Javaslataink

2005-ben még mindig az a kérdés: indulhatnak-e teljes körű Liska-kísérletek a még megválaszolatlan kérdések felderítésére.

Mára gyakorlatilag végbement a magyar gazdaság tulajdonosi szerkezetváltása; a hazai erőforrás-korlátos piac egyértelműen keresletkorlátos jellegűvé változott; a magyar vállalati szféra mikro-szinten illeszkedik az Európai Unióhoz. Az új körülményekre utalva Liska bírálói kitartóan hangoztatják, hogy a szocialista vállalkozás koncepció, mivel az a központilag tervezett gazdaságok piacellenes természetének kritikájából nőtt ki, “immár talaját vesztette, végérvényesen elavult”. (Jellemző módon az előző rendszerben előszeretettel nevezték utópiának Liska Tibor kísérleti javaslatait.) Anélkül, hogy mélyebben belemennénk ebbe a vitába, hadd utaljunk ehelyütt arra, hogy Liska Tibor minden tanulmánya legalább annyira kritizálja a fejlett tőkés piacgazdaságokat, mint a szocialista tervgazdaságokat. A modern gazdaságok bármelyikére érvényesnek tartja azt a tételt, hogy azok lényegük szerint kényszer-vásároltató állammonopolista képződmények, amelyek hatékonyságát súlyosan rontja a vállalkozóképes többségnek a társadalmi tőke hasznosításából való kizárása. Vállalkozáskísérleti javaslatait ennek megfelelően nem csak speciális kelet-európai gondok megoldására tartotta alkalmasnak, hanem világproblémák kezelése érdekében dolgozta ki.

Gyakorlati kísérletezés
A vita elméleti szintje mellett létezik egy gyakorlati szint is. Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy
- milyen célok elérésére lehetnek alkalmasak a Liska-kísérletek ma,
- és milyen részleteket kell tisztázni már ebben a szakaszban, a tulajdonképpeni kísérlet-tervezés megindítása előtt?

Nézzünk néhány alternatívát.

Dominanciaigény és toleráns felfogás

A választható lehetőségeket egy Liska-kritikus elemzése segítségével rajzoljuk fel: “Határozott különbségtevésre van szükség a szocialista vállalkozási rendszer egy abszolutista, dominanciaigényű felfogása, és más gazdasági elméletekkel és gazdasági reformkoncepciókkal toleránsabb felfogása között. Az első felfogás magában hordoz együttesen egy sor gazdasági és társadalomfilozófiai kérdést, amilyen vonatkozásai a toleránsabb, korlátozottabb felfogásnak nincsenek. (Főleg abban a formájában nem, amely csak a kísérletezést igényli.)

Gazdasági szempontból a szétválasztás elsősorban azt jelentené, hogy tisztázzuk: a szocialista vállalkozási rendszer hegemón helyzete híján mi működne és hogyan a modellből.

Például személyes társadalmi örökség létezhet-e a személyes társadalmi tulajdon, mint tulajdonforma kizárólagossága (döntő súlya) nélkül? Ha igen, akkor hogyan, milyen körben, ha nem, tehát a rendszer működéséhez szükséges a személyes társadalmi tulajdonforma hegemóniája, akkor mire fordítódnak e tulajdonegységek működtetésével illetve más módon szerzett (kamat)jövedelmek? Azaz hogyan tőkésíthetők érdekeltségcsökkenés (a 100 százalékos vállalkozói érdekeltség elvesztése), illetve a tulajdonformák pluralizálódása nélkül?
(…)
A realitást mérlegelve lényeges kérdésnek tartom: várható-e, hogy az egyes szektorok közötti verseny alapján a szocialista vállalkozási szektor »kivívja az őt megillető helyet a gazdaság egészében?« Milyen szempontok szerint folyik a verseny? Az elképzelt többszektorú gazdaság egyes szektoraiban mást és mást jelent a racionalitás, mások működési és önérvényesítési mechanizmusaik is. Azért kell e kérdéssel szembenézni, mert itt is igaznak érzem: »A győztesek pedig egyáltalán nem a gazdaságossági, megtérülési szempontok alapján kerülnek ki a versenyből.«”
(Gaál Gyula: Opponensi vélemény Körösényi András – Türei Sándor “Liska Tibor koncepciójának elméleti, ideológiai és társadalmi vonatkozásai” cimű dolgozatáról (Budapest, 1983. Kézirat))

