NOL: Az elnökválasztással foglalkozó elemzők közül talán Ön képviselte a legkövetkezetesebben az az álláspontot, hogy itt nem az államfő személyéről volt szó elsősorban. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2005 tavaszán az események főszereplője az 1989 óta, a közvetlen elnökválasztás lehetőségének elúszása óta identitásgondokkal küzdő MSZP volt. Hogy jön ide 1989?

Az MSZP meghatározó csoportjainak egy része 1988-89 óta következetesen az alkotmányos rendszer néhány alappillérének átalakítását kívánja. A kétkamarás parlament mellett állandóan felmerül a közvetlen elnökválasztás kérdése. Valóban többször jeleztem, hogy a 2005-ös elnökválasztás mögött is kitapintható volt ez – az egyébként ki nem mondott - törekvés. De nem egyedül képviseltem ezt az álláspontot. Különösen az elnökválasztás után erősödött ez a hang. Sokfelől lehet hallani, olvasni olyan elemzéseket, sőt, vezető politikusok nyilatkozatait is, amelyek erősítik az alkotmányozással kapcsolatos véleményemet. Sólyom László beiktatása után az MDF felvetette a távlati alkotmánymódosítás szükségességét, ehhez csatlakozott az MSZP is, és a Fidesz is jelezte, hogy a jövőben érdemes ezzel foglalkozni.
Az SZDSZ egyedül maradt azzal, hogy következetesen kitartott a 89-es álláspontja mellett.

A politikai elit tehát máris reagált az alkotmányozás kihívására. Ez a kihívás pedig ma nem más, mint hogy adekvát-e 2005-ben (és még inkább 2010-ben/2015-ben) az az alkotmányos rendszer, amely 1989-90-ben adekvát szisztéma volt?

Erről „természetesen” nem folyt nyílt vita, sőt, az álláspontok nem fogalmazódnak meg most sem. A rendszerváltás utáni időszakra jellemző ez a ”menekülés a konfliktusok nyílt megvitatása elől”. (Erich Fromm, a ”Menekülés a szabadság elől” című könyv szerzője után szabadon...)

Konzervatív alkotmányozás

NOL: Kis János 1994-ben a kétharmados többséggel megalakult koalíciós kormány egyik legfontosabb feladatának nevezte a rendszerváltás alkotmányozással történő lezárását. Ön nemrég egy vitában azt hangsúlyozta, hogy Kis János akkori elemzése szerint ennek az alkotmányozásnak „konzervatív jellegűnek” kellett volna lennie. 1994-ben azonban a rendszerváltó elit szemszögéből ez nem ideológiai konzervativizmust, hanem a Nemzeti Kerekasztalnál kialakult konszenzushoz való ragaszkodást jelentette. Vagyis azt, hogy minden alkotmányos elemet meg kell őrizni, amit 88-89-ben konszenzus övezett. Ön ezzel a konzervativizmusfelfogással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősége lehet az új köztársasági elnök konzervatív alkotmányjogi alapállásának. Kifejtené, hogy milyen jelentősége lehet ennek?

Az alkotmányjogi konzervativizmus esetében nem ideológiai konzervativizmusról van szó. Kis János úgy vélte, hogy „alkotmányozni csak úgy lehet, ha a másik oldal értékeire is figyelemmel vannak az alkotmányozók.” Minél kevesebb változás kell tehát, fontolva haladásra van szükség, minimális rombolással.

A konfliktus 2005-ben rejtett konfliktus, maradt, amelyet nem lehet kibeszélni, de a két államfőjelölt személyében két markáns álláspont fogalmazódott meg.

Az egyik jelölt az a Sólyom László, aki egyértelműen ragaszkodik a 89-90-ben felépített rendszerhez. Ellenfele pedig Szili Katalin, aki furcsa módon a kormánypártok jelöltjeként igazíthatna a 89-90-ben kialakított kereteke n.

