Tallin kiprovokálta Moszkva haragját

Oroszország felmondja az Észtországgal kötött határszerződést, miután azt a tallini parlament egyoldalúan kiegészítette.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn bejelentette: Oroszország "visszavonja az aláírását" az Észtországgal megkötött határszerződésről. A Helsinkiben hivatalos tárgyaláson tartózkodó orosz külügyminiszter a sajtó képviselői előtt hozzátette, hogy "újra kell kezdeni a tárgyalásokat". Mivel az észt fél nem tett eleget kötelezettségeinek, visszavonjuk aláírásunkat erről a megállapodásról - szögezte le a moszkvai diplomácia vezetője.

Lavrov finn tárgyalópartnerével, Erkki Tuomiojával folytatott megbeszélése után közölte: kérte a finn felet, hogy az Észtországgal kapcsolatos európai uniós határkérdések tárgyalásakor vegyék figyelembe Moszkvának módosult álláspontját. Az orosz külügyminiszter szerint a ratifikáláskor az észt parlament olyan politikai dokumentumokkal egészítette ki a két fél által már aláírt határszerződést, amelyek "pénzügyi, anyagi és területi követeléseket" tartalmaznak Oroszországgal szemben. Ez elfogadhatatlan Moszkva számára, ezért "visszavonjuk az aláírásunkat, semmilyen ratifikációról szó sem lehet" - szögezte le Lavrov.

Tegnap a hírügynökségek az orosz külügyminisztériumra hivatkozva azt is közölték: Moszkva hivatalosan tudatta Észtországgal, hogy felmondja a két ország között megkötött határszerződést. S az orosz külügyminisztérium lépéseket tesz a május 18-án aláírt megállapodásban vállalt "nemzetközi kötelezettségek érvénytelenítése felé".

Az észt parlament június 20-án ratifikálta az észt-orosz szárazföldi és tengeri határokról aláírt szerződéseket, de a becikkelyező törvénybe Észtország a szovjet megszállására utaló szövegrészt illesztett.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.