A halott már nem a magyar állam biztosítottja
Belső mellkasi sebe nehezen akart begyógyulni, a fiú egyre rosszabb állapotba került, mind gyengébb lett, végül már csak gépek segítségével tudták életben tartani. Csak egy újabb tüdő segíthetett volna rajta, s míg az új donorra vártak, többször is újraélesztették. Május 23-án azonban, amikor a tüdő végül megérkezett, az újabb transzplantáció közben a fiú szervezete nem bírta tovább. Az idén ő volt a második olyan beteg, aki nem élte túl az amúgy kilencvenszázalékos siker reményével biztató műtétet.
A tragédián túl a családnak újabb megrázkódtatást kellett elviselnie: kiderült, hogy halott fiuk már nem számít a magyar állam biztosítottjának. A betegbiztosító révén ugyanis a "halotthoz kötődő költségeket", amelyek elérik a több százezer forintot, nem tudják elszámolni, így a hazaszállítás költségei már a szülőket terhelik.
Sponer Hajnalka, a Magyar Tüdő-átültetettek Országos Egyesületének vezetője szerint csakis joghézag idézhet elő ilyen embertelen helyzetet, ezért a szabályozás módosítását kérik.
- Az idén már hat beteget transzplantáltak Bécsben, ez a fiú volt a hetedik. Évente mindig van egy-két eset, amikor a műtét valamilyen ok miatt tragédiával végződik. De az méltatlan, hogy ezután az elhunyt "biztosítási" szempontból már nem is létezik - mondja Sponer Hajnalka, aki maga is átesett az operáción, és azóta teljes értékű életet élhet.
A bécsi transzplantációs centrummal 2002-ben kötött megállapodást a magyar állam. A szerződés szerint az átültetésre alkalmas tüdőkért cserébe az intézmény viszonylag rövid határidővel operálja a magyar betegeket. Így a tüdőátültetésre szoruló magyar pácienseket ma a bécsi Allgemeine Krankenhaus klinikáján operálják. A döntéshozók úgy látják ugyanis: nem lenne kifizetődő egy hazai centrum kialakítása, mert nincs anynyi beteg.
A hazai várólistán pillanatnyilag négy beteg van, Ausztriában 57-en, a hozzánk hasonló népességű Belgiumban 83-an várnak tüdőátültetésre. A szakemberek szerint vélhetően azért vannak ennyire kevesen a magyar várólistán, mert az orvosok egy része nincs tisztában azzal, hogy a tüdőátültetés után a betegek teljes életet élhetnek, illetve azt sem tudják, miként kerülhetnének fel pácienseik a várólistára. Más orvosok, noha pontosan tisztában vannak mindezzel, a beavatkozást túlságosan drágának tartják, és a költségek szerintük nincsenek arányban a várható eredménnyel. A magyarok átlagos várakozási ideje egyébként a legrövidebb az együttműködő országok betegei közül: 66 nap, míg az osztrákok 105 napot, a németországi betegek másfél évet várnak az életmentő beavatkozásra. Miután a hazai rászorulók rövidebb ideig várakoznak, a túlélési esélyük is a legnagyobb.