Ez a fő ellentét, mégsem hangzott el világosan. Nem mondta ki ezt az SZDSZ sem, amikor Szili jelölését bírálták, ehelyett kevésbé nagy súlyú problémákkal hozakodtak elő. A nyílt vitától való tartózkodást persze több okból is megértem, ha el nem is fogadom. Mindenekelőtt: ezt az alkotmányjogi vitát nehéz lett volna kommunikálni. Másodszor a két koalíciós párt viszonyának alapkérdését érintette ez az ügy. Bauer Tamás volt a legegyértelműbb, aki több ízben levezette, hogy az alkotmányos rendszerhez való viszony az MSZP-SZDSZ viszony forró pontja. A koalíció két pártja a 89-90-ben kiépült szerkezet alapkérdéseiben nem ért egyet – a koalíció működőképessége érdekében azonban mindig kerülték ezt a konfliktusforrást.Az MSZP arcai, Gyurcsány és az SZDSZ

NOL: Bauer Tamás sem tisztázza egyértelműen vitacikkeiben, hogy amikor „az” MSZP-ről beszél, melyik MSZP-re gondol? Nyilván ő is tisztában van azzal, hogy az általa adott jellemzés az MSZP nagy csoportjaira érvényes, de nem az egészére.

Valóban, Bauer erre nem tér ki. Annyiban persze jogos részéről a leegyszerűsítés, hogy az az MSZP, amellyel ő hadakozik, időről-időre egyértelműen hangadóvá válik. Az alkotmányos rendszer átalakításával kapcsolatos igények legutóbb Medgyessy Péter közjogi javaslataiban öltöttek testet. Az MSZP-ben vannak ugyanakkor az SZDSZ-szel szövetséges csoportok, amelyek azonban ritkán szólalnak meg, talán azért, mert „természetesnek veszik” ezt a szövetséget, illetve elégedettek az alkotmányos rendszer alapjaival.

NOL: Hogyan vélekedik Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin szerepéről?

Az államfőválasztás során minden eddiginél nyíltabban mutatkozott meg a koalíció sajátos működése. Szili Katalin jelölése - véleményem szerint - nagyon direkt reakció volt Medgyessy Péter 2004-es megbuktatására. 2004 augusztusában, a Medgyessy-Gyurcsány váltással úgy tűnt, hosszú időre eldőlt az MSZP-n belül dúló belső viták sorsa. Az azóta eltelt időben azonban a háttérbe vonult csoportok ismét újraszerveződtek. Szili jelölése esetében az történt, hogy az SZDSZ-kritikus csoport talált egy embert, akit maga elé tolt, aki azután megszemélyesítette ennek a csoportnak az alkotmánnyal kapcsolatos nézeteit. De mint ahogy már mondtam: a vita valódi lényegéből a közvélemény mit sem láthatott.

Gyurcsány nem volt abban a helyzetben, hogy saját jelöltet állítson. Miért nem? Azért, mert ha el is indult a pártba való beágyazódás útján, még mindig (persze tudatosan is) a párt fölött lebeg. Ezért aztán nem volt más választása, „elviselte” Szili jelölését. De nemcsak a miniszterelnök nem állt ki teljes mellszélességgel a szocialista párt jelöltje mellett. Azok sem tettek szinte semmit Szili elnökké választásáért, akik jelölték, sőt, ő maga is fél szívvel vállalta és csinálta végig. Szili a kampányban

Vajon miért nem harcolt Szili Katalin a köztársasági elnöki tisztségért? – kérdezhetjük. A válasz azonban nem egyszerű.

2005 tavaszán, a sok hetes elnökválasztási folyamatban a finisben volt egy fordulat, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy itt kommunikációs síkon zajló küzdelem lesz. Ekkor adta sorban Sólyom László az interjúkat, nyilatkozatokat. Ettől kezdve - a rendszerváltás után első ízben - az államfőválasztás egy közvetlen elnökválasztás esetén zajló folyamathoz kezdett hasonlítani. Legalábbis Sólyom László részéről. (Más kérdés, hogy mivel a parlament választja az államfőt, nem volt világos, kit is akart ezzel a gyors kampánnyal meggyőzni? Talán az ingadozó képviselőket?)

A másik jelölt ugyanis végig úgy viselkedett, mint ahogy egy parlament által választandó államfőjelölt teszi. S paradox módon éppen az a jelölt tett így, aki elvileg a közvetlen elnökválasztás híve lenne, illetve távlatilag az alkotmányjogilag kritikus MSZP-s körök álláspontját fejezhetné ki.

