Az Omszki-tó népe
Felfújható matraccal, hűtőládákkal, dobozos sörökkel, fényvédőkrémekkel, napolajokkal, UV-napszemüvegekkel, törülközőkkel, plédekkel, felfújható gumicsónakokkal és összecsukható napernyőkkel felmálházva mi is elindulunk az Omszki-tó felé. Ha autóval megyünk, úgy érezzük magunkat, mintha Jean-Luc Godard 1967-es Week-end című filmjének forgatásán lennénk. Miközben menekülünk a forró panelrengetegből, egy másik rengeteg felé tartunk, csak nem a francia Riviérára, hanem az Omszkira.
Közben, persze mi is dugóba kerülünk: az Útinformot figyeljük. Kell-e ennél szebb? Az autókból közben a Roxy vagy a Sláger rádió zenéje dübörög, de van, aki kábultan poroszkál a porban a közeli buszmegálló felé, ahonnan az Omszki felé "röpül" a jó nép, merthogy a HÉV-et éppen felújítják. Egy szó, mint száz: még oda sem érünk a helyszínre, már felforr az agyunk.
Közben sasoljuk az eget: sehol egy felhő. Mások tudni vélik, hogy kilyukadt az ózonpajzs az Omszki fölött, de Terka közbeszól: "Nem kilyukadt, csak elvékonyodott az ózonréteg." Luka bácsi szerint egyre megy. "Melánia lesz a vége". Kijavítjuk: az előbbi ritka női név, a görög Melasz férfinév megfelelője, egyébként feketét jelent. - Nem lehetséges, hogy a melanómára gondol, Luka úr? - kérdezzük. Aztán belefáradunk, s közben megérkezünk az Omszkira.
Mintha a Ganges partján lennénk. Óriási a tömeg, van, aki ruhában, néhány néni csadorban, nem is indiai inkább török feeling ez. Tiszta Antálija, vagy mi a csoda.
Először diszkréten a tópart textiles részét választjuk. Itt a fűben megannyi terülj-terülj asztalkám. Túlsúlyos anyukák csipegetnek az alufóliába csomagolt elemózsiából, fáradt, sápadt apukák a sörösdobozokat nyitogatják, majd árnyékot keresnek, és álomba ringatják magukat. Táplálék-kiegészítős Norbi-klónok levegővétel nélkül sorjáznak előttünk, két méterrel mögöttük farmer-forrónadrágos vagy tangás Marilyn Monroe-hasonmások, mint megannyi plaza-Barbiek vonulnak. Ékszerek, smukkok, köldök- és orr-piercingek, tetkók minden mennyiségben. Klottgatyában csak Luka bácsit látjuk, de emiatt nem szégyelli magát. Olyan mintha az ideiglenesen itt állomásozott oroszok felejtették volna az Omszki-tó partján, csak azóta leszázalékolták.
A nyár nagy kerítő az Omszkin is. Miközben a parton friss, instant szerelmek szövődnek, a tavat felfedezik a showbiz cápái is. Legutóbb elmés repülő szerkezetek versenyét rendezték meg, amelyen az indulóknak végül a vízben kellett kikötniük.
Tovább botorkálunk a poros fövenyen, és eltévedünk a FKK (fiatalok kedvéért: NDK-s nudista strand) részre. Poroszkálunk, poroszkálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, majd belátjuk, hogy hozzánk hasonlóan itt sem mindenki kerülhetne rögvest a Joy vagy a Men's Health címlapjára. De nem is ez a lényeg. Átható a napolajszag, ezért inkább tovább állunk, valami kis lugast vagy csalitot keresünk, ahol jéghideg folyékony kenyérrel enyhíthetjük szomjunkat. Megbánjuk, mert az egyik bádogbódénál majdnem annyit fizetünk, mintha a Palán rendes belépőt váltanánk. "De hát Istenem, egyszer élünk", ismételgetjük Terka örökzöld mondását, és azért sem filléreskedünk.
Eközben az idő előrehaladtával egyre vastagabb napolajréteg vonja be az Omszki vizét, mintha valaki meglékelte volna a Barátság kőolajvezetéket, és elfelejtette visszadugaszolni a csapot. Nincs ezzel semmi baj, nemsokára úgyis a kánikulától kábult kutyák veszik birtokukba a víz part menti sávját. Nekik is elegük lehet a hőségből, nem? Mégsem ihatnak 200-ért parádi vizet a bódénál. A gazdik egy-egy csirkecombot adnak a rotweilereknek. Jól teszik, inkább azt egyék, mint minket.
A nudista szakaszra hamarosan testes muraközi lovak érkeznek, hátukon a rend őreivel, akik el-elidőznek egy-egy női testékszer láttán. Ne legyünk gonoszok, nemcsak ők vannak így ezzel. A fitnesz-házibajnokság dél felé kezdődik, szemközt hagyományőrzőket látunk, akik jelmezükkel halálra rémisztik a lakótelep itt pihenő nagymamáit.
Ennyit mindenkinek ki kell bírnia.
Az Omszkin nincs ugyan belépő, van viszont show.
És ez a lényeg.
