20 milliárdos zárolt tartalék felszabadítását javasolja a Fidesz

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Fidesz-frakció, hogy az önkormányzatok kapják meg a költségvetési törvényben zárolt 20 milliárd forint tartalékot - jelentette be Kovács Zoltán hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

"Az önkormányzatok hihetetlen nehéz féléven vannak túl. Nem csak azért, mert általánosan nehéz a helyzetük, de nagyon sok önkormányzatot ért természeti csapás" - mondta az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának fideszes elnöke. Ezen túlmenően komoly gazdasági nehézségként említette Kovács Zoltán a kötelező béremeléseket. Közölte: már a tavalyi  hatszázalékos emelés is gondot okozott az önkormányzatoknak, ezután következett a januári 4,5 százalékos, illetve következik a szeptemberi, újabb 4,5 százalékos emelés kifizetése.

Kovács Zoltán elmondta: a költségvetési törvény államháztartási tartalékot képeztetett az önkormányzatokkal, amelynek összege meghaladja a 20 milliárd forintot. Ez papíron szerepel az önkormányzatok költségvetésében, ám ténylegesen nem kapták meg. Ennek oka - mondta a képviselő -, hogy ezt "a gazdasági növekedés ismeretében adja oda a kormány". A politikus úgy vélte: ha a gazdaság fejlődése "kirobbanó siker, akkor nem csak kérjük, követeljük is (...), hogy ezt az államháztartási tartalékot szabadítsák fel az önkormányzatok számára".

Demeter Ervin képviselő közölte: "törvénymódosító javaslatot nyújtottunk be a 2005. évi költségvetéshez. Cél, hogy a tartalékba tett összegeket oldják fel legalább azoknak az önkormányzatoknak az esetében, amelyeket súlyos természeti, vagy egyéb károsodás ért". A  mostani hétvége - az újabb természeti csapások - megerősített bennünket szándékunkban - mondta. Demeter Ervin hozzátette: számos esetben az önkormányzatoknak nincs esélyük, hogy az elszenvedett károkat saját erőből helyreállítsák.

Mind Demeter Ervin, mind Kovács Zoltán hangsúlyozta: mindenképpen szeretnék elérni - az érintett egyéni választókörzetekben megválasztott szocialista képviselők támogatásával -, hogy legalább az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok megkapják a szükséges, becslések szerint összesen ötmilliárd forint körüli összeget. Demeter Ervin hozzátette, hogy élvezik a Fidesz képviselőcsoportjának támogatását, és ha az érintett szocialista  képviselők is igennel szavaznak, akkor a módosítás átmegy az Országgyűlésen.

A képviselők elmondták: reményeik szerint már szeptemberben megkezdődhet az előtejesztés vitája az érintett bizottságokban. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.