A mi burzsujunk
A sokfelől propagált reform társadalmi ára nagy, az MSZP és a kormány ezért egyelőre berzenkedik a legújabb közgazdasági bölcsek köve gyors felhasználásától. Az adók és velük a társadalombiztosítási járulékok erőteljes csökkentéséből ugyanis a közkiadások, úgy mint az egészségügy, a nyugdíjrendszer, a közszolgáltatások, az oktatásügy, a segélyrendszerek, a kultúra finanszírozásának lefaragása következik.
A hon nemzeti oldalának polgári vezére - szigorúan "az emberek munkaalapú társadalmának" formálójaként - bezzeg halad a korral, szerinte Magyarország versenyképessége radikális adóreformmal, a közszféra és az oktatás reformjával állítható helyre. Gyorsan kiderült, mit ért ez alatt, noha nem ő, hanem a Nemzeti Bank közismerten független elnöke mondta ki, hogy "mi a mértéken felüli béremelésekkel, az elhibázott adórendszerünkkel és a 800 ezer embert foglalkoztató, nagy, állami bürokráciával jólét nélküli jóléti államot működtetünk". A követendő reformút azok rovására nyittatik meg tehát, akikére szokott, a munkavállalókéra. De hát ez eddig is nyilvánvaló volt.
Orbán az új út mintaországának Szlovákiát tekinti, mondván: "a szlovákoknak köszönetet kell mondanunk. Kipróbáltak valamit, aminek komoly kockázata volt: radikális adócsökkentést hajtottak végre. Ez bajba sodorhatta volna őket. Aztán kisebb kulcsok mellett több bevételt realizált a költségvetésük, mint előzőleg." A baj persze bekövetkezett, de Orbán ezt nem említi, miért is tenné. Az új adórendszer bevezetésekor - ami együtt járt egy sor segély és juttatás megszüntetésével - Kelet-Szlovákiában éhséglázadás tört ki, amit a katonaság figyelmes jelenlétével fékeztek meg. A munkanélküliség a külföldi munkavállalás illegitim serkentése ellenére 17 százalék körüli - míg Magyarországon 7 százalék körül maradt. Igaz, ami igaz, a szlovák GDP növekedése valóban 5,1 százalék, nálunk pedig csak - magasabb bázisról indulva - hitvány 3,8 százalék...
A most divatozó reform valóban nem a munkavállalókról, munkásokról, közalkalmazottakról, betegekről, nyugdíjasokról szól, hanem az üzleti szféráról, ebben Orbán nem is téved. Amikor az adókulcsot a romániai és a szlovákiai, azaz 16-19 százalék között, esetleg még lejjebb óhajtja megállapítani, a nagyvállalkozói szféra számára ajánl fel újabb kedvezményeket, társadalmi kötelezettség nélkül.
Hogy ne essék félreértés, Orbán be kívánja vonni az üzleti szférát a parlamenten kívüli politikai és gazdasági mutyizásba: "azt a gondolkodásmódot kellene megváltoztatnunk - elmondtam a gazdasági élet vezetőinek is -, amely a kiadási igények szerint sarcolja meg az érintetteket. Azt javasoltam, nyissunk új kurzust 2006 után. Minden évben jöjjünk össze, és beszéljük meg: a tőke, a vállalkozói világ mennyi pénzt ajánl a költségvetésnek."
A Legfőbb Adóbróker mindazonáltal ragaszkodik a posztkádári paternalizmushoz is, az adómegajánlókkal folytatandó alkuba elvben bevonná a szakszervezeteket is. Bizonnyal előnyt élveznek majd azok, amelyeknek tagságuk ugyan nincs, viszont nevükben hordják a keresztény jelzőt. Orbán megígéri a teljes foglalkoztatottságot is, noha - ezt azért elismeri - a felhőkakukkvári új munkahelyeken meglehetősen kevés lesz a fizetés, ám szerinte az is jobb, mint a semmi, mondván, az emberek akár alacsonyabb bérért is hajlandók elmenni dolgozni, illetve megtartani munkahelyüket.
Orbán programja szokás szerint mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar. Úgy látszik azonban, a nagyburzsoázia felsegélyezését komolyan is gondolja. Gőzerővel építi ki, pontosabban építi tovább állásait az üzleti szférában, állítólag mintegy háromszáz vállalkozói szervezettel vette fel a kapcsolatot, még a politikai közszerepléstől eddig tartózkodó Csányi Sándor is felbukkant mint lehetséges válságmenedzser.
A gyökeresen ellentétes elemekből építkező programban az a tragikus, hogy voltaképpen megvalósítható. Dél-Amerika mai, többé-kevésbé tekintélyelvű féldemokráciái gyakorlatilag ezt az utat járják, az adó alacsony, a munkaidő magas, a nagytőkések alkupozíciója kikezdhetetlen, társadalombiztosítás nincs, vagy csak nyomokban.
Felvethető, hogy Magyarország mégiscsak az EU tagja, demokratikus jogállam, így az autoritárius megoldások alkalmazása nehézkes. Ezek az akadályok azonban kiküszöbölhetők, nemhiába tartja fölöslegesnek Lezsák a parlamenti váltógazdaságot, s nem véletlenül akar Orbán a pártelvűségen felülemelkedő, nemzetinek mondott kormányt alakítani.
A szerző író