Szili magatartása mögött ugyanakkor racionális döntés húzódott (függetlenül attól, hogy hogyan értékeljük a végeredmény szempontjából). Tanácsadói minden valószínűség szerint etikailag kikezdhetetlen pozíciót ajánlottak neki – te vagy a párt jelöltje, a kongresszus kezébe tetted a sorsodat, más nem is dönthet erről. Ezzel azonban egy „Sólyom előtti” helyzetre készítették föl. Kampányának sarokpontja az volt, hogy ő az MSZP legnépszerűbb politikusa. De miért érvelt ezzel az MSZP? Hiszen ez egy közvetlen választásnál lett volna perdöntő érv…

Nyomokban feltűntek a magyar politikában újdonságnak számító elemek is a Szili mellett felsorakoztatott érvekben: nőt jelöltek a köztársaság legfőbb méltóságának, aki konszenzusra törekvő, keresztényszociális érzékenységét hangsúlyozó szellemével új politikai kultúrát is megjeleníthetett volna elnökként. Ezeket az előnyöket azonban nem tudták kihasználni – Szili jelölése ugyanis „koraszülött” kísérlet volt.

Az általa megszemélyesített politikai ajánlat érdekes és megfontolandó lett volna, ha az elnökválasztási vita nem alakul pártpolitikai alkuvá – és ha nem Sólyom László lett volna az ellenjelölt. Az MSZP jelöltjének megnevezése után adott első kedvező reakciók a Fidesz egyes képviselői részéről arra utaltak, hogy Szili nem volt teljesen esélytelen. Nem volt tévedés, hogy megfelelő politikai előkészítés esetén Szili az ellenzéki frakciókból is kaphatott volna szavazatokat.

NOL: A magyar politika blokkosodása miatt szinte nincs olyan ügy, amelyben lehetségesnek látszana az átszavazás. Az elnökválasztás esete kivétel lenne?

A politikai oldalak merev szembenállása tény. A köztársasági elnöki tisztség esetében azonban nem közvetlenül a hatalom a tét – ebben az esetben érdemes lehet kísérletet tenni a blokkosodás áttörésére.

A 2005. évi államfőválasztásnál még az a lehetőség is fennállt, hogy az MSZP Sólyom László mögé áll. Ez hihetetlenül nagyvonalú lépés lett volna, még ha a konkrét szituációban nem is voltak meg a feltételei. A politikai kettéosztottság Sólyom Lászlót is besorolta az egyik oldalra – miközben nagyon nehéz Sólyom Lászlót „echte” Fidesz-jelöltnek tekinteni.Mérsékelt alkotmányvédelem

NOL: Nemrég egy MSZP-hez közeli politológustól hallhattuk azt a kijelentést, hogy Sólyom László személyében valójában az SZDSZ aratott győzelmet.

Az említett kijelentés ugyan távolról sem volt elfogulatlan, de az állítás mögött mégis sok igazság rejlik. Ahogy már említettük, alkotmányjogi értelemben valóban az SZDSZ áll a legközelebb Sólyom László konzervativizmusához. Ha nincs esély Magyarországon egy olyan „mérsékelt” alkotmányozásra, mint amilyet Kis János (aki mellesleg már nem SZDSZ-tag) igényelt 1994-ben, esély nyílhat egy mérsékelt alkotmányvédő magatartásra elnöki székből. Nem lehet véletlen az sem, hogy az SZDSZ és különösen párthoz kötődő értelmiség komoly szerepet játszott Sólyom László mint köztársasági elnökjelölt személyének „felépítésében”. Már 2004 óta lebegtették, hogy el tudnák képzelni konszenzusos jelölését – a Védegylet által idén februárban elindított aláírásgyűjtéshez pedig az SZDSZ „holdudvarának” számos tagja csatlakozott.

A liberálisok állásfoglalását magyarázza, hogy joggal vélik úgy: Sólyom László államfővé választása garancia lehet a 89-90-es alkotmányos szerkezet alapvető átalakításának megakadályozására. Ez annál is fontosabb lehet számukra, mert érzékelik, hogy az alkotmányos rendszer átalakítására irányuló kísérletek egyre erősödnek.

Közhellyé váltak az olyan kijelentések, hogy „a politika elvesztette tekintélyét”, az embereknek elegük van a politikából”, vagy hogy a „rendszerváltó politikai elit megfáradt”. Mivel magyarázható ez?Rövid ciklusok

A pártpolitikai versenyben az ellenfelek kioltják egymás törekvéseit. Közép-és Kelet-Európa demokráciáiban ráadásul túl gyors a politikai ciklusváltás, ezért a verseny pozitív hatásai nem érvényesülnek, a rövid távon torzító hatások annál inkább. Az eredmény, az „elismert közjó mennyisége” nem meggyőző. Ma a legtöbb területen rosszabbak a mutatók, mint a nyolcvanas években.