Ami nem lehet kérdéses

Javaslatunk első pontja, amelynek elfogadása nélkül nem lehetséges semmiféle továbblépés, magára a kísérletezés tényére vonatkozik. Abból indulunk ki, hogy Magyarországon ma is szükség van a közgazdaságtudomány képviselői és a gyakorlati közgazdászok együttműködéséből születő társadalomfejlesztő kísérletekre. Ebből következik, hogy a tudományosan megalapozott kísérletezést általában is kívánatosnak tartjuk. Távol áll tőlünk a szocialista vállalkozás koncepció “abszolutista, dominanciaigényű felfogása”. Mint a Liska Tibor nevéhez fűződő szellemi hagyomány folytatói, elsősorban a Liska-kísérletek megtervezéséhez érzünk indíttatást, de nem csak toleráljuk, hanem egyenesen kívánatosnak tartjuk ezzel párhuzamosan más elgondolások megszületését, a gyakorlatfejlesztő kísérletek “vállalkozói versenyét”. A legáltalánosabb alapvetéstől továbblépve arra a kérdésre is válaszolni kell, hogy a hazai társadalmi élet mely szektorában látjuk lehetőségét a vállalkozói kísérletek indításának.

Javaslatunk második pontja, hogy jelen pillanatban a tartósan állami tulajdonban maradó gazdasági egységekben lenne a leginkább kézenfekvő a szocialista vállalkozáskísérletek beindítása.

Arra a kérdésre keressük a választ, hogy van-e lehetőség ebben a szektorban a politikai illetve hatósági ellenőrzésen túl a belső, tulajdonosi érdekeltség erősítésére. A Liska Tibor által javasolt személyes társadalmi tulajdon kikísérletezése elméletileg magában hordozza ezt a lehetőséget. Sőt, elvi megfontolások alapján feltételezhető, hogy ez a tulajdonforma a magántulajdonosi érdekeltségnél is jobban szolgálja a pazarlás elkerülését, mivel minden kétértelműségtől mentesen a tőkejószág hosszú távú vagyoni értékének növeléséhez kapcsolja a tulajdonos érdekeit.

A kísérletekkel kezelhető problémák

A javasolt kísérletek sarokpontja, hogy jelen körülmények között zárójelbe tesszük a szocialista vállalkozás-koncepió kétségtelenül legfontosabb tendenciáját, a globális problémákra adandó általános érvényű válaszok felkutatására való törekvést. Itt és most “csak” meghatározott problémák szűk körben történő kezelésére irányuló kísérletek indítására teszünk javaslatot. A tartósan állami tulajdonban maradó vállalatok esetében ez azt jelenti, hogy - szigorúan önkéntes alapon, tehát az érintett cég menedzsmentjének óhajait messzemenően figyelembe véve - egy-egy adott cég specifikus problémáinak kezelése céljából indítanánk kísérleteket.

A szocialista vállalkozás kísérletek különösen alkalmasaknak ígérkeznek az alábbi tipikus problémák kezelésére:
- a teljes vállalat értékének vészes csökkenése, piacvesztés - kisméretű vállalat esetén egy vagy néhány vállalkozó a szocialista vállalkozási rendszer kísérleti szabályai alapján azonnal leválthatja az értékvesztést megállítani képtelen menedzsmentet;
- a vállalat egy-egy részlege, vagyis termékszempontból, földrajzi szempontból vagy technológiai szempontból jól körülhatárolható stratégiai üzleti egysége tartósan veszteséges
- a menedzsment ahelyett, hogy tovább finanszírozná az adott üzleti egység veszteségeit. A szocialista vállalkozási koncepció ajánlásainak megfelelően egy méltányos kikiáltási áron nyereségtermelő részlegként veszi tulajdonába az egységet, és ezen nyereség folyamatos kitermelését a versengő vállalkozókra bízza, azzal a feltétellel, hogy mindazon többletérték, amit az egység induló értéke felett elérnek, a legjobb ajánlatot tevő vállalkozók saját tulajdonává válik;
- a vállalat, vagy annak valamely stratégiai üzleti egysége monopolhelyzete miatt “elnehezült”, gyenge működése a versenytársak hiányának tulajdonítható - ilyen esetben a szocialista vállalkozási kísérlet az adott vállalat (egység) értékének növelésére vállalkozó új piaci szereplők folyamatos “fenyegetésének” intézményesítésével teremt valódi versenyhelyzetet, kihasználva a verseny dinamizáló hatásait.

