Andreát a valóságban nem így hívják, de jobbnak látja, ha még a keresztnevét is titokban tartja. Korábban már beszélt magánéletéről a sajtóban, s a vége az lett, hogy volt férje rágalmazásért beperelte, és meg is nyerte a pert. A nő azóta óvatos.

Hajdani férjével - nevezzük Gyulának - még össze sem házasodtak, amikor a férfi megütötte. Nem tetszett neki, hogy Andrea nélküle találkozik volt iskolatársaival. Andrea nem nagyon szokott hozzá az ilyesmihez, kirúgta Gyulát. A férfi aztán sírva kért bocsánatot, hatvan szál rózsát küldött, égre-földre esküdözött, hogy ilyen soha többé nem fordul elő, és eltökélt szerelmét bizonyítandó Andrea lakása előtt aludt, a küszöbön.

Gyulának sikerült visszakönyörögnie magát. Andrea húszévesen teherbe esett, jött az esküvő. Úgy költöztek össze, hogy előtte egyetlen hónapot sem éltek együtt. "Hülye voltam" - minősíti döntését utólag az asszony. A nyolcadik hónapban járt, amikor a férfi ismét bántalmazta: valamilyen apróság miatt addig ütötte a lábát, amíg tele nem lett kék-zöld foltokkal.

Újszülött kislányuk súlyos betegségben szenvedett, különleges étrendre volt szüksége. Andreának három-négy évig napi gondot okozott, hogy hol szerezze be azokat az élelmiszereket, amiket a gyerek egyáltalán megehet. A férfi közben dolgozott. Persze, dolgozott a feleség is - főzött, mosott, takarított, rendszeresen vitte orvoshoz a gyereket -, csak éppen ő ezért nem kapott egyetlen fillért se. Gyula olykor felesége tudomására hozta, hogy a fizetését nem köteles hazaadni: ez a pénz nem jár, hanem adható. Feltéve, hogy Andrea méltónak mutatkozik rá.

"Ha nem úgy viselkedtem, ahogyan elvárta, akkor pofonvágott, fojtogatott vagy a földre lökött és belém rúgott. Egyszer úgy belevágott a fürdőkádba, hogy azt hittem, ott maradok" - mondja Andrea. Nem tett feljelentést, nem vetetett fel látleletet. Párszor felhívta a rendőrséget, de olyan kelletlen hangon beszéltek vele, hogy inkább hagyta az egészet.

Visszaütni egyszer próbált. Gyula ettől annyira feldühödött, hogy jobban megverte, mint szokta. "Rájöttem, hogy egyszerűbben megúszom, ha nem védekezem" - vonta le Andrea a következtetést.

A nő szerint a bántalmazásokat külső okok váltották ki, főként a férfi munkahelyi problémái. A feszültséget aztán az említett módon, otthon vezette le. Gyulát igazán nem lehet azzal vádolni, hogy sokáig keresgélt volna ürügyeket. Milyen leves ez? Durr egy pofon. Nem elég sós a hús! Durr még egy.

És az ütleg után következett az unalomig ismert jelenet: a férfi bocsánatért esedezve föl-alá rohangált, öngyilkossággal fenyegetőzött. Néhány hónapig a tenyerén hordta feleségét, az összes kívánságát teljesítette, de Andrea megint elkövetett valamilyen rettentő nagy hibát - például nem mosogatott el időben -, amiért bűnhődnie kellett.

A lelki terror még a fizikai erőszaknál is rosszabb volt - meséli Andrea. Férje szinte levegőt sem hagyott neki, engedély nélkül nem mehetett sehová, minden lépését ellenőrizte. Előre be kellett jelentenie, hány óra hány percre ér haza, ha dugóba került és késett, Gyula őrjöngött.

A házaspár hat év után elvált, méghozzá közös megegyezéssel. A vagyonmegosztásról és a tartásdíjról is könynyen megállapodtak. A feleséget is meglepte, hogy milyen simán zajlik minden. Talán azért alakult így - találgat Andrea -, mert Gyula még a válás kimondása előtt egy másik nőhöz költözött, el volt foglalva az új kapcsolatával.

Andrea reménykedett, hogy legalább a válás után vége lesz a balhéknak, de gyorsan kiderült: téved. A cirkusz folytatódott, annyi különbséggel, hogy a nő immáron ragaszkodott a rendőrségi feljelentéshez. Például akkor, amikor Gyula nemes egyszerűséggel eltörte az orrát. (Andrea vaskos dossziét mutat, válogatást az utóbbi évek perirataiból.)

Volt férje úgy képzelte a különélést, hogy neki bármikor lehet élettársa, Andreának viszont ne legyen senkije. Gyereklátogatás címén a legváratlanabb időpontokban, előzetes bejelentés nélkül toppant be, és a maga sajátos stílusában gondoskodott arról, hogy lehetőleg mindenkit elüldözzön a nő mellől. Csak részben járt sikerrel. Andrea - mint mondja: csodával határos módon - találkozott egy férfival, akivel egymásba szerettek, és aki Gyula zaklatásai ellenére is kitartott mellette. Összeházasodtak, megszületett Andrea második gyereke. Gyula számára ez olaj volt a tűzre.

Az elmúlt néhány év kölcsönös feljelentések, újabb és újabb fizikai atrocitások, váltakozó sikerrel folyó bírósági csatározások története. A nő hiába fordult civil jogvédő szervezetekhez, úgy érzi, sehonnan nem kap védelmet. A jogvédők szívesen segítenének, de hiába van szakértelmük, nincs hatáskörük. Legfeljebb csak tanácsokat és lelki támaszt tudnak adni.

A bíróság elé kerülő ügyekben utólag szinte lehetetlen igazságot tenni. A volt férj például azt állította, hogy Andrea akadályozza a gyermek láthatását, és egy ilyen - a nő szerint hazugságokkal teli - panasznak a bíróság helyt is adott. Andrea erre úgy döntött, megkéri a gyermekjóléti szolgálat családgondozóját, legyen szemtanúja annak, miként zajlik feléjük az apai kapcsolattartás.

A családgondozó eleget tett a kérésnek. A ház közelében várakozott, és amikor egy férfi "kétségbeesett segélykiáltásait" hallotta, a helyszínre rohant. Látta, amint Gyula próbál rátaposni egy földön fekvő idős emberre, Andrea édesapjára. A családgondozó írásos beszámolója szerint Gyulának "nem a gyermekkel való kapcsolatteremtés a célja, hanem a botránykeltés és az agresszió kiélése". A történtek hatására a gyermek hosszú időn át "poszttraumás állapothoz közel, üveges szemekkel zokogott". A családgondozó úgy véli, hogy amit a kislány átélt, végignézett és hallott, "teljes mértékben kimeríti a kiskorú veszélyeztetettségének fogalmát, és riasztó számomra az, hogy úgy tűnik, ennek a helyzetnek időről időre meg kell ismétlődnie".

Ettől fél Andrea is, aki ha már mást nem tehet, legalább szeretné felhívni a figyelmet arra, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek nők és gyerekek.