A legfőbb ügyész elé kerül a Malom Center ügye

A kecskeméti Malom Center építésének engedélyezése körüli államigazgatási eljárás során súlyos jogsértések történhettek - állapította meg az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága, az ügyben a legfőbb ügyész vizsgálatát kérve. Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki már korábban is élesen bírálta a Malom Center engedélyezésének mechanizmusát, a bizottság előtt úgy vélte: egy ekkora épület teljes visszabontása elképzelhetetlen. A részbeni visszabontás, áttervezés vagy más funkcióval történő hasznosítás viszont megoldható. A törvénytelenségek Lenkovics szerint nem maradhatnak szankciók nélkül, ez pedig más városokban, más hasonló esetekben is megfontolásra készteti majd a beruházókat.

Turi-Kovács Béla (Fidesz), a bizottság elnöke szerint, ha jogsértés történt, akkor azt ugyanúgy szankcionálni kell, mint bármely más ügyet, hiszen egy magánszemélyre és a milliárdos bevásárlóközpont beruházójára ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak. Az eset jól példázza, hogy a gazdasági hatalom térnyerése elérte azt a szintet, amikor már a jogalkotásnak is feladatokat ad - jegyezte meg az elnök.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.