A kísérletek tisztázandó részletei

A társadalmi örökség

A mind elméleti, mind gyakorlati szempontból legfontosabb probléma az, amire Liska kritikusa is felhívta a figyelmet hivatkozott gondolatmenetében: a társadalmi örökség problémája.

Liska Tibor vállalkozáskísérleti koncepciójában a társadalmi örökség kategóriája biztosítja a vállalkozói verseny határtalan nyitottságát. A társadalom a társadalmi örökség elszámolásával és a polgárok rendelkezésére bocsátásával intézményesíti azt az elvet, hogy bárki születési jogon bekapcsolódhat a vállalkozói versenybe, és megkezdheti saját vállalkozói értékének, “erkölcsi tőkéjének” növelését.

A Liska koncepció “abszolutista, dominanciaigényű” változatában a társadalmi örökség nem más, mint a társadalom teljes - nem magántulajdonban lévő - vagyona. Ezt tőkésítené a vállalkozói versenyt szervező Vállalkozási Pénztár, a Cassa Nova, s ennek az összvagyonnak az egy főre eső kamatait használhatnák fel a polgárok vállalkozói tevékenységük elindítása során.

A korlátozott körben elindítandó kísérletek esetében a fenti megoldás természetesen követhetetlen. Azt tartanánk ezért üdvös megoldásnak, ha többféle társadalmi örökség-megoldást kísérleteznénk ki párhuzamosan induló, egymással versengő kísérletek keretében. Kézenfekvő megoldás például annak tesztelése, hogy miként működik a szocialista vállalkozás rendszere a társadalmi örökség nélkül. Ehhez képest nyilvánvaló alternatív lehetőség az a fentiekben említett társadalmi örökség-konstrukció, amely szerint a kísérlet szervezésére egy speciális alapítványt hoznánk létre, amelynek teljes alaptőkéjét a résztvevők “társadalmi örökségének” tekinthetjük. Ilyen esetben természetesen azonnal meg kell határozni azt is, hogy ki, milyen alapon férhet hozzá ehhez az “örökséghez”, vagyis ki vehet részt a kísérletben. Méltányos rendelkezésnek tekinthetnénk, ha ilyen esetben arra a körre terjesztenénk ki a kísérletbe való bekapcsolódás jogát, akik maguk is hozzájárulnak az alapítvány alaptőkéjéhez.

Az alapítványi megoldás meglehetősen nyitott megoldás lenne, hiszen nem kötné semmilyen formális feltételhez a kísérletbe bevont, tartósan állami tulajdonban maradó vállalat illetve üzleti egység értéknövelésére irányuló vállalkozói versenybe való bekapcsolódást. A korlátozó feltételt egyedül a személyes anyagi hozzájárulásban kinyilvánított egyéni kockázatvállalási készség jelentené.

Ehhez képest “félig zárt”, de a “szentesi útnál” feltétlenül nyitottabb társadalmi örökség-konstrukciót jelentene bizonyos formális korlátozó feltételek érvényesítése. Ezen belül is elképzelhetők zártabb és nyitottabb változatok. A kísérletezésbe bekapcsolódó állami vállalatok vezetői a kísérlet szervezőivel egyetértésben kiköthetnének például bizonyos szakképzettségi, a szakmai gyakorlatot garantáló, a bukás veszélyét elvileg csökkentő belépési feltételeket a licitálásban résztvevő vállalkozók számára. Ez a megoldás abban az értelemben zárt lenne, hogy “nem akárki” vehetne részt a licitálási versenyben, viszont nyitottnak minősülne abból a szempontból, hogy a vállalat működésébe “kívülről”, a jelenlegi alkalmazottak körén túlról is be lehetne kapcsolódni. Ennek a megoldásnak éppen az ellenkezője is elképzelhető azonban: annak kinyilvánítása, hogy a vállalat alkalmazottai, de csak ők, minden formális kötöttség nélkül bekapcsolódhatnak a licitálásba.