Megoldás lehetne a pártok versengésének korlátozása, abban az értelemben, hogy – amint Nyugat-Európa évtizedekkel ezelőtti jóléti fordulata esetében – a kormányzó erők több cikluson át lehetőséget kapnak elképzeléseik megvalósítására.

Jelenleg azonban nem ez a helyzet. A politikai elitnek viszont addig is válaszolnia kell a bizalom megcsappanására. Ez magyarázza a megújuló törekvéseket valamilyen egyesítő erejű politikai tekintély felépítésére. Ezt a tekintélyt várják – legalább távlatilag – a közvetlen választással megerősített köztársasági elnöktől, népszerű politikai vezetők felépítéséről, és erre a tekintély iránti vágyra vezethető vissza az a tapasztalat is, hogy minden oldalon a populizmusok versenye folyik.

Konfliktusok innováció nélkül

NOL: Milyen tanulságai lehetnek a 2005-ös államfőválasztásnak az MSZP számára?

A szocialisták ismét szembesültek azzal a szerkezeti problémával, hogy pártjuk nem modern professzionális párt. A professzionalizmuson két feltétel teljesülését értem: a párt „vezetve legyen”, a vezetője legyen megfellebbezhetetlen tekintély, illetve élvezze a párt felső vezetőinek cselekvő támogatását, folyamatosan kapjon tőlük visszaigazolást. Ezek a feltételek az MSZP esetében nem teljesülnek.

Az MSZP platformok hol lazább, hol szorosabb szövetségeként működik. Belső egyensúlya nagyon bizonytalan. Ez a párt azért tud egyáltalán működni, mert vezetői következetesen érvényesítenek egy normát: nem élezik túl a belső konfliktusokat. Az MSZP emiatt kívülről nagyon furcsa pártnak látszik: a konfliktusok időről-időre kirobbannak, egy-egy elégedetlen csoport vezéralakjai keményen odamondogatnak, megmutatják magukat, aztán, mielőtt a feszültség végképp kezelhetetlenné válna, visszahúzódnak, és úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. A 2005-ös államfőválasztásban is benne lett volna egy pártszakadás veszélye, ha mindenki teljes erővel harcolt volna. A magyar baloldal azonban fél a végkifejletig elvinni a konfliktusokat.

Ez az önmérséklet persze az egész konstrukció megmerevedésével jár: az MSZP nem szakad, de ez azt is jelenti, hogy nincs benne másfajta kimenetel lehetősége – nincs szervezeti megújulás, nincs innováció.

Hasonló hatású a szocialisták másik tartós sajátossága is: az, hogy képtelenek teljes szívvel felsorakozni bárki mögé.

Ezen a megmerevedésen valószínűleg csak az változtatna, ha az MSZP legalább két egymást követő választást megnyerne – vagy éppen elveszítene.

NOL: Hozott-e az MSZP számára bármi változást Gyurcsány Ferenc fellépése?

Az MSZP-ben a platformok megállapodása addig érvényes, amíg a kiválasztott személy hozza a sikert. Gyurcsány Ferencet is – akárcsak elődjét, Medgyessy Pétert – úgy választották meg a szocialisták, hogy egyetlen bázisa van: a siker reménye. Ugyanaz az ambíciója, mint Medgyessynek – de vajon úgy is végzi-e?

A szocialisták esetében egyetlen dologban lehetünk biztosak: ha a választást elveszítik, azt személyi változás fogja követni. A platformok szövetsége ugyanis kizárólag a választási sikerre vagy kudarcra reagál egységesen és kiszámíthatóan.

Gyurcsány kiválasztása egy hiteles vezéralak megtalálására tett kísérlet volt a párt részéről, de pártján belül nincs megfelelő, nyilvánosság előtti támogatottsága. Az SZDSZ támogatása ezért életbevágó számára, és erre számíthat is.

Gyurcsány: új dimenzió

Gyurcsány feltűnése az MSZP élén ugyanakkor új dimenzió a szocialista párt történetében. Orbán Viktornak méltó riválisa, van taktikai érzéke, tudatos, tervezni képes vezető, aki képes stábot szervezni és képes végigvinni az elképzeléseit. Az államfőválasztás körüli csatározásokból is jól jött ki. Egyértelműen erősödött a pozíciója.

