Attól, hogy valaki egy eszmét, könyvet, jelképet szentnek tart, nem vagyok köteles én is annak tartani. Mi több, tisztelnem sem kell. Sőt, bárkinek szabad a mások - akár a többség - által szentnek tartott dogmát, bálványt, világmagyarázatot barbár gyalázatosságnak tartani. Egy valódi demokráciában mindenkinek joga van vallást (ateizmust) gyalázni. Nem büntethető azért, ha a saját tulajdonában lévő amerikai, izraeli, szaúdi, ruandai zászlót vagy a Koránt (a Bibliát, a Talmudot, vudu szertartáskönyvet vagy Marx egyik művét) a nyílt utcán eltüzeli.

Morális vagy politikai szempontból bárki elítélheti az ilyen magatartást, de az eszményi népuralom nem adhat felhatalmazást a jogi szankcionálására. Ha az olasz bírák elítélik Fallacit, nagy lépést tesznek a világnézeti állam irányába.

Európa jó néhány államában persze most is vannak hivatalból védett szimbólumok és személyek. Van, ahol a nemzeti lobogó, van, ahol az államfő tartozik a legálisan sérthetetlen kategóriába. Ez - mint a felségsértés üldözése - a rendi államiság foszszíliája. Nem véletlen, hogy a politikai száműzöttek által létrehozott USA-ban ilyen nincs. Az elnököt gyakorlatilag nevezhetik bárminek, a csillagos-sávos textildarabok felgyújtása pedig már a nagyvárosi folklór része. Egy valóban semleges államban nem lehetnek sem hivatalosan védett, sem betiltott jelképek. A tiltott jelkép - hazánkban is létező - fogalma szemben áll az eszmék szabadpiacának elvével.

Visszakanyarodván Fallaci ügyéhez, nem árt leszögezni, hogy az újságírónő könyveinek betiltását követelő és a Korán állítólagos meggyalázása miatt ágáló iszlám vallási méltóságok nem a tolerancia és a párbeszéd lovagjai. Azon országokban, ahol nézeteik az állampolitika rangjára emelkedtek, naponta égetnek nyugati jelképeket. Amivel még nem lenne baj, ha ugyanezen tömegek hajlandók lennének elfogadni, hogy az ő szakrális irataik mások számára ugyanúgy égetni valók, mint nekik az USA-lobogó. Abszurd, hogy olyanok tiltakoznak az iszlám sértegetése miatt, akik számára egyenesen munkaköri kötelesség a vehemens uszítás minden gondolkodásmóddal szemben, mely az övékétől eltér. Az európai jogállam feladata, hogy beláttassa importált fundamentalistáinkkal, a világnézeti semlegesség azt (is) jelenti, hogy Mohamed pergamenre vetett szavai ugyanannyi védelemre tarthatnak igényt a gúnyos, durva vagy obszcén bírálatokkal szemben, mint e sorok írójának pornókazetta-gyűjteménye. Ha a vallásos irományok több bírói pártfogást kapnak, mint az anális közösülés ábrázolása, az nem sugall mást, mint hogy a hívők értékesebb tagjai a társadalomnak, ezért strapabíróbb törvényi védőernyőre jogosultak. Márpedig ez nincs így, és remélhetőleg nem is lehet.

Mondhatnánk, az egyének szabadon sértegethetik egymás hitét, de az államnak nem szabad egyik meggyőződést sem bírálnia vagy magáévá tennie, ami igaz is. De igazuk van a mozlim fanatikusoknak is abban, hogy a demokratikus jogállam léte már önmagában támadás a szent tanítás ellen. Ha egy nyugati állam hatóságai megakadályozzák, hogy egy közel-keleti bevándorló vízbe fojtsa lányát, mert az lefeküdt egy helyi fiúval, vagy agyonverje feleségét, mert nem bizonyult elég tisztelettudónak, máris beletiportak a vallási tradíció mélyrétegeibe. Az iszlám (hasonlóan a keresztény és zsidó vallási hagyományhoz) a nőket alacsonyrendű, amorális lényeknek tekinti. A nemi egyenjogúság kodifikálása már önmagában offenzíva az iszlám legszentebbnek vélt tradíciói ellen.

