Kölcsöndoktorok a pszichiátrián

Mind gyakrabban fordulhat elő, hogy a pszichiátrián szemészt, a szülészeten ortopéd sebészt találhat a beteg ügyeletben. Több ezer szakorvos hiányzik a hazai kórházakból, és az intézetvezetők onnan pótolják a gyógyítókat, ahol pillanatnyi felesleggel találkoznak.

Több fórumot is megkerestek a miskolci Semmelweis Kórház szemész szakorvosai, mert a kórházigazgató a pszichiátriára vezényelte őket ügyeletre. Egy lapunknak nyilatkozó szakorvos elmondta: nem biztosak abban, hogy egy szemész képzettsége megfelelő a mentővel érkező beteg felvételére, terápia elrendelésére. Nem éreznek kellő illetékességet az öngyilkossági szándék felismeréséhez vagy annak elhárításához. A pszichiátrián zajló munka a szemészek számára azért is megterhelő, mert soha nem lehetnek biztosak abban, hogy az adott helyzetben helyesen döntöttek-e egy-egy beteg sorsáról. Ráadásul áprilistól törvény is szabályozza, hogy szakfeladatot önállóan csak azok végezhetnek, akik igazolni tudják, hogy részt vettek a kellő továbbképzésen.

A kényszerhelyzettel magyarázta a kialakult állapotokat Koleszár Lajos, az intézet főigazgatója. Öt szakorvos van a pszichiátriáról szülési, illetve gyermekgondozási szabadságon. A szakemberek átcsoportosítására egyébként mint intézetvezetőnek joga van, de erről tájékoztatja a megyei ÁNTSZ hivatalát is. A felügyelő szakhatóság ebben nem talált semmi kivetnivalót. A főigazgató hozzátette: az ügyeletes orvosnak nem feladata terápia elrendelése vagy szakorvosi teendők ellátása. Ha bármi olyat észlel, ami meghaladja a kompetenciáját, telefonon értesítheti a készenlétben lévő szakorvost, akinek kötelessége a riasztást követő 40 percen belül a kórházba érkezni. Megjegyezte: a beteg átvétele a mentőtől egyébként sem szakorvosi feladat.

A helyzetet ugyan nem tartja megnyugtatónak, de a főigazgató által mondottakkal részben egyetért a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke. Benoist György levélben arról tájékoztatta a panaszos doktorokat, hogy az általános orvosi diplomával rendelkező orvos köteles elsősegélyt nyújtani, intézkedni a beteg vagy sérült ellátásának mielőbbi megkezdéséről. Megjegyezte: ennek ellenére ő sem tartja ideálisnak a helyzetet.

A jelenség nem egyedi, az orvosi kamara szerint több ezer szakorvos hiányzik ugyanis a kórházakból. A főigazgatók pedig - évente legföljebb 42 munkanapra - átvezényelhetik az éppen szabad doktoraikat oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Koleszár Lajos elmondta: maga is töltött 24 órás vasárnapi ügyeletet a pszichiátrián, ahol szakorvosai mindvégig zökkenőmentesen segítették a munkáját.

Az úgynevezett mátrix ügyelet - amikor nem az adott osztály, hanem más szakma képviselője ügyel - nem ismeretlen más hazai kórházakban sem - nyilatkozta lapunknak Kereszty Éva, az Egészségügyi Minisztérium főcsoportfőnöke. Megerősítette: nem szak-, csupán általános orvosi felügyeletet kell adniuk az érintetteknek, mégpedig olyan betegek mellett, akiknél a szakorvos már beállította a terápiát. A szakellátást igénylő sürgősségi esetekben a mátrix ügyeletes riaszthatja a szakorvost.

Az orvoshiány már korábban is gond volt Magyarországon, de az uniós csatlakozás után az is nehezíti az intézetek helyzetét, hogy mind többen vállalnak munkát külföldön. A legkapósabbak az intenzív terápiás, a pszichiáter, a patológus, valamint a röntgen és sugárterápiás szakorvosok. Mára csaknem ezer magyar doktor dolgozik valamelyik uniós államban, hat fiatal orvosból pedig öt eleve külföldön szeretne munkát vállalni.

Orvosi műhibák: petíció után definíció

Jogszabály-módosítást kezdeményez Gógl Árpád (Fidesz) az orvosi műhibákkal kapcsolatban. Erről a volt egészségügyi miniszter az Országgyűlés egészségügyi bizottsága ellenőrzési albizottságának ülésén beszélt. A testület szerdán meghallgatta azt a tíz embert, aki néhány hete - műhibák áldozataivá vált hozzátartozói "nevében" - petíciót juttatott el Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez. Követelték, hogy függesszék fel a műhibát elkövető orvosok munkáját, és törvény tiltsa meg, hogy a közszolgálatban dolgozó orvosnak magánpraxisa legyen. (Feltételezésük szerint a túlvállalás, illetve túlterheltség okozza a legtöbb hibát.)

A testület elnöke, Gógl Árpád szerint mindenekelőtt azt kellene tisztázni, hogy kit terhel a felelősség azokban az esetekben, amikor minden szereplő betartja a szabályokat, mégis bekövetkezik a műhiba. Ameddig ez nem egyértelmű, továbbra is elhúzódnak a műhibaperek.

A petíció benyújtói sem számíthatnak gyors eljárásra. Míg az albizottság tagjai támogatták Gógl Árpád javaslatát, az igazságügyi és az egészségügyi szaktárca képviselője nem látott okot az újabb szabályozásra. Gara János, a petíció egyik aláírója - aki a feleségét vesztette el, szerinte műhiba miatt - válaszként elmondta, hogy ügyében a rendőrség a nyomozást olyan okokra hivatkozva tagadta meg, amelyek kiderítése éppen a nyomozóktól lett volna várható. Béky Gabriella (SZDSZ) szerint a petícióhoz mellékelt esetek valóban hemzsegnek az ügyészségi és rendőrségi hibáktól. Mint mondta: ezért sem gondolja, hogy ne lenne jogalkotási feladat ezen a területen.

Oda vezénylik a szabad orvosokat, ahol a legnagyobb a szükség rájuk
Oda vezénylik a szabad orvosokat, ahol a legnagyobb a szükség rájuk
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.