Vegyük a megnyugtatóbb változatot, és fogadjuk el, hogy minden úgy van, ahogy látszik. Ha egyszer az erre kijelölt helyen együtt van egy Krakus fedőnevű ügynök papírja s Szita Károly e névre szóló beszervezési kartonja, akkor ő ügynök volt. Ahány ügynökélet, annyi történet, a részletek ismeretének hiányában óvakodnunk kellene az ítélkezéstől. A szövegek kicsit kínosak, de kétségtelen, hogy nem egy vérbő spion mutatványai. A jellemre is csak a szükséges belső fenntartásokkal következtethetünk belőlük. Ettől még - mondhatnák sokan. Mások. Hanem e tekintetben és ebben a logikai képletben a jelen már védhetetlen. Ott ugyanis Szita Károly szabad ember nyílt csalással vádolja meg a hatóságokat, amelyek szerinte a papírjait koholták. Ez már több, mint egy tartótisztnek maszatos jelentéseket írni.

És mégis: ezen az úton folytatva a nem túl merész gondolatkísérletet, amely szerint Kaposvár fideszes polgármestere és az 1989-ben megszűnt Krakus Péter ügynök azonos, egyre kétségesebb helyzetekbe kerülünk. Azt látjuk ugyanis, hogy a jellemnek mintha nem volna társadalmi funkciója.

Senki nem vitatta idáig nyilvánosan, hogy a kritikus helyzetbe került Szita Károly jó polgármestere Kaposvárnak, amennyiben a mérőszám itt a rendezettség és gyarapodás. Az alig vitatható bizonyítékok ismeretében is töretlen Szita helyi népszerűsége. A képzet erősödik: teljesítmény és jellem, jellem és megítélés független egymástól. És ez csak az első lépcső. A következő, hogy a jellem ártalmára is van a sikerre törő közéleti embernek. Mert jellemmel terhelten aligha lehet megtenni, hogy nem az igazság javára, hanem csak annak hárítására tesz az ember. Hogy minden kimondott szó, ha kell, ha nem, valamiféle mesterséges nyelvi és logikai rendszerben fogalmazódik. Ha kiderül rólam valami, perelek, és akkor már nem beszélhetünk arról, hogy mi volt velem a Kádár-rendszerben. Szabadalmaztatott eljárásról van szó: ha miniszterelnökként vettem részt számomra kedves emberek gazdasági természetű kérdéseket is tárgyaló összejövetelein, perelünk újságot, támadunk eljárásjogi és alaki fronton, mindent megteszünk, csak szó ne eshessék arról, mi történt. Nem is azért, mert az támadható volna, hanem mert a valóság beszüremkedése a jelek szerint a gyengeség jeleként értelmezendő. Inkább keverek ide nem létező szeretőket, cáfolok családi zsarnokságot, bármit, csak az életet be ne engedjük. Ez a képlet még ijesztőbb, mint Szitáé. Ott jellemtelenséget feltételeztünk az igazságrombolás mögött. Itt igazságrombolást látunk, s fogalmunk sem lehet a jellemről. Csak a hatás azonos. Hárítani minden valóságosat valamiféle szónokias szinten tartható valóság érdekében és a siker legteljesebb reményében.

Látható, hogy az emberek jelentős része elfogadja, hogy a sikerhez erkölcsi normaszegésen keresztül vezet az út. Kicsit tán szereti is ezt. Legalábbis a győzteseknél. Ez kínos, de elviselhető: majd vesztesek lesznek, s kiforogja magából a rendszer az igazságát. Ha azonban mindenki elhiszi, mert tapasztalja, hogy a sikerhez csak egy út vezet, s ott a jellem elviselhetetlen teher, akkor - Krakus nem dolgozott hiába.