Közel ötven százalékkal nőtt a GM éves szintű eladása

Júniusban 47 százalékkal növelte éves szintű eladásait az amerikai General Motors, ami közel 19 éve a legjobb havi adat.

A GM sikerének oka, hogy június 1-től a hónap végéig igen kedvező feltételekkel kínálta járműveit. A gépkocsik és egyéb járművek ára a nagyközönség számára azonos volt a saját alkalmazottjai esetében felszámolt diszkont árral. Arról egyelőre nem döntöttek, hogy a sikerre való tekintettel meghosszabbítják-e a kedvezményt, ami egyes szakértők szerint komoly árháborút robbanthat ki az ágazatban.

A GM a világ első számú járműgyártója.

Júniusban a General Motors mintegy 558 ezer járművet adott el az egy évvel korábbi 380 ezer után; teherautó értékesítése 68 százalékkal 382 ezerre, gépkocsieladása 4,3 százalékkal 175 ezerre bővült.

Az idei első félévben a GM forgalma 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a teherautó értékesítés 6,3 százalékkal emelkedett, a gépkocsieladásé 2,3 százalékkal csökkent.

A második legnagyobb amerikai járműgyártó Ford Motor júniusi eladása 2,5 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, míg az első félévben 4,3 százalékkal hanyatlott.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.