Az Orbán-bizottság nem áll meg Tokajnál

Nem csak a tokaji szőlők környékén kíván vizsgálódni az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság. Molnár László, a testület szocialista elnöke minden bejelentésre nyitott. Mint mondja, hallott újabb házépítésről, földvásárlásról, sőt horvátországi beruházásokról is.

- Az eddigi nyilatkozatokból az derült ki, hogy a bizottság kizárólag a tokaji szőlőültetvények környékén vizsgálja az Orbán család gazdagodását. Erre korlátozódik a felhatalmazásuk, vagy ennél tovább is mehetnek?

- Egyelőre a tokaji támogatások körülményeit értékeljük, de a bizottság nyitott minden bejelentés vizsgálatára. Látókörbe került az Orbán család mintegy ötvenhektáros ingatlanvásárlása a volt herceghalmi állami gazdaság területén, Felcsút és Alcsútdoboz környékén. Tudomásunk szerint Orbán Viktor édesapja komoly építkezésbe kezdett. Beszélnek egy tiszafüredi ingatlanról, de hallottunk olyan információkat is, amelyek a család érdekeltségi körébe tartozó horvátországi vásárlásokról, beruházásokról szólnak. Nem tudom, ezekből mi igaz, de érdemes lesz összevetni az információkat az Orbánék által benyújtott vagyonnyilatkozatokkal.

- Mi van, ha ezek csak mendemondák?

- Bár mi nem, de tudomásom szerint vannak, akik érdeklődnek Horvátországban. Talán nem csak minket zavar, hogy 1998 és 2002 között állítólag több milliárd forintot vittek ki az országból. Ha hozzánk bármilyen bejelentés érkezik, és megküldik a hozzájuk tartozó dokumentumokat, akkor azokat is megvizsgáljuk.

- Egyelőre azonban a volt kormányfő július 6-ra tervezett meghallgatásáig önök mindennap egy-egy kérdést tesznek fel nyilvánosan, amire várják Orbán válaszát.

- Igen. Aznap tíz órára várjuk Orbán urat, kilencre érkezik Mayer Aranka. Fontos nap lesz.

- A bizottság működőképességét a Fidesz kivonulása után az MDF-es Herényi Károly és a független Ékes József biztosítja. Mi a garancia, hogy továbbra is számíthatnak a két ellenzéki képviselő "támogatására"?

- Azt gondolom, elvi alapon vesznek részt a testület munkájában, bár Ékes József, amióta a Nemzeti Fórum megegyezett a Fidesszel, nem jelent meg az üléseinken. Herényi Károly korrekt ember, aki tiszteletben tartja az országgyűlésnek a bizottság felállításáról hozott határozatát.

- A Fidesz szerint azonban a bizottság okafogyottá vált, hiszen a bíróság kimondta, Orbán Viktor nem vett részt taggyűléseken.

- Orbán úr sem tagadta, amit a jegyzőkönyvek szerint mondott. Ebben áll a felelőssége. Most is úgy látom, hogy a bizottság munkája nyomán kiderülhet, hogy a volt miniszterelnök visszaélt a hatalmával.

Tételsor a volt kormányfőnek

Az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság egy héten át ismerteti azokat a kérdésköröket, amelyekre választ vár július 6-án Orbán Viktortól. Szabó Zoltán, a bizottság szocialista tagja elmondta, nem akarják, hogy a volt miniszterelnök úgy érezze, csapdába csalja a bizottság, ezért adják meg előre

a kérdéseket.

Az, hogy a Tokaj-ügyben érintett kft. ügyvezetője, Kántor Andrea és Duda Attila ügyvéd az első távolmaradás után az újabb felkérésre elmegy-e a bizottság ülésére, alkotmányossági problémákat felvet ugyan, de a szocialisták szerint "indifferens, hiszen a megkapott mérlegbeszámolók, a kiegészítő mellékletek árulkodnak a tevékenységről". Megjegyezték viszont, hogy a négyéves időszakra nem csatoltak kiegészítő mellékleteket, ami önmagában is a számviteli fegyelem megsértését jelenti.

Néhány, az Orbán Viktornak szánt kérdésekből:

- Mit jelent az az ÉS által idézett mondat: "ne nyerjünk anynyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet"?

- Hogyan, ki által kívánta befolyásolni a volt miniszterelnök annak a pályázatnak az eredményét, amelyen részt vett a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-hegyalja Kft.?

- Hogyan látta befolyásolhatónak a pályázaton nyerhető öszszeg mértékét?

Répássy Róbert, a Fidesz képviselője így reagált: az MSZP-s politikusok olyan kérdéseket tesznek fel, amelyekről a múlt héten a Tokaj-hegyalja kontra ÉS-perben a bíróság egyértelműen döntött, és a céljuk egészen nyilvánvalóan az, hogy tovább folytassák az Orbán Viktor lejáratására indított hecckampányt.

Molnár László
Molnár László
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.