Figyelemre méltó újdonság, hogy először úgy lett a párt választási bizottságának elnöke, hogy még nem ő volt az MSZP hivatalos miniszterelnök-jelöltje. Pár nappal később lett csak „hivatalos” miniszterelnök-jelölt. Ez azért történt így, mert Gyurcsány előre menekül. Tanácsadói körében már fél évvel ezelőtt felvetődött a párt átvételének gondolata, és most ragadta meg az alkalmat a végrehajtásra.

Gyurcsány erősödése fölvet egy másik – nem lényegtelen – kérdést, ez pedig az MSZP jelenlegi elnökét, Hiller Istvánt érinti. Nagyon úgy tűnik, a Gyurcsány-Hiller kettős hatalom nem vált be, nem is válhatott be. Mára végképp eldőlt, hogy Gyurcsány vezetésével, egységes választási stratégiát követve indulnak a 2006-os választásokon. Ez alapvetően eltér attól, ami 2002-ben történt, mikor a Medgyessy-Kovács-féle „kétfejű” vezetés egymásnak ellentmondó választási programok alapján vitte végig a kampányt.

Az persze, hogy Gyurcsány egy személyben vezeti a választásokig a pártot, nem jelenti azt, hogy uralja is. Komoly szövetségesek nélkül, néhány tanácsadóra támaszkodva emberfeletti a feladat.

Máris vannak figyelmeztető jelek: látszik, hogy az MSZP nem áll készen a felsorakozásra. A legfőbb esélyük a közös veszélyérzet. Ha az Orbán-fóbia miatt eléggé komolyan veszik a vereség kockázatát, akkor elképzelhető, hogy képesek lesznek a harc idejére félretenni ellentéteiket. Elképzelhető, hogy hasonló közös nevezővé válhat a 100 lépés programja is.

Egy dologban azonban nem várható változás: Gyurcsány magányos miniszterelnök marad, akinek helyzete tartósan nem stabilizálódik pártjában. De mivel Gyurcsány számára a saját pártja a legkeményebb dió, külső szövetségesekre utalt. Nem akar „magányos miniszterelnök” lenni. Az utóbbi időben fel is sorakozott mellé Kóka János a kormány „stratégiai” embere, aki pontosan kifejezi a helyzetet: a miniszterelnöknek szüksége van az SZDSZ erős támogatására. Előbb-utóbb szükség lesz majd a „Kóka-jelenség” alapos vizsgálatára is.

NOL: Korábbi írásaiban felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc – de már elődje, Medgyessy Péter is – az agytrösztök, tanácsadó testületek tudatos alkalmazójaként is új színt hozott a baloldali politikába.

Ez az új dimenzió annál is érdekesebb, mert máris látszik, hogy a Fidesz 2006-os kampányának egyik fontos szólama lesz a szocialista miniszterelnökjelölt „kontárságának” hangoztatása. Tapasztalatlan, zöldfülű, a politikában járatlan emberként fogják bemutatni, akivel szemben a Fidesz rendszerváltás óta politizáló csapatát kellene választani. Sajátosan egybevág ez az MSZP egyes csoportjaiban is érezhető hangulattal: a Gyurcsány-féle vezetés új tanácsadóknak és szakértőknek adott megbízásokat, és ez azok számára, akik emiatt távolabb kerültek a tűztől, úgy tűnik, mintha „kontárok és jöttmentek” áramlottak volna a pártba és a kormányzati intézményekbe.

Az viszont, amit az ellenfelek „kontárságnak” neveznek, talán nem egyéb, mint időhiány, a gyors építkezés kényszere. Mindazt most rövidebb idő alatt kell az MSZP-nek elvégeznie, mint amit az ellenfelei másfél évtized alatt megcsináltak. Az MSZP szervezeti-intézményi szempontból nagyon sokat tanul a jobboldaltól. Más kérdés, ezt elismerik-e.Tudatosan követik a Fideszt – ami a legnagyobb közvetett elismerés Orbán Viktorék számára.

