Feladó: Kirsipuu

A körülményekhez képest jól érzi magát, és nem adta föl idei győzelmi reményeit Jan Ullrich, a Tour de France 1997-es győztese.

A német kerekes a vasárnapi, kilencedik szakaszon bukott egy óriásit, de felállt, folytatta a versenyt, és végül elfogadható idővel célba is ért. (A spanyol Gonzalez Galdeano és Gomez, az észt Kirsipuu, a brazil Pagliarini és az amerikai Zabriskie, az első szakasz győztese olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudja folytatni a versenyt. Kirsipuu tizenkettedszer adta fel a Tourt; amúgy éppen tizenkétszer indult el rajta...)

Ullrich - a mezőny többi tagjával együtt - még vasárnap Grenoble-ba repült, és sérüléseit a biztonság kedvéért az egyik helyi kórházban megröntgenezték, de a vizsgálat törést vagy zúzódást nem állapított meg. A német, akit a nyitófutamon Armstrong azzal alázott meg, hogy - egy perccel későbbi indulása dacára - utolérte, a hétfői pihenőnapon igen optimistán nyilatkozott a folytatásról, mondván, a Tour valójában csak kedden, az első valódi hegyi szakasszal kezdődik. "Folytatjuk Armstrong támadását!" - adta ki a jelszót Ullrich, aki pillanatnyilag a nyolcadik helyen áll az összetettben, másfél perccel az amerikai és majdnem néggyel a vezető német Voigt mögött.

A ma esedékes tizedik szakaszt Grenoble és Courchevel között teljesíti a mezőny. A táv 192,5 kilométer, ám ennél rosszabb hír a részvevők számára, hogy két, I-es kategóriájú hegyet is le kell küzdeniük. A rajt után 118 kilométerrel kapaszkodnak föl egy 1967 méter magas csúcsra, majd lezúdulnak 495 méterre, hogy onnan ismét fölfelé vezessen az útjuk. Grenoble 220 méterrel a tengerszint fölött fekszik, Courchevel 2000 méter magasan található...

Amíg a versenyzők pihentek, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség doppingcsoportja akciózott: ötvenegy sportoló esett át hétfő délelőtt előre be nem jelentett vértesztes doppingvizsgálaton. A francia hírügynökség tájékoztatása szerint valamennyien folytathatják a versenyt.

Ullrich töretlenül
Ullrich töretlenül
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.