Egyenlő(bb) mérce

Hosszú időn át azon tűnődtem: vajon az unió soros elnöki székét elfoglaló angol kormányfőnek "beszólt-e" a magyar miniszterelnök, vagy éppen nagyon is egyetért vele? A BBC rádiónak adott interjújában ugyanis Gyurcsány Ferenc kerek perec kijelentette, ha az uniós reform során valóban hozzá kell nyúlni az eddig szent tehénnek tekintett agrártámogatásokhoz, akkor talán a gazdagabb régi tagoknak jutó szubvenciókkal kellene kezdeni a dolgot. Kevés olyan törekvése volt eddig, amivel még az ellenzék - s maga Orbán Viktor is - egyetért. Lényege ugyanis nem más, mint hogy a nagy átszervezésben előbb annak a francia vagy dán parasztnak az uniós pénzét kellene megnyesegetni, aki most háromszor annyi apanázst kap, mint magyar társa. Hogy most lehetne talán kicsit javítani azon a meglehetősen durva aránytalanságon, amelynek fogcsikorgatós elfogadása a belépők számára gyakorlatilag a csatlakozás politikai ára volt.

Volt, aki az "elengedett" támogatási kétharmadot egyenesen "politikai júdáspénznek" nevezte. Ám e kompromisszum nélkül nem lett volna bővítés.

A korábbi, tizenöt országból álló EU pénzügyi rendszere már csatlakozásunk előtt is ingataggá vált: egyre nőtt a feszültség a költségvetésbe befizető tagországok és a büdzséből lényegében többletet kihalászó szegényebbek között. Ebbe a helyzetbe érkeztünk meg mi. A gondok legvaskosabb szelete az az agrártámogatási rendszer, amely az egész költségvetés csaknem felét elviszi. Irdatlanul sok eurómilliárdról van szó. Igen: ha az EU vezetése komolyan hozzá akarna nyúlni az egészhez, akkor tényleg ezzel kellene kezdeni. Vagy kellett volna már évekkel ezelőtt, még a bővítés előtt.

Agrárkereskedelmi szempontból ugyanis az unió nem áll valami fényesen. A korábbi tagországok busás agrártámogatásai kissé mintha elkényelmesítették volna a közösség gazdáit. Néhány éve még kevesen hitték volna például, hogy a kontinens csirketartói Brazília exportját szemlélik majd egyre aggodalmasabban, vagy netán a francia libamájtermelők a hatékonyabb kínai óriásvállalkozások áruja ellen tiltakoznak majd Párizsban. Van tehát mit átszervezni.

A mi számunkra persze elsősorban az a fontos, miként jöhet ki ebből az egészből a magyar élelmiszer-gazdaság. Talán nem is járunk rosszul. Ha például valóban a holland vagy a német ágazat szubvencióit nyesik majd meg a brüsszeli döntéssel, s a miénk megmarad, versenyképesebbek lehetünk. Nemcsak az úgynevezett uniós belső piacon, hanem a sajátunkén is - azon a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, amit Magyarországnak hívnak. S ahol bizony az e területen hazai alapanyagból, magyar kezekkel termelt áruk igencsak keserves harcot vívnak tagtársaink termékeivel. Aki végigballag egy bevásárlóközpont pultsorai között, pontosan tudja, miről beszélek. (Azt megjegyezném, hogy ha a magyar termelés lenne olyan szervezett, mint a felvásárló multik üzletpolitikája, most is könnyebb lehetne a helyzetünk. De ez persze már más történet.)

Gyurcsány Ferenc Blair szavaira válaszolt, de úgy beszélt, hogy azt itthon is meghallják. Egy politikusnak szinte ideális a helyzet. Kiállásunk egy nyilvánvalóan hasznos és igazságos változásért jól szól idehaza is, ráadásul olyan vitába száll be vele, ahol egy magyar politikusnak veszíteni nem szégyen hatalmas és erős partnereivel szemben. Ráadásul jól meg lehet "ágyazni" az újabb bejelentést, amely a százlépéses tervezet agrár- és vidékfejlesztési ügyeiről szól.

Merthogy tennivaló az akad itthon is bőven.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.