Csúcsra járó Vinokurov

A 92. Tour de France 173 kilométer hosszú 11. szakaszát teljesítette szerdán az eredeti 189-ből még versenyben lévő 172 kerékpáros. (Az olasz Dario Frigo a legfrissebb hiányzó: őt a francia rendőrség kora reggel vonta ki a forgalomból, miután felesége autójában még kedden tiltott teljesítménynövelő szereket találtak.)

A Courchevel és Briancon közötti etapon a sárga trikót ismét Lance Armstrong viselte: az előző "bérlő", az egy napig király Jens Voigt alaposan visszaesett. Miután kedden a győztes spanyol Alejandro Valverde mögött 31 perc 29 másodperc hátránnyal (!) ért célba, összetettben visszaesett a 72. helyre. Semmi kétség, az Alpok hegyei kibabráltak a némettel; sok jóra szerdán sem számíthatott, hiszen a mezőny előbb a 2000 méter magasan található Madeleine-re kapaszkodott föl, majd a szó szerint az idei kiírás csúcsát jelentő, 2645 méteres Galibier jelentett kihívást. Miután a mezőny 1374 méter magasról rajtolt el, majd lelátogatott az 516 méter "alacsonyan" fekvő Moutiers-be, a program hangulatos hullámvasútazást ígért.

Az első, említésre érdemes esemény Tom Boonen nevéhez fűződik: a pontversenyt vezető belga bukott, és megsérült a jobb térdén, ám rövid ápolás után ismét nyeregbe pattant, és csapattársa, Guido Trenti segítségével megkezdte a mezőnyhöz történő felzárkózást. Elsőként a francia Samuel Dumoulin és a norvég Thor Hushovd hagyta faképnél a zömöt, és szerzett hétperces előnyt. Kisvártatva Hushovd kevesellte az iramot, és egyedül próbálkozott tovább: röpke idő alatt másfél percre növelte a kettejük közötti különbséget. Valverde, a keddi etap győztese is orvosi segítséget kért: dr. Gerard Porte tablettát adott a spanyolnak, majd kezelte egy kicsit annak bal térdét, aztán közibe!

Másfél órás tekerés után egy hatfős üldözőboly - Vinokurov, Mancebo, Botero, Pereiro, Horner és Martinez - utolérte Hushovdot, aki elkedvetlenedve, még inkább elfáradva beleolvadt a derékhadba. Kicsit később Mancebo és Horner, majd Martinez is megadta magát a sorsának, maradtak az élen hárman. Armstrong, szokásához híven, ezúttal sem bocsátkozott felelőtlen akciózásba, csapattársai féltő kíséretében, alig több mint egyperces hátránnyal megfontoltan kerekezett. Amúgy a Discovery Channel másik nyolc tagjának esze ágában sincs villogni: mind azért jött, hogy a királyt segítse. Ennek tudható be, hogy a második legjobb DC-kerekes, az ukrán Jaroszlav Popovics a 14. az összetettben, az utána következő amerikai Hincape már csak a 32., míg a cseh Padrnos és a spanyol Noval Gonzalez éppen csak befér az első százba.

Két és fél órája volt úton a konvoj, amikor nekigyürkőzött egy ötven kilométer hosszú "maratonnak", amelynek végén a Galibier-csúcs magasodott. Az "előcsúcsra", a 1566 méteres Telegraphra Santiago Botero ért fel elsőként Vinokurov és Pereiro előtt. Az első kettő ettől kezdve fokozatosan magára hagyta a harmadikat, akit kisvártatva "fölfalt" a zöm. Elöl annyi változás történt, hogy Vinokurov Boterótól is megszökött, és egyedül kezdett a csúcshódításnak. És egyedül is fejezte be: 47 másodperc előnynyel kezdett a lejtmenetnek a kolumbiai előtt, a harmadikként fölérő dán Rasmussen csaknem két és fél percet kapott a kazahtól.

Innen már csak az volt a kérdés, a vezető duó meg tudja-e tartani előnyét a célig. Megtartotta. Amikor néhány kilométerrel Briancon előtt híre jött, hogy a mezőny másfél perccel mögöttük erőlködik, a kazah és a kolumbiai már a hajrán spekulált: mindkettő a másikra várt, mikor kezdi a rohamot. Botero kezdte, vesztére; Vinokurov a végét is jobban bírta. A mezőnnyel hetvenöt másodperces hátránnyal érkező francia Moreau lett a harmadik, de az igazi győztes Armstrong volt, aki az összetettben megtartotta vezető helyét és harmincnyolc másodperces előnyét Rasmussen előtt.

Régen esett szó Bodrogi Lászlóról: nos, a mezőny egyetlen magyarja kedden harmincnyolc percet "kapott" a győztestől, szerdán ellenben csak harmincegyet; 54.-ként ért célba.

A 11. szakasz (Courchevel- Briancon, 173 km) eredménye: 1. Alekszandr Vinokurov (kazah) 4:47:38 óra, 2. Botero (kolumbiai) azonos idővel, 3. Moreau (francia) 1:15 p. hátrány, 4. Julich (amerikai), 5. Mazzoleni (olasz), 6. Armstrong (amerikai), mindhárman azonos idővel.

Az összetett verseny állása: 1. Armstrong 41:59:57 óra, 2. Rasmussen (dán) 38 mp. hátrány, 3. Moreau 2:34 p. h., 4. Basso (olasz) 2:40 p. h., 5. Valverde (spanyol) 3:16 p. h., 6. Botero 3:48 p. h.

Briancon felé, félúton
Briancon felé, félúton
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.