Szomszédságpolitika. Az egymást követő magyar kormányok általában érzéketlenek arra, milyen hatást váltanak ki a szomszédos országokban bizonyos gesztusaik, lépéseik, amelyeket az ott élő magyar kisebbségek érdekében vélnek megtenni. Van aztán olyan kormány is, amely attól félve, hogy nem tartják majd elég "nemzetinek" a határon belül és kívül, még akkor sem mer változtatni a kialakult rossz gyakorlaton, ha egyébként tisztában van a helyzet nem szándékolt következményeivel.

Szlovákia; Kukan külügyminiszter vádjai. Szlovákia esetében az ottani magyar etnikai párt és a hazai kormányok számára nagy lehetőséget kínált az EU-csatlakozás a kisebbségi ügyek rendezéséhez. Hiszen Szlovákia, amely történelme során csak ritkán jutott el az állami önállóságig, valójában szorongással reagált az EU-tagságra, és nyilvánvalóan voltak jelentős szlovák politikai erők, amelyek legszívesebben bezárkóztak volna az állami önállóság megszerzése után. Erre a helyzetre Magyarországnak fel kellett volna figyelnie. Nem sérelmi, hanem revitalizálási politika kellene magyar részről Pozsony irányában. Annál is inkább, mert a térségben folyik az egymásra licitálás, ahelyett, hogy a régió közösen igyekezne megragadni az EU-tagság kínálta lehetőségeket. Ha nem tanulunk meg egymással együttműködni, akkor egymás ellenében nem lehet majd huzamosabb ideig a régióban tartani az ide érkező forrásokat. Az egyik legfőbb veszély, hogy a régiós határokat politikailag lesz nehéz átjárhatóvá tenni.

MÁÉRT. Nem vitatom, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt lehetett akár pozitív szerepe is a magyar-magyar csúcsnak, majd a MÁÉRT-nek, de ma már olyan új kihívásokkal kell szembenézni, amelyek megválaszolásának nem lehet jó fóruma a MÁÉRT. Ezek a magyar-magyar találkozók napjainkban inkább kontraproduktívak, mintsem hasznosak - mégpedig az összes részvevő szempontjából. 2004. május 1-je óta ugyanis teljesen különböző státusba kerültek a MÁÉRT szereplői. A határon túli magyar szervezeteknek eltérő a súlyuk, és eltérőek a gazdasági, kulturális, egzisztenciális problémáik is. Korábban a MÁÉRT meghirdetett lényege a különböző politikai és gazdasági feltételek között élő magyarság együttes politikai konszenzuskeresése volt. Ma viszont, az uniós csatlakozással a Kárpát-medencei magyarság nagy többsége - sajnos a vajdasági és kárpátaljai közösségek kivételével - azonos gazdasági és politikai keretek közé került, vagy kerül. Különös helyzetet teremt az is a MÁÉRT-okon, hogy például Romániában, Szlovákiában magyar nemzetiségű miniszterelnök-helyettes van az ottani kormányokban (és ez volt a helyzet egy ideig Szerbiában is), ugyanakkor az RMDSZ-nek vagy az MKP-nak ennek ellenére éppúgy egy szavazata van a MÁÉRT-on, mint például az ötezres szlovéniai magyarság képviselőinek. Közben pedig újrarétegződtek a kisebbségi közösségek. A szlovákiai és a romániai új kisebbségi gazdasági, vagy kulturális és államigazgatási elit gyakran alapvető érdekei miatt is Bukarestre, Pozsonyra, netán Prágára figyel, hiszen ott a tőke, a pályázási, de a kulturális és államigazgatási élet adta egyéb lehetőség is.

Klientúraépítés. A MÁÉRT eddig is elsősorban a magyar belpolitikai játék része volt. A határon túli klientúraépítésben, a magyar belpolitikai élet exportálásában messze a Fidesz jár az élen. Tényleges szerepét tekintve a MÁÉRT valójában homokra építi bizottságait, és a klientúráknak oszt pénzeket. Pedig az EU-csatlakozással új játékszabályok léptek érvénybe a térségben - egymás irányában is a szóban forgó szabályok és technikák szerint kellene eljárni. Ha másért nem, azért, mert ezek átláthatóak és hatékonyak, ellentétben az eddigi támogatási gyakorlattal. Vajon miért ne lehetne normatív támogatási rendszer mellett bevezetni egy EU-konform fejlesztési politikát a határon túli kisebbségek felé? Eddig a MÁÉRT-okon folyt az egymásra licitálás. Fel sem merült a kérdés: mi mibe kerül, vagy milyen hatékony? Észre kell venni, hogy a legnagyobb határon túli magyar közösségek ma már nem jogfosztottak, vannak nekik is saját fejlesztési eszközeik a nemzeti kultúra fejlesztésére, az oktatásra és a pártpolitikára. Látni kell azt is, hogy az alkalmazott támogatási formák nem állították meg az elvándorlást, és - talán az oktatási támogatás kivételével - az érintett közösségek töredékét érték el.

Magyar-magyar perspektívák. Ma a MÁÉRT intézménye szereptévesztésben van, mintha felette állna az Országgyűlésnek, ami nonszensz. Olyan megoldásra van szükség, ahol az egyes országokban élő magyar közösségek problémái a maguk sajátosságaiban, országonként jelenjenek meg, és a támogatásokat a különböző helyzeteknek megfelelően a magyar kormánnyal tárgyalják meg, mert nyilvánvalóan más a helyzete és az igénye a dunaszerdahelyi és a beregszászi embernek. Az összetartozás szélesebb körű kérdései megvitatásának helyszíne pedig az Országgyűlés és nem a MÁÉRT. A mostani évi 15-20 milliárd forintos kisebbségi támogatás nem képes érdemben befolyásolni a kisebbségek nagy részének sorsát, lehet ennek elosztására létrehozni akárhány bizottságot. Ezért a kisebbségi támogatások ügyét a második nemzeti fejlesztési terv részeként kellene inkább kezelni. Ennek megfelelően, mindennél fontosabb a közös térségfejlesztés, hiszen az minden ott élő közös érdeke, hogy a térségbe irányuló EU-s forrásokat minél hatékonyabban tudják működtetni. Ugyanígy meghatározó jelentőségű az oktatás fejlesztése, amely nem zárkózik be az anyanyelvbe. Az angol közvetítő nyelven kívül egymás nyelvét ismerő "regionális értelmiség" kialakítása a cél, ha úgy tetszik: egy uniós értelmiség létrehozása, amely úgy EU-kompatibilis, hogy képes érvényesíteni a saját közössége, saját térsége, régiója érdekeit is.