Azok az egyszerű igazságok, amelyekről a vitákban megfeledkeztek. A kevésbé lényeges igazság: a mi térségünkön kívül Európában a kettős állampolgárságot nem adják, hanem eltűrik. (Magyarországtól nyugatra csak Ausztriában adják úgy az állampolgárságot, mint a városok a díszpolgárságot, az egyetemek a díszdoktorátust.) A lényeges igazság az, hogy etnikai alapú állampolgárság sehol sincs. Ez a két igazság még mindig nem kerekedett felül a köztudatban, de sok minden történt, hogy fölülkerekedjen.

Még a népszavazási kampány idején történt, de mintha senki sem fogta volna fel: az Európai Unió figyelmeztette Magyarországot, hogy az állampolgárság elnyeréséhez a magyarnak nem szabhat rövidebb tartózkodási időt, mint a nem magyarnak. A népszavazás után a Fidesz úgy tett, mintha nem hallotta volna, hogy a kormány felszólította: adja be írásban javaslatát a népszavazási kampányban Orbán által említett „európai útlevél”-ről, hisz Orbán, amikor erről beszélt, tudta már, hogy ilyesmi nincs, és ha felmentést akart volna kicsikarni e szabály alól, akkor azt akkor kellett volna tennie, amikor a csatlakozási tárgyalásokat folytatta. Gyurcsány Ferencnek az új román miniszterelnökkel való találkozóján tisztázódott, hogy a schengeni egyezményben enyhítésként engedélyezett „nemzeti vízum” sem adható csak magyarnak. A romániai magyarok elmulasztották a magyarországi közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy Románia nem a románoknak, hanem azoknak adta meg a jogot a kettős állampolgárságra, akik Ceausescu bukása előtt - önhibájukon kívül - elveszítették azt, de még ezt is leállította. Hivatalosan az EU közbelépésére, nem hivatalosan azért, mert túl sok nem román jelentkezett. A vajdasági magyarok azonban már - hangtompítóval, de - hangsúlyozták, hogy a március 1-jétől alkalmazott szerbiai állampolgársági törvény nem a szerbeknek, hanem a Szerbiában élő bármely nemzeti közösséghez tartozó személynek megadja a jogot a kettős állampolgárságra.

Horvátország volt az egyetlen ország, amely nemzeti-etnikai alapon állampolgárságot adott. A márciusra várt csatlakozási tárgyalásokra készülve azonban, az állampolgárságról szóló európai konvenció aláírása után az erre vonatkozó törvényt megváltoztatták. Törölték a 16. szakaszt, mely szerint a horvát nemzetiségű személynél az állampolgárság elnyeréséhez elég az írásbeli nyilatkozat, bárhol él, míg mindenki másnál megkövetelik az ötéves horvátországi tartózkodást s az előző állampolgárságról való lemondást. A 30. szakaszt is törölték, mely a Horvátországban élő horvátoknak minden további nélkül megadja az állampolgárságot, de nem adja meg azoknak a szerbeknek és más nemzetiségűeknek, akiknek 1991. október 8-án tartózkodási helyük volt Horvátországban, de nem volt meg az állampolgárságuk. Még nem jutott el a köztudatba, hogy senki sem lehet Magyarországon állampolgár pusztán annak alapján, hogy magyar, de megszületett a remény, hogy az egymásra halmozódó sok tény mégiscsak megváltoztatja a közhangulatot is, és visszaszorítja a hangzatos jelszavakkal táplált irracionalitást.

Sürgős lenne a fölvilágosodás, mert még érhetnek bennünket meglepetések. Egy komoly szervezetnek, a Magyarok Világszövetségének komoly elnöke, Patrubány Miklós, komoly jogászok véleménye alapján komolyan kijelentette, hogy az egykori Jugoszláviában élő magyarok magyar állampolgárnak tekinthetők, mert ezt a jogukat Horthy Magyarországa elismerte, és ezt az elismerést sehol senki nem érvénytelenítette. Eltekintve attól, hogy a bánáti és szerémségi magyarok magyar állampolgárságát Horthy Magyarországa sem ismerte el, s attól is, hogy egy terület feletti állami szuverenitás elismerése után soha sehol nincs szükség az ott élők előző állampolgárságának érvénytelenítésére, még akkor is tény, hogy az 1938 utáni területi módosításokat nemzetközileg érvénytelenítették, tehát érvénytelen az az aktus, amellyel az állampolgárságot rájuk kiterjesztették. Ha az egykori Jugoszláviában élő magyarok tényleg magyar állampolgárok maradtak volna, akkor azok lennének a bácskai szerbek is, akiknek ezt az állampolgárságát Horthy Magyarországa elismerte, mert 1918 előtt ők vagy őseik a Délvidéken éltek.

Bárhonnan közelítünk a kérdéshez, alapvető tézisünkhöz jutunk viszsza: magyar állampolgárság pedig nincs. Csak magyarországi. Magyar állampolgárság ugyanis csak a politikai nemzet értelmében lehetne, ahogyan Franciaországban veszik: aki a franciaországi állampolgárságot elnyeri, az francia, még akkor is, ha különben hottentotta, de éppen ez az állampolgárság meg is különbözteti a belgiumi, svájci, kanadai vagy bármilyen más állampolgárságú franciától. A mi esetünkben azonban csak Magyarországnak vannak állampolgárai, kiknek többsége magyar, de mellettük egyenrangú állampolgárként ott vannak a románok, szlovákok, szerbek stb. Az ország alkotmánya szerint az ő nemzeti közösségük éppúgy államalkotó, mint a magyar nép, tehát alkotmányellenes minden, ami ezzel a fölfogással ellentétes. Az ország bármilyen nemzetiségű állampolgára joggal elvárja, hogy Magyarország semmiben se nyilvánítsa őket másodrendű polgárnak. Azzal se, hogy számukra nem ismeri el a magyar szomszédjuk számára elismerni javasolt jogot, ti. azt, hogy határon túli rokonát ugyanúgy segíthesse a kettős állampolgárság megadásával, mint magyar szomszédja az övét.