóli hatalomra jutása destabilizálná térségünket. A Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) konferenciáján mondott beszédében Ukrajnától Szerbiáig felsorolta hazánk demokratikus hagyományokban nem túl gazdag szomszédait, és igyekezett tudatosítani, hogy megértette a korábbi aggodalmakat.

A Fehér Ház jóindulatának elnyeréséhez azonban ennél több kell. Bush figyelmét Orbán Viktor személye iránt csak az iraki és afganisztáni katonai szerepvállalás támogatása tudná felkelteni. Ezt ő lapunknak nyilatkozva ismét elvetette, mondván, hogy a magyarok többségével kell tartania. Arról nem beszélt, hogy a Fidesz mit tett vagy nem tett ebben a kérdésben a közvélemény befolyásolásáért. Arról sem, hogy mi lenne a politikája, ha a kormányzás felelőssége ismét a vállán nyugodna, és kizárólag rajta múlna, hogy milyen a magyar-amerikai viszony.

Mostani útja különben is legalább felerészben a hazai közönségnek szólt. A látogatás ténye és különösen a fehér házi csoportos reggelire szóló meghívás azt hivatott tükrözni, hogy Orbán minden szempontból alkalmas miniszterelnöknek, Bush nem neheztel. (Ez nem igaz. Már csak abból is tudni, hogy mit gondol ő, illetve a Magyarországot figyelő szakértői kör, hogy szokatlanul koránra, éppen Orbán útja idejére időzítették Gyurcsány Ferenc őszi meghívásának bejelentését.) A gazdaságról szólva is hazabeszélt. Legalábbis nehéz lenne feltételezni, hogy a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) pártvezetőit Washingtonban éppen az érdekelné, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a magyar gazdaságnak. Orbán különben is elkövette azt a bravúrt, hogy egy percen belül két ellentétes dolgot állított az ország gazdaságáról. Felsorolta, hogy a kormány rossz politikája miatt mi minden pocsék, majd kijelentette, hogy a magyar gazdaság erős.

"Nincs ingyenebéd." Az amerikai közmondás arra vonatkozik, hogy ha két üzletember a fehér asztal mellett összeül, mindkettő akar valamit a másiktól. Azt, hogy Orbán mit akar, tudjuk: az ebédet. Azt is, hogy mit szeretne Bush: támogatást az iraki háborúhoz. Ha Magyarországon az ellenzék nyerné a választásokat, öt percen belül kiderülne, hogy a reggeli sem volt ingyen.