Negyedévi fizetés lakat alatt
Csaba újabban már nehezen szánja rá magát, hogy meglátogassa két utcával odébb lakó szüleit. Pár hete még ők voltak a biztos mentsvár, ha éppen nem futotta egy-egy számlára, hiszen - gondolta - van munkája, biztos keresete, pár napon belül törleszti az adósságát. Csaba nyomdász, 19 éve szabadult, és először tíz, majd öt évet dolgozott egy munkahelyen. Azután jöttek a gyakoribb váltások, bezárt az éppen aktuális munkahely vagy csődbe ment, de az egyszer sem fordult vele elő, hogy járandóságát - rossz esetben pár napos késéssel - meg ne kapja. Egészen az elmúlt hónapokig...
Erre a legutolsó váltásra tulajdonképpen nem kényszerült rá: egy régebbi kolléganője, Viki dolgozott ott. Ő ajánlotta be az akkori tulajdonosnál, aki korábbi kereseténél magasabb bért ígért - havi 120 ezer nettót, plusz a túlórákat. Februárban lépett be, és április végéig minden rendben lévőnek tűnt. Igaz, azt egy kicsit furcsállotta, hogy a fizetés átvételekor, egy szál papír nem sok, anynyit sem kellett aláírnia, és ő maga sem kapott kézhez semmiféle bizonylatot. Májusban viszont elmaradt az áprilisi bér kifizetése. Vikinek pedig az nem tetszett, hogy nem tartották be, amit a januári belépéskor megígértek: legkésőbb márciusban bejelentik, és munkaszerződést kötnek vele.
Igaz, áprilisban már az sem volt egészen világos, ki a főnök a cégben. Március közepén ugyanis megjelent két úriember, akiket a "papa" - a vállalkozást apja és fia jegyezte - úgy mutatott be, hogy ők az új tulajdonosok. Ezután mintha mi sem történt volna, a gyártást továbbra is a volt tulajdonos vezette. Az újak csak havonta egyszer jelentek meg, hírek szerint a gépek bérleti díjáért, merthogy valójában a berendezést vették meg. Május elején viszont egy újabb figura bukkant fel az üzemben, aki mindenkitől elkérte a telefonszámát. Az egyre gyanakvóbbá váló Viki, tudni szerette volna, ki ez az ember, mire kell neki a dolgozók telefonszáma. "Te vagy az új tulaj?" - faggatta, amire a válasz az volt, "valami olyasmi".
Viki akkor már aktívan keresett állást, nagyon nem tetszett neki, hogy se munkaszerződés, se fizetés. - Ha valaki ügyes és jól tud dolgozni, az talál magának munkát - összegzi 30 évének eddigi élettapasztalatát. Így nem félt kinyitni a száját, például akkor, amikor egy kiragasztott cetlin reggel meglátta, hogy aznap fél hatig tart a munkaidő, anélkül hogy bárkit egy szóval megkérdeztek volna, nem okoz-e neki gondot két órával tovább maradni, nem kell-e mondjuk a gyerekért menni az óvodába.
Május 12-én lépett ki, azért nem korábban, mert úgy gondolta, a 10-i fizetésnapon azért még nem árt, ha ott van a cégnél. Tévedett, mert az aznapra esedékes fizetés elmaradt. Kilépése napján íratták alá vele - áprilisi 1-jére visszadátumozott - munkaszerződését, tíz sort egy A 4-es papíron, amelyen nem szerepelt a kereset, a telephely, vagy a munkaidő-beosztás, arról nem is beszélve, hogy a cég azonosítására sem volt alkalmas.
Ez a szerződés azt jelentette, hogy három hónapja elveszett a társadalombiztosításból - már önmagában ez eléggé feldúlta. Az új munkahelyén azonban nem érték be a magát munkaszerződésnek mondó papírral, kérték a korábbi munkaviszonyait igazoló dokumentumokat. Ez mind az előző vállalkozásnál volt, amelynek tulajdonosa csak a vállát vonogatta, az összes papírjukat a könyvelő őrzi, aki viszont eltűnt. A kapott telefonszámon Viki öt perc alatt elérte a könyvelőt, aki nem tagadta, hogy az alkalmazottak dokumentumai is nála vannak. Hozzátette viszont, ő egy cetlit sem ad ki a kezéből addig, amíg a vállalkozás meg nem adja 300 ezer forint tartozását.