Sok függ természetesen attól, hogy milyen anyagi lehetőségek állnának rendelkezésre az első szocialista vállalkozói kísérletek tőkeszükségletének finanszírozására. Bár valószínűleg ilyen veszély nem “fenyegetne”, elvileg mégis elképzelhető, hogy a várható bekapcsolódási szándékhoz viszonyítva majdnem korlátlan alaptőkét sikerülne elkülöníteni a vállalkozói hitelkeret fedezetének biztosítására. Egy ilyen szerencsés esetben az a sajátos helyzet állhatna elő, hogy a vállalkozói kísérlet tökéletesen szimulálná a fent említett “tágas” megoldást, a társadalmi örökség korlátozás nélküli, minden polgár részére a születés jogán történő biztosítását.

Teljesítménymutatók, “útjelzők”

A kísérletezésnek nemcsak tudományos, de pragmatikus szempontból is csak akkor lehet igazán meggyőző hozadéka, ha eleve úgy szervezzük meg kísérleteinket, hogy azok eredményei majdan számba-vehetőek, értékelhetőek legyenek. Ehhez meg kell határoznunk azokat a megfigyelhető mutatókat, amelyeknek javulása a kísérlet közvetlen céljának tekinthető, megszabhatjuk ezeknek időarányos értékeit, amelyek elérése, illetve annak elmaradása már menet közben visszaigazolja számunkra a kísérlet sikerét illetve kudarcát. Ezek az útjelzők, s különösen értékeik változásai hasonlóképpen alkalmasak lehetnek az egymással versengő kísérletek eredményeinek összehasonlítására is.

Milyen mutatókról lehet itt szó? Kézenfekvő, hogy a fentiekben felsorolt, kezelésre váró problémák jelzőszámait idesoroljuk. A vállalat értékének mutatói, tőkepiaci értékelés híján a piaci értékének közelítő meghatározását szolgáló becslések, a piaci részesedés mutatói, a jövedelem-mutatók, a vállalatok értékelésére szolgáló eszköztárnak a tartósan állami tulajdonban maradó cégek esetében alkalmazható elemei tartoznak ide első közelítésben.

Legalább ilyen fontosak azonban a konjunktúra-elemzés szokásos eszköztárába tartozó útjelzők, például a piaci partnerek cégünkkel kapcsolatos várakozásainak, illetve a vállalat egyéb külső, valamint belső érintettjei által a szervezetünkről alkotott képnek a változásai.

Hasonló súllyal kell figyelembe venni első pillantásra “puhának” látszó tényezőket, amelyek azonban döntőek lehetnek egy adott szocialista vállalkozási kísérlet megítélése szempontjából: a potenciális vállalkozók közül ténylegesen milyen arányban kapcsolódnak be a versenybe a jelentkezők, ezek milyen ütemben gyarapodnak a kívül maradókhoz képest, milyen mobilitási, kiterjedési mutatói vannak a kísérletnek, a szocialista vállalkozási szektorba kapcsolódó szervezetek teljesítménye hogyan viszonyul a gazdaság, illetve az adott részpiac általános konjunkturális helyzetéhez. Ha a kísérletek szervezőinek konkrét mutatószámokban kinyilvánított várakozásaitól lényegesen elmaradnak a valóságos eredmények, ez önmagában is elegendő indok lehet a keretek menet közben történő megváltoztatására, illetve újabb, újrafogalmazott feltételekkel felállított kísérletek elindítására.

*

Természetesem csak vázlatát adhattuk Liska Tibor változatlanul érvényes kísérleti programjának. Az “igazi” tervezés csak a megfelelő lehetőségekkel rendelkező szakemberek pozitív visszajelzése után, a konkrét feltételek ismeretében indulhatna meg. A második évezredben még nem sikerült megnyugtató választ kapnunk a Liska-koncepciónak arra a központi kérdésére, hogy meghaladható-e a piaci verseny és a demokratikus politikai keretek lehetőségeinek felhasználásával a kapitalizmus jelenkori formája, összeegyeztethetőek-e legalább kísérleti keretek között a szabadság és az egyenlőség (legalább a társadalmi mobilitás lehetőségeinek fennmaradásaként értelmezett) elvei?

A negyedik évezredet azért mégsem kellene megvárni…

(1 rész: Alapelvek)

(2. rész: Kísérletek)