Magyarország az ötödik legvonzóbb európai befektetési célpont

Magyarországra 2005-ben várhatóan közel 4 milliárd euró működő tőke érkezik, s ezzel megerősíthetjük tavalyi ötödik helyünket Európa legvonzóbb befektetési célpontjai között - jelentette ki Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen az Ernst and Young ismertette a 2004. évi európai befektetési felmérésének eredményeit.

Magyarország piaci részesedése az Európába beáramló működő tőkéből tavaly 4,8 százalék volt, ezzel a britek, a franciák, a németek és a közvetlenül előttünk álló, 5,1 százalékos részesedessél bíró, lengyelek után következett, megelőzve a spanyolokat és az oroszokat, valamint a 12. helyen álló szlovákokat - mondta Kóka János. Hozzátette: míg Szlovákiába tavaly 700 millió euró működő tőke áramlott, Magyarországra 3,4 milliárd.

"Noha a felmérés szerint Közép-Kelet-Európa elsősorban az alacsony bérek miatt versenyképes a befektetők számára, Magyarország a magas hozzáadott értékű befektetések számára jelent vonzó terepet" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a régión belül az egységnyi termelési értéket illetve GDP-t nálunk állítják elő a legkisebb munkaerőköltséggel, azaz nálunk a legkedvezőbb a unit labour cost mutató.

A 2004-ben indult új befektetés-ösztönzési stratégia - amelynek nyomán 11 nagyberuházóval köttetett támogatási szerződés -  eddig 170 milliárd forint értékű beáramló működő tőkét, s 7.200 új munkahelyet eredményezett - jelezte Kóka János. További 13 beruházási döntés már megszületett, amelyek 2007-ig 365 milliárd forint értékű invesztíciót, illetve 6.700 új munkahelyet jelentenek - tette hozzá. A már publikus megállapodások között a miniszter megemlítette a Suzuki, az Elcoteq, a Bridgestone az SAP és a BorsodChem beruházási döntését. 

Az Ernst and Young  június végén nyilvánosságra hozott 2004. évi befektetési felmérése (European Attractiveness Survey) szerint  - amelyet 672 vállalatvezetővel folyatott interjú alapján készítettek - a megkérdezettek 73 százaléka gondolja, hogy Közép-Kelet-Európa versenyképessége növekedni fog, míg ugyanez az érték Nyugat-Európa esetében 38 százalék - ismertette Czakó Borbála, az Ernst and Young vezérigazgatója.

Az összes Európába irányuló befektetésből Közép-Kelet-Európa részesedése tavaly 31 százalék volt, ahol Lengyelország, Magyarország Oroszország, Csehország és Románia alkotta a vezető ötöst - mutatott rá az Ernst and Young vezérigazgatója. 

Az offshore cégek 2005. évi tervei azt mutatják, hogy a beruházok 40 százaléka célozza meg Közép-Kelet-Európát (tavaly 29 százalék), Kína részaránya továbbra is 22 százalék - közölte Czakó Borbála. "Ugyanakkor nem kétséges, hogy a nemzetközi befektetések trendjében Kína az abszolút nyertes, a befektetők eldorádója" - továbbította a felmérésben fogalmazott véleményt a vezérigazgató.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.