Két amerikai újságíró (Matthew Cooper, Times-től, és Judith Miller, New York Times-tól) nem hajlandó megnevezni forrását, ezért akár tizennyolc havi börtön vár rájuk. Fellebeztek, a Legfelső Bíróság elutasította keresetüket. Ők meg nem hátrálnak. Kemények. Ha így maradnak. (Az ügy régi: egy CIA-ügynök – Valerie Palme - személyazonossága kiderült - nem ők voltak az elsők, akik megnevezték, még 2003-ban. Most mégis őket cikizik.)

Túl az újságírók hősi ellenállásán, azért ez nem jó jel. Ha tényleg lesittelik őket, akkor a tényfeltáró újságírásnak annyi. Pedig nemrég ünnepeltük a Mély torok önleleplezését - ő adta a füleseket a Watergate ügyben Bob Woodward-éknak. Ma is adná? Nem valószínű.

Meg az sem valószínű, hogy ezután bárki is szívesen beszélne titkos ügyekről, simlikről, forró dolgokról újságírókkal, mert arra gondolna, hogy bár a törvény egyenesen lehetővé teszi, hogy az újságíró ne árulja el ki súgott neki, ha viszont mégis kötelezővé lehet tenni, akkor jobb lesz befogni a szájat, és mindenki tartani is fogja a pofáját.

Mert aki tud valami fontosat, és az ország ügyeit elősegítőt, arra gondol, hogy ez a riporter ugyan rendesnek látszik, de nem mindenki hős, lehet, hogy ha nagy lesz rajta a nyomás, mindenki rászáll, akkor ez a riporter is beadja a derekát, és ő, a „súgó” mehet a sittre. Vagyis ez a Legfelső Bírósági döntés az egész sajtót, sőt a sajtószabadságot érinti.

Vagyis ezt az annyira fontos amerikai jogot érinti. Alkotmányos jogokat: First Amendment, Free speach fenyegeti ez az ügy – hogy aztán nagyon vagy csak távolról, azt nem tudom. De nem jó.

alma blogja