Az előbbinél 2005 első negyedévében az előző év ugyanezen időszakához képest több mint duplájára - 4-ről 9-re - nőtt a kiszűrt HIV-pozitívok száma, míg az utóbbi "csupán" 45 százalékos emelkedésről számol be. (Országosan 20-ról 29-re.) Az országos tiszti főorvos cáfolati kísérletének lényege, hogy "az AIDS-megbetegedésekkel kapcsolatos friss és valid adatokkal Magyarországon egyedül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat rendelkezik". Ennek alátámasztására olyan statisztikát közöl, amelyben 2004-ben egy, 2005-ben pedig összesen három anonim eset szerepel. Akkor most hogy van ez? A civilek már megint csak riogatnak és műbalhéznak?

A számokat illetően a magyarázat egyszerű: az eltérés a korábbi magyar specifikumból, az úgynevezett "félanonim" rendszerből fakad. Magyarország 1998 és 2003 között úgy próbálta "összeegyeztetni" az anonim tesztlehetőségek fontosságát hangsúlyozó nemzetközi elvárásokat a totális kontroll illúziójában élő hazai járványügy elképzeléseivel, hogy csak azok számára tett lehetővé anonim HIV-vizsgálatot, akiknek a teszteredménye negatív lett. A negatív eredmény biztos, a pozitív eredményt viszont egy másfajta teszttel is ellenőrizni kell, hogy kiderüljön, az illető valóban HIV-pozitív-e, vagy csak valamilyen keresztreakciót jelzett a teszt. Ezt a második tesztet azonban nálunk már csak akkor végezték el, ha az érintett feladta anonimitását. Anonim HIV-teszt tehát lényegében nem létezett, és azoknak a helyeknek, amelyek ennek ellenére a névtelenségből fakadó bizalomra építettek és nem óhajtottak részt venni a név szerinti jelentgetésben, nem maradt más választásuk, mint az első pozitív teszteredmény után átirányítani a tesztelt személyt egy másik, álláspontjuk szerint korrekt szemléletű intézménybe, hogy ott végezzék el a személyazonosságot is igénylő kontrolltesztet, és onnan jelentsék a HIV-esetet. 2003. január elsejétől ugyan megváltozott a jogszabály, és ma már biztos, verifikált teszteredmény is szerezhető anonim módon, a régi reflexek azonban megmaradtak, így az AATSZ továbbra is a Szent László Kórházba irányítja az általuk első menetben pozitívként kiszűrt embereket, akik ezután már nevesített esetekként jelennek meg az országos statisztikákban. Az AATSZ számainak hitelességéhez tehát nem fér kétség, tudja ezt mindenki, aki ezen a téren egy kicsit is tájékozott.

Hogy miért bagatellizál és cáfol mégis Bujdosó László országos tiszti főorvos? Mert nálunk ez így szokás. AIDS-kérdésben legalábbis. Felmérések, célzott szűrőkampányok hosszú évek óta nincsenek, ha pedig valaki a rendelkezésére álló korlátozott lehetőségeket kihasználva megpróbál valamicske érdemi információt felmutatni, a dörgedelmes válasz mindig a tagadás.

Tavaly a jászberényi ÁNTSZ számolt be meghökkentő eredményekről: a város középiskolás diákjai, azok szülei és tanárai körében végzett kérdőíves felmérése szerint a diákok több mint negyede hiszi, hogy nem óvszerrel, hanem rendszeres mosakodással kerülheti el a HIV-fertőzést, és ebbéli hitükben csak erősíti őket, hogy a tanárok 12, és a szülők 16 százaléka véli úgy, hogy a vírus cseppfertőzés útján terjed. A tanulók fele és tanáraik 20 százaléka gondolja, hogy a HIV a strandon is elkapható. Míg 1997-ben a tanárok az AIDS-totó 13 + 1 kérdéséből átlagosan nyolcra hibátlan választ adtak, a legutóbbi felmérés során egy olyan kérdés sem volt, amelyre a résztvevő 149 pedagógus mindegyike helyesen válaszolt volna. E vizsgálat szerint a lakosság hét évvel korábban többet tudott az AIDS-ről, mint 2004 elején.

