De hol vannak már azok a régi szép idők is? A betonteknőből - szinte kimondhatatlanul - élelmiszer-áruház lett, így, persze senki sem hívja. Mindenki csak boltnak, na jó, bótnak nevezi. Vele együtt túléltünk itt mi már mindent: privatizációt, felújítást, átalakítást. Amikor ideköltöztünk, még nem voltak az árukon vonalkódok, kattogtak is a pénztárgépek rendesen. Csak akkor hagyott alább az idegborzoló géppuskaropogás zaja, ha valami új, addig ismeretlen áru érkezett a boltba. "Te, Szilvi, mondd meg mennyibe kerül a...!" - kiáltozták a pénztároslánykák. Üdítő volt, ha a pénztárgépek papírszalagja elszakadt vagy kifogyott, és akkor, a bizony gyakori cserék alatt rövidke csend szállta meg a boltot. Ezt csak a türelmetlen vevők zümmögő kórusa szakította meg. Ha egyvalaki elkezdett morogni, a halk dohogás felerősödött, és a sor végére érve már szinte a tenger morajlását hallottuk. Pilledt álmunkból csak az ébresztett bennünket fel, hogy a lapos tetejű betonsilóban nyaranta elviselhetetlen volt a hőség és a páratartalom. Az volt az igazi, ha a tumultusban éktelen robajjal leesett a polcról egy-egy lekváros- vagy ecetesuborkás üveg, nem is szólva néhány értékesebb termékről, mondjuk a cseresznyés vagy vodkás üvegekről. Ilyenkor a tanulólánykák partvissal, lapáttal és felmosóronggyal felszerelkezve "helyreállították a világ rendjét".

Apropó, vodkás üvegek. A Csehák-féle nagy szesztilalom idején, (lásd még nyolcvanas évek közepe) amikor csak reggel kilenc után lehetett alkoholtartalmú folyadékot venni, különös szokás terjedt el a boltban. A pénztárosnők, ha törzsvevő érkezett, "nem vették észre", hogy a piros, mindig koszos műanyag kosár alján a szürke félliteres féltartós tejes zacskó alatt, bizony-bizony egy-egy kétdecis cserka is ott lapul. Rossz nyelvek szerint állandó hősünknek volt egy remekbe szabott szabadalma. Terjedt is rendesen. Luka bácsinál ugyanis mindig volt egy kis olló, azzal a szürke műanyag zacskó csücskét levágta, és akkurátusan átcsorgatta a kétdecis üveg színtelen, ám annál szagosabb tartalmát. A zacskó sarkát celluxszal légmentesen leragasztotta, majd - dalolva szép az élet - elindult dolgozni a szomszédos Harisnyagyárba. A rendészek csak ámuldoztak, a szondázások el-elmaradtak, merthogy a kopott aktatáskákban mindig csak féltartós tejet találtak. A turpisság azonban egyhamar kiderült, amikor is a delikvensek lehelete és imbolygása már nem tévesztette meg az éber portásokat.

De hát hol vannak már a mindig szolidáris pénztárosnők, és hol van a Harisnyagyár, meg a portások? Az előbbiek meg az utóbbiak már nyugdíjban, a üzem helyét pedig valamilyen könyvkiadó foglalta el, ami, lássuk be, nem túl gyakori jelenség errefelé.

Haladtunk a korral. A mindig koszos, piros rácsos, fekete fülű, a kifolyt tejtől sajtszagú kosarak egyszer csak eltűntek. Átvették helyüket az ormótlan, csikorgó, behemót bevásárlókocsik, amelyeket akkor is ki kell rángatni a bolt előtti tárolóból, ha egy szelet müzlit akarunk venni. Hiába na, rend a lelke mindennek. Kit érdekel, ha a harckocsi méretű alumíniumbatárokkal egymás sarkát tapossuk? "Már megint kiszakította a harisnyámat!" - hallatszik innen-onnan. Anyukák - nagyon helyesen - ha karon ülővel jönnek, a műanyag mózeskosárral együtt az apróságokat is a kocsiba rakják.

Állj! Bevásárlókocsik. Ezeket - hivatalosan és a kiírás szerint - csakis húszforintos érme ellenében használhatjuk. Igen ám, de nincs mindig nálunk apró. Terka nem lenne az, aki, ha nem próbálta volna ki egyszer, hogy csereszabatos a tíz, sőt az ötven és százforintos érme is. Amikor a tárolóból elfogy a kocsi, gyakori kérdés: "Mennyi van benne?" Értsd: hány forintért váltotta ki szegény vevő a járgányt? Ilyenkor - többnyire bizalmi alapon - el is hisszük, hogy, mondjuk száz- és nem tízforintos pénzdarabot rejt a bevásárolókocsi. Csak minél előbb bejussunk a boltba! Bent ugyanis - mutatis mutandis - már légkondicionáló működik, erről a kánikulából betérő vevők és pénztárosnők szapora és heves tüsszögésén túl a kellemes húsz fokból is rájöhetünk.

A bolt a közelgő Sziget Fesztivál közönségének is bevett vásárolóhelye. A nagy bevásárlókocsik ilyenkor színültig megtelnek serbettel, fügével és pálmával, mi szem-szájnak ingere. Ez már nem az a lerobbant rocker-punk közönség, mint amilyen tíz évvel ezelőtt még a bolt előtt éjszakázott. Majd egynémely tagja a nyitás után az éber securitisek figyelmét kijátszva, kirágta a kovászos uborka tasakját, levét kiitta, és a zacskót visszahelyezte a hűtőládába, mintha mi sem történt volna.

Ja, a másnaposság tíz évvel ezelőtt is nagy úr volt.

Igaz is, milyen finom tud lenni a kovászosuborka lé egy éjszakai koncert után! Akár tíz éve, akár most.

A betonteknõbõl élelmiszer-áruház lett