Az, hogy Fallacit emberjogi szempontból pártfogásba veszszük, nem jelent azonosulást művei szellemiségével. A Harag és Büszkeség lapjain sűrűn fordulnak elő rasszista kiszólások, zsigeri sértések. Amikor Fallaci arról beszél, hogy Torino "mórok mocskos fellegvárává" változott, amikor vitapartnereit férgeknek és parazitáknak nevezi, a csónakon érkező menekültek és a terroristák közé egyenlőségjelet tesz s kijelenti, "Istennek hála, soha nem volt semmilyen érzelmi, szexuális vagy baráti viszonyom egyetlen arab férfival sem", akkor lényegében a náci mentalitást követi.

De abból, hogy a briliáns tudósító idáig küzdötte le magát, nem következik, hogy "politikailag korrekt" ellenfeleinek igazuk lenne. Szeptember 11. óta bizonyos körökben imamalomként szajkózzák: a tömeggyilkos merényletekért nem az iszlám, csupán néhány gonosz ember felelős, akik kiforgatták az amúgy békés és humanista vallást saját önös céljaik érdekében. Ennek kevés köze van az igazsághoz. Nagy elvakultság kell annak tagadásához, hogy a terrorizmus, a nők elnyomása, a dogmákat sértő másság brutális üldözése, a meggyőződés véres erőszakkal való terjesztése, a toleranciahiány szervesen gyökerezik az iszlám kultúrában. Geraldine Brooks találóan állapítja meg: "Amikor eléjük tárjuk a nők ellen elkövetett gyilkosságok statisztikáját vagy a Rushdie elleni dühödt fatvát, az Ali Allavihoz és Rana Kabbanihoz hasonló haladó szellemű muzulmánok igyekeznek a felelősséget más rosszra hárítani: a gyarmatosításra, az emigráció keserű tapasztalataira, a beduin hagyományra, az iszlámot megelőző afrikai kultúrára. És mégis, amikor a Korán jóváhagyja a feleség verését vagy a hitehagyottak megölését, azzal nem lehet tisztázni a feleségmészárlást és az írókra kimondott halálos ítéleteket. Mindent egybevetve, amire Rana Kabbani és Ali Allavi hivatkoznak, az ugyanolyan hamis gyakorlat, mint amikor a marxisták azt állítják, hogy a vegytiszta szocializmus nem ítélhető és nem utasítható el a »valóságban létező szocializmus« hiányosságai miatt. Egy bizonyos ponton minden vallásnak, kivált az olyannak, amelyik a teljes életvitelre és kormányzási rendszerre is kiterjed, felelnie kell azért, hogy milyen életmódot kínál azoknak az embereknek, akik ott élnek, ahol a vallás uralkodóvá vált." (A vágy kilenc része. Bp., 1996, 239. o.) A mozlim reformerek ezzel nincsenek egyedül. A keresztény vezetők nagy része ma már elítéli az inkvizíció által elkövetett bűnöket, csak azt nem hajlandó belátni, hogy e tettek kiváltó okai a vallási tanításban is keresendők. Ha elfogadnánk, hogy más népek, civilizációk kultúrája nem bírálható, nem tartható intoleráns, antidemokratikus szokásrendszernek, akkor a kannibalizmus, a gyerekekkel létesített nemi kapcsolat vagy a nők csiklójának levágása sem ítélhető el, mert bizonyos törzseknél ez a kulturális tradíció szerves része. Bárhogy fáj a politikai korrektség híveinek, vitathatatlan a demokratikus-szekuláris euroatlanti kultúrkör fölénye az emberi méltóság tisztelete, a szabadság kis körei, a társadalmi alrendszerek és hatalmi ágak egymástól való függetlensége és az emberi jogok tekintetében.

A szerző újságíró