Hogy mi következik ebből? Az egészségügyi döntéshozók szerint semmi. Minden jó úgy, ahogy van, hiszen könnyű kijelenteni, hogy a jászberényi eredmények nem tükrözik az országos tendenciákat. Csakhogy egy hiteles cáfolat nem elégedhet meg azzal, hogy kimondja egy helyi felmérésről, hogy helyi felmérés. Egy valódi cáfolat lényegi eleme annak bizonyítása lenne, mondjuk, más városokból érkező adatok vagy egy országos felmérés tapasztalatai alapján, hogy a riasztó eredmények csak elszigetelt, helyi gondokat tükröznek.

Ilyen felmérés azonban nincs, és úgy tűnik, nem is várható. Ha a tavaly elfogadott, 2004-től 2010-ig szóló Nemzeti AIDS Stratégia kidolgozása előtt nem készíttetett az egészségügyi tárca semmilyen helyzetfelmérést, akkor miért áldozna ilyesmire most? Csak mert három hónap alatt kilenc HIV-pozitív járt az AATSZ-nél?

Az évek óta hol halott, hol tetszhalott Nemzeti AIDS Bizottság (NAB) március végén ismét új elnököt kapott Kapócs Gábor személyében. A NAB új vezetője elődeihez hasonlóan szintén csak akkor foglalkozik az AIDS-kérdéssel, ha erre a média rákényszeríti. De ha már az AATSZ indította balhé miatt az elnök úr kénytelen volt elővenni az AIDS-dossziét, jó lenne, ha megpróbálna egy kicsit elmélyedni benne. Hátha rájön, hogy a kirakatpolitika nem folytatható tovább: ha a rizikócsoportokkal leginkább kapcsolatban lévő szűrőállomás a fertőzöttek számának jelentős emelkedéséről számol be (márpedig ha idén 743 tesztből ugyanannyi lett pozitív, mint tavaly 2144 tesztből, az jelentős emelkedés), akkor az olyan jelzés, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Minden külföldi tapasztalat azt mutatja, hogy a HIV-esetek száma exponenciálisan nő! Észtországban 1999-ben hivatalosan még egy regisztrált HIV-pozitív ember sem volt, 2000-ben már 390 esetről tudtak, 2001 első nyolc hónapjában pedig már 1135 fertőzöttet regisztráltak - az észt járvány azóta is a világ egyik leggyorsabban terjedő AIDS-járványának számít.

Más fertőzések, betegségek esetén föl sem merül, hogy ne alkalmazzuk az ismert és máshol már hatékonynak bizonyult tervezési és megelőzési módszereket. A HIV/AIDS-nél viszont a megelőzés hiányát döntéshozóink mindig azzal indokolják, hogy a hivatalos adatok szerint alacsony a fertőzöttség hazai mértéke. De valójában semmi biztosat nem tudni a hazai helyzetről, és ez így is marad, amíg vagy annyira megugrik a HIV-pozitívok száma, hogy az már tagadhatatlan lesz, vagy egy illetékes fel nem ismeri, hogy az egészségügyi tárca eddig hibázott. Hibázott, mert csak a karzatnak játszott: úgy fogadott el stratégiát, hogy nem végzett előtte valódi helyzetfelmérést, úgy döntött források folyósításáról vagy elvonásáról, hogy nem tudta, mire lenne szükség, és esetleges, csupán tűzoltásra alkalmas döntéseket hozott anélkül, hogy bármi fogalma is lett volna az összképről, a rövid, a közép- és a hosszú távról.

Én hiszek a gondolat teremtő erejében, a pozitív gondolkodás hatalmában, de talán az önszuggesztión kívül más eszközöket is bevethetnénk a HIV ellen.

Nem?

A szerző a Társaság
a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa