Tiszteletre méltónak tartom a civil szervezetek erőfeszítését, mégis úgy gondolom, most az a leglényegesebb, hogy mindezek ellenére mennyi parlagfű terem az idén - Vésztőn, Békés megyében, Magyarországon. Az is lényeges, hogy mennyi terem jövőre, meg azután. Szakemberek szerint ugyanis a magyar föld legalább negyven évre el van látva életképes parlagfűmagokkal. Egyes politikusok szerint a parlagfű ügye elsősorban pénzkérdés, sőt, költségvetési támogatás kérdése. Például a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az idén 500 millió forintot különített el a parlagfű elleni védekezésre. A MÁV 300 millióért kaszáltat - ennyivel több vagy kevesebb veszteség ott igazán nem számít. A közutak mentén egymilliárd 250 millió forint az útfenntartási célelőirányzat - ebbe sok munkafázis beletartozik, talán bele fogják dobálni a kátyúkba a lekaszált parlagfüvet. A Fidesz törvényjavaslatot készített, amely szerint évente nyolc-kilencmilliárd forint költségvetési forrásra lenne szükség az eredményes parlagfűirtáshoz.

Mások szerint nem pénzre, hanem a törvény szigorára van szükség a parlagfű elleni harcban. A módosított növényvédelmi törvénynek van ugyan szigora - húszezertől akár kétmillió forintig terjedhet a büntetés -, de nem képes lecsapni addig, amíg meg nem születik a végrehajtási utasítás. Annak kellene szabályoznia a részleteket, ami azonban nem könnyű, mert az ördög mindig a részletekben rejtőzik. Hogy rendeljen el kényszerkaszálást a törvényszegő ingatlantulajdonosoknál a jegyző egy forráshiányos önkormányzatnál - ahol például már az iskolát is alig tudják fenntartani -, ha az önkormányzat a maga portáján sem tud miből kaszáltatni? Ameddig nem lesz végrehajtási utasítás, addig a jegyzők másutt sem mernek szankciót alkalmazni. A kényszerkaszálásról és a nagy összegű büntetésről szóló riportok nem lesznek benne a tévéhíradókban, és félő, hogy abbamarad a médiakampány hatására kétségkívül megélénkült gyomirtó szorgalom.

Addig-addig fenyegettek ugyanis a tévében a tíz- és százezer forintos büntetésekkel, meg azzal, hogy a műhold minden tő parlagfüvet meglát, hogy az emberek igenis kaszát, kapát, rotátort ragadtak, és irtják a gazt. Kaszálják a mezsgyehatárokon zöldellő parlagfűsávot, rotátoroznak a barackosban, tárcsázzák az esők után gyorsan zöldülő tarlót. Most, két héttel a június 30-i határidő lejárta után úgy tűnik, a legtöbb darab földnek igenis van gazdája, aki tudja, hogy az ő dolga az allergén gazt kiirtani, az irtás árát kifizetni - nem pedig lelkes civileké vagy a parlagfűirtással munkára és környezettudatos gondolkodásra nevelni kívánt iskolásoké.

A parlagfű Magyarországon már nem egyszerűen egy allergén gyom, hanem régen szimbólummá vált. Politikai rendszertől függetlenül megállíthatatlanul terjed a húszas évek óta - valószínűleg azért, mert nálunk nem természetes az, hogy a közösségnek is az a jó, ha mindenki a maga portáján, a saját jól felfogott érdekében irtja a gazt. Itt inkább úgy gondolkoznak az emberek, hogy minek kaszáljak én, amikor a szomszéd úgysem kaszál - aztán egyszer csak elborítja a parlagfű az országot.

Ahol nem kaszálnak önként, ott előbb-utóbb bevezeti valaki a kényszerkaszálást. Pedig tudjuk jól, hogy az nem valami hatékony: egy-két hét múlva újból kihajt utána a parlagfű.