Ilyenkor pipa vagyok. Hány magyar találmány van fiókban? Hányat vittek el külföldi vállalkozók, mert idehaza senkinek se kellett? Se szeri, se száma. Most a Kulcsár Gyula rákellenes gyógyszer-kutatása, meg a beton üvegfal kapott médiafigyelmet – üzletit alig. De minden évben Nagy Meleg Kézszorításokat osztogatnak a fiatal (máskor meg idős) feltalálóknak, aztán nagy csend: a versenyszféra nem csípi az ilyesmit. És van rá oka is: túl nagy a macera, meg kockázat: a Hivatal már induláskor keresztbe tesz, amúgy meg nagy beruházás (tőke) kell hozzá, viszont korántsem biztos, hogy a piacnak épp erre van szüksége. Lehet, hogy az ötlet zseniális, csak a piac másképp gondolja (ma), később ugyan észbe kap (nagyon fogják használni), csakhogy addigra tönkremegy a vállalkozó. Szóval, nem nagyon harapnak az ilyesmire. A vállalkozónak rövidtávon hasznosítható cucc kell. Nincs akkora tőkéje, hogy kivárja a termék beérését. (Már a Hivatal pecsétjeit se tudja...)

Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha lenne egy állami kockázati alap - feltöltése indításkor az állam dolga, később a versenyszféra befizetne.) Ez lenne a magyar a rizikó-tőke. Az a dolga, hogy elindítson, mondjuk évi 10-20 találmányt a megvalósulás felé: engedélytől a gépsoron át a marketingig és piaci sikerig. Ha megvan a siker - ha már veszik, - akkor már kell másnak is, tehát gazdaságilag is önjáró, a Kockázati Alap kiszáll. Addig azonban támogat a kockázati tőke - lábra állít, piacra visz, megakadályozza, hogy külföld elhappolja - és egyben biztassa a jó fejeket, hogy érdemes gondolkozni, kitalálni, feltalálni. Mert van megvalósulási esély. Ami ma nincs, mert csak duma van a technológiai újítás beindításáról, meg a versenyképesség fokozásáról.

Csak tudni kell, hogy a kockázati tőke kb. "egy a húszhoz" sikeraránnyal dolgozik: húszat támogat - de csak egy jön be. Az viszont behozza a ráfordított pénzt. Na, ezt se csípik nálunk - ezt kéne áthidalni.

Alma írja