Nem árt tudni, hogy a politikai újítások és alkalmazkodóképesség tekintetében Magyarországon a mércét már elég régóta a Fidesz állítja fel. Ezt szerintem nem kell szégyellnie a baloldalnak – ennek elég természetes magyarázata a baloldali pártok szerencsétlenebb életkori összetétele. Meg kell tanulniuk a fiatal generációk nyelvén politizálni, a fiatalok gondolkodását elsajátítani.

Ezt pillanatnyilag Gyurcsányon kívül nem sokan értik a baloldalon. Gyurcsány Ferenc szerepe tehát ebből a szempontból is új dimenziót jelent.

Az ellenfelek által kontárságként megbélyegzett jelenségek – az időnként előforduló elszólások, elsietett majd visszavont lépések – magyarázata, hogy nincs idő a finoman cizellált megoldások kimunkálására. Egyáltalán nem biztos, hogy a kontárság vádja megalapozott, de nagyon jó hivatkozási alap. Annál rosszabb nincs, mint amikor egy vezetőnek a szakmai hozzáértését kérdőjelezik meg. Ez egy irgalmatlan és kérlelhetetlen kritika.

Az agytrösztök szerepe

Kétségtelen tény azonban, hogy Medgyessy Péter volt az, aki elkezdte, majd Gyurcsány Ferenc oldotta meg azt a problémát, amivel az MSZP tizenöt éve eredménytelenül küzdött: professzionális háttérszervezetek felállításával kimozdították a pártot „bezápult”, provinciális működési módjából. Nemcsak az „agytrösztök”, a háttérszervezetek kialakításáról van itt szó, hanem magáról a nyitott hozzáállásról, annak állandó követéséről, hogy „külföldön ezt hogy csinálják?”

Ezt a folyamatot, a tudatos, professzionális intézményépítést megint csak a Fidesz kezdte el. Nem jutottak volna kormányra, ha 1996-ban nem kezdenek el tudatosan építkezni. Medgyessy Péter - és az őt segítő Gyurcsány Ferenc – megérezte, hogy erre szükség van, és 2005-re jutottunk el oda, hogy a miniszterelnöknek van egy, a nyilvánosság előtt felvállalt agytrösztje, ez a Demos Magyarország. Lehet tudni, hogy ki a vezetője, kik a tagjai, ha azt még egyelőre nem is, hogy ez az intézet pontosan mivel foglalkozik. Mindez szakítást jelent azzal a rossz felfogással, amely különösen a baloldalon volt jelemző, hogy nem lehetett megnevezni, felvállalni a politikai pártok számára dolgozó személyeket és intézményeket. Értelmiségi csak úgy adhatott tanácsot, hogy a nyilvánosság előtt letagadta. Ez szerintem a politikának egy becsmérlő, degradáló felfogásából ered.

A politika nem "gyanús" dolog

A politika szerintem nagyon fontos és értékes emberi tevékenység. Nem lenne szabad abba a gyanúba keverni a politizáló embereket, hogy aki tanácsadóként közreműködik ebben, az valami alantas dolgot cselekszik.

Tíz-tizenöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a felfogás változzon, és eljussunk ide. Sokra tartom, hogy a Fidesz kezdeményezése megváltoztatta a hazai felfogást, és végre megértettük, hogy a politikai tanácsadás egy szakma, amelyhez szükség van a magas színvonalú szakértelemre. Ma már ez az intézmény a baloldalon is egyértelműen kiépült. Gyurcsány Ferenc enélkül egy lépést sem tudna tenni.

Még akkor is így van ez, ha a profi tanácsadók megnövekedett szerepe a hatalom működésének ellenőrizhetetlen, informális jellegét erősíti. Irdatlan nagy a tanácsadók hatalma, miközben semmilyen választott testület nem tudja őket ellenőrizni. Az informális és formális viszonyok közötti örök konfliktus jelenik meg ebben az ütközésben.

Ezeknek a tanácsadók a befolyása nem formális hatalmukból származik, hanem kreativitásukból. A politikában a tekintély a befolyás alapvető forrása – és ez nem keverendő össze a tekintélyelvűséggel. Van „jó tekintély” is. Az a vezető, aki kreatív, tetteivel, döntéseivel tehetséget árul el, tekintélyt szerezhet. Az MSZP befolyásos csoportjainak messzire visszanyúló hagyományai eddig gátolták ennek a tekintélynek az elismerését. Ha egy párt blokkolja a tekintélyek kialakulását, mert fél a tekintélyelvűvé válástól, azzal saját megújulása forrásait apasztja el.