"A polgári demokrácia alapja a tulajdon és a biztonság" - áll az egyik, fűben elhelyezett táblán.

- Itt biztos valami érdekes dolog történik, nézzük meg közelebbről - közeledik a táblához egy középkorú társaság. Hamarosan felfedezik a sátrakból álló "építményt".

- Jó napot kívánok, maguk kicsodák? - kérdezik a sátorlakóktól.

- A lakásmaffiák áldozatai vagyunk.

- És mit csinálnak itt?

- Tüntetünk, több mint egy hónapig.

A sorstársak szórólapot adnak, a vendégek hosszan és figyelmesen tanulmányozzák az irományt, majd egyikük hangos fejtegetésbe kezd.

- Önök azért veszítették el a lakásukat, mert figyelmetlenek voltak, vagy netán hittek a becsületszónak?

- Valahogy így...

- Akkor megérdemlik a sorsukat.

Egy bácsi, aki szintén csak úgy arra járt, ekkor elővesz háromezer forintot a zsebéből, és átadja Erzsébetnek, a szervezet elnökének.

- Szívből drukkolok maguknak - mondja.

Egy másik férfi diktafonnal a kezében fordul a sátorozókhoz.

Néhányan elmesélik neki, hogy miként váltak földönfutóvá. Biztos, ami biztos, mondja a magnós, majd bekapcsolja masináját, és összefoglalja a hallottakat.

A sátorban egy kislány játszik. Hirtelen elgurul a labdája, az Országgyűlés épülete felé veszi az irányt. Aztán megáll. "Így játszanak velünk" - olvasom a labdáról.