Jegyzőkönyvön belül

Gatyára vetkőztetett közterület-felügyelők, lukba lépett főpolgármester-helyettes, álmos képviselő - lapunk összegyűjtött a Fővárosi Közgyűlés idei ülésein elhangzott néhány tréfás vagy annak vett megjegyzést.

"A létszámfejlesztéshez kapcsolódó egyszeri kiadásoknál itt 66 közterület-felügyelőt vesz figyelembe. Íróasztal, szék - negyven darab íróasztal és ahhoz kell 98 darab szék, mindez rendben van természetesen, nyilván vannak vendégek és azokat is le kell ültetni. A felügyelő ruházata darabonként 269 ezer forint. Csak le ne vetkőztessék a felügyelőket, mert ezért már megéri" - Marsi Péter Pál (MIÉP). "A ruházatot a Belügyminisztérium rendelete írja elő, és a téli és nyári ruházatot ritkán hordják egyszerre a közterület-felügyelők" - Danielisz Béla (MSZP) május végén, a közterület-felügyelet létszámemeléséről szóló vitában.

"Köszönöm szépen a szót. Főpolgármester-helyettes aszszony, azt kérem, ne mondja, hogy nincs olyan jogász a Főpolgármesteri Hivatalban, aki egy kht.-alapító okiratot meg tudna csinálni! Mert akkor a főjegyző úr szerintem leveti magát a pulpitusról, és összetöri magát" - Mitnyan György (Fidesz- MKDSZ) május 25-én, a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet alapító okiratának módosítása ügyében.

"Írásban válaszolunk a képviselő úrnak, mert nagyon bonyolult és hosszú lenne a válasz, és mindenki álmos már" - Katona Kálmán (MDF) április 28-án, az információgazdálkodási alap felhasználásáról szóló vitában.

"Abban képviselőtársamnak igaza van, hogy egy olyan városban élünk, ahol ha belelépek egy lukba, még csak jót sem káromkodhatok, hogy szidjak valakit, mert előbb meg kell állapítani, hogy kinek a lukába léptem bele" - Vajda Pál (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, az egységes fővárosi parkolási rendelet március 31-i vitájában.

"Tisztelt Kollégák! Úgy tudom, hogy a demokrácia arról szól, hogy a nép által választott képviselők teremben lévő, szavazati joggal bíró, valamilyen többséget kapó dolgait fogadjuk el. Szerintem Bakonyi úr (Bakonyi Tibor EU-ügyekért felelős főpolgármester-helyettes - a szerk.) a teremben volt, megkísérelt nyomni. Senki nem vitatja - sajnálom, hogy egyes képviselőknek minden dologról csak egy jut az eszükbe" - Somlyódi Csaba (MSZP) február 24-én, azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék szerint nem volt egyértelmű, ki és hogyan vett részt az önkormányzati főtanácsadói, tanácsadói munkakörök létrehozásáról szóló szavazásban.

"Tisztelt Közgyűlés! Azt szeretném megkérdezni, hogy a főpolgármester-helyettes úrnak mennyi idő kellett arra, hogy nagyjából ezeket a beruházásokat át tudja tekinteni, meg tudja nézni, és javaslatot tudjon tenni. Mennyi időt dolgozott ezzel? Nekünk adott rá összesen egy napot. Mivel egyetemista koromban a gyorsolvasást megtanultam, 24 percembe telt" - Zsinka László (MIÉP) kérdése és Vajda Pál válasza a 2005-ös felújítási és beruházási engedélyezési okmányok vitájában.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.