Túlterhelt reumatológia várja a beteget

A csontritkulásterápia-központok nem szűntek meg július elsejétől, csupán a gyógyszerfelírási monopóliumuk - tájékoztatta lapunkat Hamvas József, az egészségügyi tárca főosztályvezetője.

Megtudtuk, hogy a szaktárca pontosítja az új gyógyszerfelírás szabályairól megjelent tájékoztató szövegét, hogy egyértelmű legyen: a centrumokban dolgozó szakorvosok továbbra is rendelhetik a gyógyszert. Erről Kereszty Éva, az Egészségügyi Minisztérium főcsoportfőnöke beszélt a közszolgálati rádió Napközben című műsorában.

Tegnapi lapszámunkban Lakatos Péter, az Országos Osteoporosis Központ elnöke sérelmezte, hogy a jövőben nem lesz joguk rendelni. Valójában azonban csak a centrumok gyógyszerfelírási monopóliuma szűnt meg, így ha valakinek a lakóhelye közelében van a gyógyszer felírására jogosult nőgyógyász vagy reumatológus szakorvos, akkor utazgatás nélkül is hozzájuthat a készítményekhez. (Más kérdés, hogy ebben a helyzetben életképesek maradnak-e a centrumok.)

Hamvas József elmondta: a július elsejei változtatásokra azért került sor, mert a betegek kezdeményezésére több parlamenti interpelláció is elhangzott, számtalan levél érkezett a miniszterhez, hogy egyszerűsítse a készítményekhez való hozzáférést. Az egészségügyi tárca egyébként a felírási jog bővítésével egyidejűleg közzétette a kezelés eljárásrendjét is. Azaz a felíró szakorvosoknak szakmai útmutató is a rendelkezésükre áll.

Tavaly az év első felében 952 ezer doboz csontritkulás elleni gyógyszer fogyott, és ez mintegy 5,5 milliárd forintba került. Ebből az összegből az egészségbiztosító 4,9 milliárd forintot fizetett. A gyógyszerből várhatóan jóval nagyobb mennyiség fogy majd a későbbiekben, hiszen július elsejétől már nemcsak a nők, de a férfiak is támogatással juthatnak hozzá a szerhez. A szakma becslése szerint 300 ezer férfi szenved ebben a betegségben, akik július elsejéig csak támogatás nélkül juthattak hozzá a készítményhez.

A válasz nem nyugtatja meg dr. Bors Katalint, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) vezetőségi tagját, a visegrádi rehabilitációs szakkórház főigazgatóját. Mint a doktornő elmondta: a centrumokban nem egyszerűen gyógyszerfelírás folyt, de személyre szabott terápiás ajánlás is zajlott, hiszen nem csak gyógyszerre van szükség a gyógyuláshoz, sőt van, hogy nem is kell orvosság. Így viszont a betegek egy része el sem jut majd a centrumokba, ráadásul a felírási jogot szerzők többsége nem rendelkezik speciális jártassággal a csontritkulásos betegek ellátásában. Bors Katalin hozzátette: eddig az országszerte működő több mint száz centrumba a háziorvosok utalták be a betegeket. A gyógyszerfelírási rend változása az amúgy is túlterhelt reumatológiai szakrendelésekre zúdítja majd a betegeket, ami növeli a várakozási időt - vélekedik a MOOT vezetőségi tagja.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.