Miközben Viki vívta a maga harcát, korábbi munkaviszonyait igazoló okmányokért, a nyomdában dolgozók napjai a korábbiakhoz hasonlóan folytak, munka volt, néha nem is kevés. A következő fizetés napja - június 10-e - péntekre esett. Az előző napon megjelentek a cégnél a munkaügyi felügyelők, ellenőrizni, hogy a dolgozók foglalkoztatása törvényes keretek között történik-e. Amíg a felügyelők az irodában voltak, az új tulajdonosok egyike körbeszaladt az üzemen, és mindenkinek a lelkére kötötte, mondja azt, hogy még a régi tulajdonosnál dolgozik és van munkaszerződése. Csaba volt az egyedüli, aki erre nem volt hajlandó. A felügyelők távozása után nyomban összehívták a munkásgyűlést, azzal az egyetlen napirendi ponttal, hogy ki dobta fel a céget. Nem Csaba volt az, ám a gyanú óhatatlanul rá esett, és nyomban közölték vele, többé látni sem akarják. És hosszú a kezük: állást keresni még Pest megyében se próbáljon, nemhogy a fővárosban.
Másnap nem volt fizetés - már második hónapja. A dolgozók fellázadtak, és közölték: addig nem veszik fel a munkát, amíg legalább egy hónapra szóló bérüket meg nem kapják. Hétfő reggel a tízből öt embernél szólt a telefon, jöhetnek a fizetésért. Viki és Csaba ettől függetlenül ment be, elmaradt bérüket reklamálva, "természetesen" hiába. Csak azok kaptak pénzt, akiknek munkájára már aznap szükség volt a gépeknél.
Csaba vett egy nagy lélegzetet, és megint elment a szüleihez, adnának-e egy kis gyorssegélyt a nyugdíjukból, különben, kikapcsolják otthon a gázt és a villanyt. Ingyenélő élősködőnek érezte magát, pedig az elmúlt majd két évtizedet végigdolgozta. Ezt azonban a munkaügyi hivatalban sem tudta bizonyítani, ahova végső kínjában ment, talán tudnak ajánlani munkahelyet, vagy legalább segélyt kaphat. Ehhez munkáltatói igazolást kértek, mennyi munkaviszonya van, mennyi járulékot fizettek utána. Igazolnia kellett volna, hogy az elmúlt négy évben összesen legalább két évet bejelentve dolgozott. Papírok híján, becsületszóra azonban nem tudnak segíteni.
Viki eközben a munkaügyi bíróságon kezdte keresni az igazát és elmaradt bérét. Beadta minden dokumentumát ami volt, nevezetesen a munkaszerződésnek nevezett egy szál papírját. Úgy tudja, a cégtől a fizetés nélkül "szabadságoltak" közül még ketten próbálnak meg ezen a módon hozzájutni járandóságukhoz. Még arra is ígéretet kapott, hogy értesítik a munkaügyi felügyelőség határozatáról. De hát isten malmai lassan őrölnek, és hatóságoké sem gyorsabban. Viki közben már megkapta az első havi bérét az új helyén, ebből elmaradt számláinak legalább egy részét kifizette. Csaba júliusban kezdte a negyedik fizetés nélküli hónapot, és immár fél éve, hogy nincs egészség-, és nyugdíjbiztosítása. Úgy számolja, hogy a pénz, amit - ki nem fizetett bér formájában - elloptak tőle, majdnem 350 ezer forint.
Utóirat: Július közepén az egyik - még ott dolgozó - kollégájuk pár nap szabadság után állt volna ismét munkába. Az üzem kapuját lelakatolva találta. A vállalkozás bezárt, csak őt elfelejtették értesíteni erről.
