Gyurcsány- Pokorni: kettő-kettő

Két ponton igazat adott, két ponton elutasította a miniszterelnök keresetét a bíróság abban a polgári jogi perben, amelyet Gyurcsány Ferenc Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök ellen indított a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja kapcsán tett kijelentései miatt. Tavaly a fideszes politikus azt mondta, hogy Erdős Ákos a kormányfő üzleti partnere, illetve vagyona pillanatnyi tulajdonosa. Nyilvánvaló a szoros kapcsolat, és a tankönyvkiadót "átjátszották" - tette hozzá. Pokorni tegnap döntetlenre adta a pert. A bíróság kimondta ugyanis: a Fidesz alelnöke valótlanul állította, hogy Gyurcsány Erdős üzleti partnere, azt a valós tényt pedig, hogy a miniszterelnök tulajdonába is tartozó vállalkozásokat vettek meg az Erdős Ákos tulajdonába tartozó cégek, olyan hamis színben tüntette fel, mintha Gyurcsány a cégeket pusztán időleges kezelésbe adta volna. A bíróság megállapította, hogy a pernyertesség, perveszteség aránya közel azonos, ezért a perköltségeket is a két fél viseli. Batiz András kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróság első fokon megállapította a jogsértést, és az ítélet kommentár nélküli nyilvánosságra hozatalára kötelezte az alperest. Hozzátette: a másik két pontban a bíróság nem érezte magát illetékesnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.