Akiva Goldsman boldog nyara
Aki ráadásul nem visszafojtott dühében sziszegi maga elé, hogy vaniliás-thai-csáj-zsírtalan-tejhab-fahéj-barnacukor-szaharin-üvegpohár-jég-forró, hanem a pincér szeme közé nézve komótosan kér egy kávét.
Akiva Goldsman egy darabig fészkelődik a széken, amit hollywoodi anorexiásoknak ácsoltak, aztán kacsintva feladja és az asztalra könyököl. Problémamegoldó képességét gyerekpszichológus szüleitől tanulta, firkálom gyorsan a noteszembe. S nyilván örökölte is, különben nem lenne sebész, aki gyógyíthatatlannak ítélt forgatókönyveket szokott visszavarázsolni az élők sorába, néha egészen az Oscar-díjig (Egy csodálatos elme).
- A Cinderella Man kapcsán megint Russell Crowe-val és Ron Howarddal dolgozott, és megint egy gyönyörű házasság és egy valószínűtlen karrier megfilmesítésén. Nem unja, hogy mindent kétszer mond?
- Hátha még látta volna, mit tudott a hozott anyag! Unalmasabb tisztességes embert, mint ez a James Braddock, életemben nem láttam! Mikor az első forgatókönyv-variációt olvastam, azt hittem, sose lesz vége. Mondtam, na itt nincs mese, kell, hogy legyen valami bibije ennek a pacáknak. Talán meleg volt. Biztos csalta a feleségét. Vagy összejátszott a maffiával. De legalábbis verte az asszonyt. Egyre kétségbeesettebben ástam, de sajnos, semmi! Kiderült, hogy ez egy igazi hős. Aki valószínűleg nem lett volna ekkora hős, ha nincs a nagy gazdasági válság. És ha őszintén szólva nem Ron Howard rendezi és nem Russell Crowe játssza. Ezek ketten Paul Giamattival és Renée Zellwegerrel megspékelve még egy rossz könyvből is jó filmet tudnak összehozni.
- Nyilván, mert sokat próbáltak.
- Igaz, ami igaz, két-három hétig megállás nélkül. Bár hozzáteszem, most A Da Vinci-kódot négy hétig csiszoltuk a színészekkel, mielőtt Ron elkezdte a forgatást.
- A Louvre-ban dolgoznak?
- Igen. Tom Hanks és Audrey Tautou a két főszereplő, és benne van még Jean Reno, Ian McKellen és Paul Bettany. Most kezdtük a filmezést júniusban, és hat hónapig forgatunk. De, ha nem haragszik, erről inkább nem beszélnék, mert még elkotyogom a végét.
- A Da Vinci-kódot nemcsak írta, a producere is?
- Igen, mint a Mr. és Mrs. Smithnek.
- Akkor magának kellett volna nógatnia Mr. és Mrs. Smitht, vagyis Brad Pittet és Angelina Jolie-t, hogy legyenek engedékenyebbek a sajtóval.
- Nem elég, amit összehordtak róluk? Hetek óta nincs nélkülük címlap! Jó bornak különben sem kell cégér. Minek adjanak több interjút?
- Igaz, hogy a körülöttük gomolygó pletykák miatt néhány csiklandós jelenetet kivágatott a filmből?
- Nem a pletykák miatt, hanem mert nem akartuk lelőni a poént. Felmerült ugyanis, hogy a Mr. and Mrs. Smithnek lesz folytatása, és mivel az első részben a házasságukkal bajlódnak, azt gondoltuk, nyüglődjenek a másodikban a gyerekkel. De ígérem, visszavágjuk ezt a jelenetet, mikor majd kijön a DVD.
- Könnyű a producernek, ha ő az író: azonnal jóváhagyja a forgatókönyvet. Gyorsan ír?
- Sokkal gyorsabban és sokkal jobban, mint régen. Mikor kijöttem a főiskoláról, kutya rossz író voltam. Viszont állhatatos. Az istennek se akartam föladni. Addig-addig gyötörtem magam egy sztorival, míg a végén mindig összeállt. Az volt a módszerem, hogy reggel kigurultam az ágyból, és úgy ahogy voltam, pizsamában nekiveselkedtem. Cigi, kávé, számítógép. Sokszor félálomban, ami meglepő módon használt. Írtam, írtam, püföltem azt a nyomorult gépet reggeltől késő estig és félholtan visszagurultam az ágyba. Nem volt nagy kunszt, minthogy pizsamában töltöttem a napot. De meg kell mondjam magának, hogy ebben semmi ördöngösség nincs. Pont olyan, mint a fekvőtámasz. Nyomod, nyomod, ötvenet, százat, háromszázat, ezret, mig a végén olyan lesz a karod, mint az acél. Ha majd egyszer meghívnak, hogy tanítsak a főiskolán, ezt fogom elmondani. Hogy nem hogy osztályelső nem voltam, de még az első tíz közé se tudtam beverekedni magam forgatókönyvírásból. Viszont én bírtam legtovább szuflával. Úgyhogy kellően meg is vagyok hatva, hogy most ezért fizetnek. Mondhatnám úgy is, egyenesen bizarr, mikor világklasszis filmsztárok legyezik az egómat. Ettől néha be is pánikolok, hogy egyszer kiderül a turpisság. Ez főleg olyankor jön elő, mikor leadok egy forgatókönyvet. Mindegy, hányszor olvastam át, hányszor gyötörtem vele halálra a feleségemet, minden egyes alkalommal totálisan meg vagyok győzödve, hogy most írtam alá szakmailag a halálos ítéletemet. Ilyenkor hazamegyek, begudom a fejem az összes létező párna alá, és hiába sutyorog az aszszony, hogy nem lesz semmi baj, mintha a falnak beszélne. Persze a végén mindig neki van igaza.
