- Milyen gyakran jut eszébe Srebrenica?

- Hetente többször. És ma is sírva fakadok, ha elesett embereket látok a tévében, akár Kirgizisztánban vagy bárhol másutt. Mert Srebrenica emlékét idézik fel bennem a képsorok.

- Másképp látja-e ma a történteket, mint tíz évvel ezelőtt?

- Annak idején dühöt, tehetetlenséget, csalódottságot és frusztrációt éreztem. Úgy véltük, hogy az egész világ magunkra hagyott bennünket. Ma is dühös vagyok, de időnként felteszem magamnak a kérdést: nem alakultak-e volna másként a dolgok, ha (nemcsak a mi zászlóaljunk, hanem a nemzetközi közvélemény) hónapokkal előbb feltartóztatjuk Ratko Mladics boszniai szerb tábornokot? Azt hiszem, ez már örökre csak kérdés marad.

- Igaz-e, hogy (saját hírszerzés hiányában) az UNPROFOR-nak nem voltak értesülései arról, mire készül a boszniai szerb hadsereg?

- Pontosan így volt. De ma már tudjuk, hogy voltak államok, amelyek tudtak erről.

- Úgymint?

- Erről egyelőre nem beszélhetek.

- Mai fejjel kit tart felelősnek azért, hogy bekövetkezhetett a legnagyobb európai vérontás a második világháború óta?

- Aki elolvassa a Holland Hadi Dokumentációs Intézet, a NIOD jelentését, abban oldalról oldalra haladva erősödik a meggyőződés: mindenki hibázott. Az ENSZ, a politikusok, a holland kormány, az egész világ, amely felelős az enklávéban történtekért.

- És a katonák?

- A mi mandátumunkkal, amely az 1993-as tűzszünet betartatására vonatkozott, csak akkor használhattunk fegyvert, ha megtámadtak bennünket. De valóban, magamat is felelősnek érzem, ha bűnösnek nem is. Akárhogyan is, de nem lett volna szabad megtörténnie, ami megtörtént.

- Hollandiában komoly önvizsgálat követte a békefenntartók kudarcát. Gondolok a NIOD-jelentésre, a Kok-kormány pár évvel ezelőtti lemondására. Tehetnek-e még többet?

- Igen, például anyagi támogatásban. Két évvel ezelőtt jártam egy ottani menekülttáborban. Elborzadva láttam, hogy még nyolc év elteltével is milyen körülmények között élnek az emberek. Ugyanakkor nagy hatással voltak rám a menekültekkel folytatott beszélgetések. Én is elmondtam, mi hogyan éltük meg az eseményeket, ők is elmondták a saját történetüket.

Brüsszel, 2005. július

Wim Dijkema