"Gyűlölöm Frigót"

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a doppingolással gyanúsított Dario Frigót, a francia körversenyen szereplő Fassa Bortolo csapat olasz kerekesét.

Az albertville-i bíróság - amely a keddi letartóztatás után megindította a büntetőjogi eljárást - fejenként 30 ezer euró ellenében engedte ki a versenyzőt és feleségét a vizsgálati fogságból. A 31 éves, összesítésben az 52. helyről kiálló kiválóság nejének autójában a nyomozók tiltott teljesítménynövelő szerekre, köztük egy jegestermoszban tíz adag EPO-ra bukkantak.

Ha a gyanú beigazolódik, Frigo visszaesőnek minősül, hiszen 2001-ben egyszer már hasonlóképpen lebukott. Négy éve, a Giro d’Italia alatt a rendőrség ugyancsak doppingkészítményeket talált nála egy San Remó-i szállodában végzett razzia során. Akkor a versenyző - akit csapata azonnal elbocsátott - beismerte vétkét, és együttműködött a hatóságokkal.

Jogerős elítélése esetén a pár akár hároméves börtönbüntetést is kaphat, pénzbírságuk pedig a lefoglalt szerek értékének a kétszerese lesz.

"Két éve adtam egy utolsó esélyt a csapatomban ennek az alávaló gazembernek. Gyűlölöm őt" - tajtékzott Giancarlo Ferretti, a Fassa Bortolo menedzsere.

A legújabb fejlemények szerint a Monte-Carlóban élő Frigo - aki a vizsgálat lezártáig nem hagyhatja el Franciaországot - mobiltelefonját már egy ideje lehallgatták a nyomozók, és felesége így akadt fenn egy "rutinellenőrzésen" a Saint Heléne-i sztrádakapunál.

Átkutatták öt csapat autóit

A 12. szakasz csütörtöki rajtja előtt a francia hatóságok váratlanul átkutatták öt csapat kísérőkocsijait. A rendőrök a Phonak, a Liberty Seguros, a Bouygues Telecom, az AG2R és a Davitamon Lotto autóit "emelték ki" a már felsorakozott karavánból, és nézték át alaposan. Az ellenőrzést követően valamennyi járművet tovább engedték.

Boonen és Voigt nem folytatja

Feladta a versenyt a szerdán hatalmasat bukó Tom Boonen, a sprinterek pontversenyének éllovasa. A Quickstep belga versenyzője a 11. szakaszon, az első csúcs alján esett el, ekkor azonban még visszaült a nyeregbe, és eltekert a célig. Később alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá bedagadt térdét, amely után a csapattal közösen a visszalépés mellett döntött. Boonen búcsújával a legjobb sprinternek járó zöld trikó Bodrogi László klubtársára, a Credit Agricole-t erősítő norvég Thor Hushovdra került át.

Csütörtöktől a két napja még az összetett éléről kezdő - azaz sárga trikós - Jens Voigt sem tagja a mezőnynek, miután a 11. szakaszt nem sikerült a limitidőn belül teljesítenie, így kizárták.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.