Bíróság elé kerülhet a Duna TV 110 milliója

Hozzávetőleg 110 millió forintos támogatás tételes, számlákkal igazolt elszámolását várja a Duna TV-től az Illyés Közalapítvány (IKA).

Értesülésünk szerint az alapítvány azt tervezi, hogy bírósághoz fordul, ha e hónap végéig nem érkeznek be a Duna TV-től a megfelelő számlák. A tévécsatorna már évek óta késik a megfelelő elszámolással a 2001-es "Televízió határok nélkül" programmal kapcsolatban - ezt korábban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is észrevételezte. Mint az ÁSZ jelentés utalt rá, az IKA 2001 decemberi elszámolási határidővel 300 millió forintot ítélt meg a Dunának - 190 milliót a hírműsorok műszaki fejlesztésére, 110 milliót pedig a II. vezérlő beszerzésére. A jórészt közbeszerzési eljárások nélkül nyújtott támogatások egyharmadát a tévé eleve szabálytalanul használta fel, mivel a szóban forgó összeget nem fejlesztésre, hanem likviditási gondjai enyhítésére fordította.

A műsorkészítésre adott IKA-pénzekkel kapcsolatban 2000-ben Halzl József, az alapítvány akkori elnöke és Pekár István a Duna TV egykori első embere kötött támogatási szerződést. A Kalendárium című műsorra az IKA például 54 millió forintot, a Rendhagyó történelemórára 12 milliót, míg az Indul a napra 30 milliót utalt át a Dunának.

Az erdélyi tévéstúdiók felszerelése sem volt szabályosabb. A két erdélyi nyertes "pályázó" - a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Video Pontes - valójában pályázat nélkül jutott két mobil műholdhoz. Ráadásul ezek egyike nem is került Erdélybe, hanem a Duna TV maga használta.

Az Erdélybe került műszaki felszerelések felkeltették a román vámhatóságok érdeklődését is. Az eszközök ugyanis vámmentesen kerültek az országba, márpedig a román törvények szerint ez csak olyan műszaki berendezések esetében lehetséges, amelyekkel nem termelnek profitot. Erre hivatkozva Székelyudvarhelyen és környékén a vámosok nemrégiben olyan tévékamerákat és egyéb felszereléseket foglaltak le, amelyeket a Duna TV-nek készülő filmekhez, tudósításokhoz használtak. Értesülésünk szerint a tv mintegy 20 millió forintért végül "kiváltotta" a szóban forgó eszközöket. Az IKA többször sürgette a Duna vezetését a számlákkal igazolt elszámolások benyújtására. Eddig eredménytelenül - tudomásunk szerint ezért merült fel a bűnvádi feljelentés gondolata, ha a tévé a közeljövőben nem tesz eleget kötelezettségeinek.

A Duna TV két részletben már elszámolt a felvett támogatással, de a béke kedvéért hajlandó újra megtenni ezt. Akár olyan megalázó feltételek vállalásával is, hogy nemcsak a számlákat mutatjuk be, hanem az igazolásokat is, hogy tényleges utalások történtek - nyilatkozta lapunknak Szekeres László, a Duna TV gazdasági alelnöke. Szekeres szerint ezzel sok ember tölti feleslegesen majd az idejét, ahelyett, hogy rendes átadás-átvétel történt volna a közalapítványnál. (Munkatársunktól)

Pekár István
Pekár István
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.