Komoly szándékukat bizonygatják

"Most tényleg komolyan gondoljuk a parlamenti létszámcsökkentést" hangulatban, ám négyféle elképzeléssel ültek le a pártok képviselői a témában összehívott négypárti egyeztetésre.

A tegnapi, első megbeszélés után minden résztvevő optimistán nyilatkozott, bár, mint kiderült, egyelőre csak a problémaleltár összeállítására futotta. A pártok ugyanis a karcsúsítást a választási rendszer átgondolásával is összekapcsolták. Konszenzusra kellene jutni abban, hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a voksolás, csak pártokra lehessen szavazni vagy egyéni jelöltekre is. Egyelőre igen távoliak erről az elképzelések. Az MSZP-s Göndör István például úgy véli, hogy maradhat a vegyes rendszer, de legjobban az egyéni kerületi rendszer torzítja a választói akaratot, ezért azt kompenzálni kell. Salamon László a Fidesz nevében ugyanakkor éppen azt hangoztatta, hogy prioritásként kezelik az egyéni választókerületek lehető legnagyobb számban való megtartását, mert ezt a választókkal való kapcsolattartás végett fontosnak tartják.

A kis pártok érdeke ezzel szemben az lenne, hogy csak listára lehessen szavazni (az egyéni körzetekben ne vérezzenek el a nagy pártok jelöltjeivel szemben), ez jelenik meg az MDF javaslatában is: egyfordulós és listás legyen a választás. Egyfordulós voksolást szeretne az MSZP is, mert az embereknek amúgy is elegük van a kampányból, és lényegesen olcsóbb és egyszerűbb is. Az MDF felvetette a kétkamarás parlament kérdését is, erre azonban nem érkezett reagálás.

A házigazda SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor bejelentése szerint a 2010-től életbe lépő új rendszerről a jövő héten tovább egyeztetnek. Arra a kérdésre, mitől bízik abban, hogy mindenki valóban komolyan gondolja a parlament létszámának csökkentését, közölte: "láttam a tekintetüket".

Négy párt, négyféle elképzelés
Négy párt, négyféle elképzelés
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.