- Gyanítom, a kritikákkal is hadilábon áll.
- Hát már hogy a fenébe ne! Mint akit fejbe kólintanak egy golfütővel! Mikor ilyeneket olvasok, hogy a Lost in Space kudarca kizárólag Akiva Goldsmannak köszönhető, aki legalább olyan elánnal bukik fölfelé Hollywoodban, mint híres-nevezetes elődje, Joe Eszterhas? Wall Street Journal, 2001, 19-es szám, beégett az agyamba. Szívből irigylem a kollégáimat, akik sose olvassák a kritikákat. Én sajnos nem tudom nem elolvasni. És nem számít, hogy a kritikus elfogult, az ember akkor is belehal. Különösen ha zsidó, aki mindenből csak a córeszt jegyzi meg.
- És a stúdiógépezettel hogy boldogul? Mikor ötvenen beleszólnak, szétcincálják, megrágják, kiköpik, mire végre igent mondanak egy forgatókönyvre?
- Makacs vagyok, mint az öszvér, de sokkal türelmesebb, mint régen. Megértettem, hogy a filmezés csapatmunka. Ha regényíró lennék, Hollywoodban én volnék az isten. De sajnos, forgatókönyvírásra adtam a fejem, tehát az öszszes olyan fineszre szükségem van, ami egy diszfunkcionális családban kell. Nyomogatni a gombokat. Alkudozni. Szimpatizálni. Határozottan letenni a lábamat. Néha meg beadni a derekamat. Amúgy meg azt kell mondjam, nincs ilyen, hogy ők meg én, ugyanis a stúdió nem egy nagy arctalan képződmény, hanem ilyen-olyan emberek gyülekezete, az egyik okos, a másik hülye, némelyiknek egészen fantasztikus érzéke van hozzá, némelyik meg csak azért kotyog bele, hogy hallassa a hangját.
- Említette, szívesen tanítana. Mi volna az első számú tanácsa egy fiatal forgatókönyvírónak?
- Hogy írjon, írjon és írjon. Nemcsak sátoros ünnepeken. Mindennap! Tizenöt percet, két órát, tizenkettőt, mindegy. És olvasson. Elsősorban tanulja meg a forgatókönyvírás technikáját. És falja a regényeket. Én regényírást tanultam az egyetemen, és nem akárkik tanítottak: Margaret Atwood meg E. L. Doctorow. Csak aztán végeztem el a filmművészetit. Akinek nincs füle, sose fog tudni jó filmet írni, mert nem hallja a mondat melódiáját. Ha valakinek nincs füle vagy ízlése, még összehozhat egy jól felépített csapnivalóan gyönge filmet, mert a struktúra megtanulható és begyakorolható. Akkor van baj, mikor valakiről elterjed, hogy a megtestesült csoda, aki soha nem nyúl mellé. Ilyen ugyanis nincs. Makacsul kell csinálni, mint a buldog, és ha az embernek egy kis mázlija van, sikerül. De legalább akkora csúsztatás lenne azt állítani, hogy erre születtem, mint amekkora az, hogy csak gyémánt került ki a kezem alól.
- Talán New Yorkban kell élni ahhoz, hogy ilyen szerény legyen valaki Hollywoodban.
- Már épp kérni akartam, hogy mondja! Mert még elfelejtettem volna dicsekedni, hogy Angelina Jolie-val és Brad Pittel tulajdonképpen nekem van viszonyom. Hol az egyikkel, hol a másikkal. Beosztjuk.
Hollywood, 2005. június
AKIVA GOLDSMAN
1962. július 7-én született Brooklynban, szülei gyerekpszichológusok voltak. 1983-ban végzett a Wesleyan University angol irodalom szakán, ahol társaival közös diákkomédiát irt, majd a
New York Universityn szerzett regényírói diplomát. Első megfilmesített forgatókönyve a Vénaszszonyok nyara, a második - Silent Fall - egy gyerekpszichológusról és egy autista gyerekről szól, aki véletlenül tanúja lesz egy bűncselekménynek. Két John Grisham-regény filmadaptációja (Az ügyfél és a Ha ölni kell) következett, majd két Batman (Batman Forever és Batman and Robin),
és a Lost in Space című tévésorozat filmes feldolgozására kapott megbízást. 2001-ben Golden Globe- és Oscar-díjat nyert az
Egy csodálatos elme forgatókönyvéért. 2005-ben ismét Ron Howard rendező és Russell Crowe számára gyógyított forgatókönyvet (Cinderella Man), a Mr. and Mrs. Smith cimü filmet producelte, és a saját adaptációjából most készülő Da Vinci-kódot szintén producerként jegyzi. Az Egy gésa memoárjai című regényt is ő dolgozta filmre, ennek bemutatóját karácsonyra tervezik. Felesége brit, volt producer. New Yorkban él.
