"A brit detektívek nagyon jók - írta a Slate július 13-án -, a bombatámadások óta mégis már háromszor kényszerültek megváltoztatni a sztorit. Ma kiderült, hogy legalább egy terrorista, de talán mind a négy meghalt a támadás során. Ez ellentmond a nyomozók kiinduló feltételezésének, mely szerint a londoni merénylők a tavalyi madridi esethez hasonlóan a bomba elhelyezése után elmenekültek. Ha ez nem igaz, akkor London volt az első európai város, ahol öngyilkos merényletre került sor. A vizsgálat során megállapították, hogy a bombák nem primitív készítmények voltak, mint elsőre gondolták, hanem ipari vagy katonai robbanóanyagokat tartalmaztak. S most már úgy vélekednek a nyomozók, hogy a földalattiban történt három robbantást összehangolták."

A vizsgálat újabb eredményei megerősítik, hogy valóban öngyilkos, szervezett terrorcselekmény történt. Ez különösen aktuálissá teszik Bruce Hoffman cikkét, amely az Atlantic Monthlyban jelent meg röviddel a londoni katasztrófa előtt. "Ha meg akarjuk érteni - írja Hoffman -, hogy mit lehet tenni az öngyilkos terrorizmus ellen, el kell mennünk abba az országba, amely leginkább ki van téve az ilyen cselekményeknek. Több mint huszonöt éve tanulmányozom a terroristák stratégiáját. Nemrég Izraelbe látogattam, hogy áttekintsem, mit tesz a hadsereg, a rendőrség, a hírszerzés és a biztonsági szolgálat."

Hoffman vezető munkatársa a Rand Corporation egyik intézetének, amely a terrorizmus kockázatainak kezelésére szakosodott. Az intézet adatbázisa alapján megállapítható, hogy az öngyilkos merénylet taktikája Libanonban alakult ki a nyolcvanas évek elején. Innen terjedt át Izraelre a kilencvenes években, ahol a terroristaakciók - 2000 szeptembere, a második intifáda - kezdete óta összesen körülbelül 750 halálos áldozatot követeltek. Ennek majdnem a fele öngyilkos merénylet.

A terrorizmuselhárítási szakértő úti beszámolója tele van érdekes, gyakran szörnyű részletekkel. Megszólalnak benne katonák és civilek, zsidók és palesztinok. Leírja a támadásoktól fenyegetett Izrael mindennapjait és a megszállt területek életét. Igazi riport, különben nem is jelenhetett volna meg az Atlanticben. De a szerző nem tagadja meg mesterségét, a színes beszámolóból stratégiai koncepció rajzolódik ki.

Az öngyilkos merényletek, ha van elég vállalkozó, nem túl költségesek, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen sokba kerülnek az elhárítási rendszabályok, nem beszélve a terrorizmus táptalajának tekintett területek katonai megszállásáról.

De nem magányos fanatikusokkal van dolgunk. Ezért nem elég a lehetséges célpontokat védelmezni. Minden elkövető mögött nagy, tagolt szervezet áll, a robbantás hosszú előkészítő munka eredménye. Ezért - vonja le a következtetést Hoffman -, a szervezeteket kell felbomlasztani, az előkészületeket kell megakadályozni.

"Az a célunk - idéz egy izraeli tisztet -, hogy szűkítsük az öngyilkos merénylők, taktikai irányítóik, hadtápszolgálatuk és parancsnokaik rendelkezésére álló teret és időt." Hoffman szerint Amerikának és Európának ezt kell eltanulnia Izraeltől.