- Optimista dolog abban reménykedni, hogy az EU-nak akár jót is tehet a mostani válság, mert "vészhelyzetekben" a politikusok általában jobban összekapják magukat?

- Az európai integráció a válságok után általában megerősödött, de a mostani krízis mélységét nehéz pontosan felmérni, és kétlem, hogy ez "hasznos" lehet az EU-nak. A válság egyszerre három területet érint: az alkotmányt, a finanszírozást és a bővítést. Az alkotmányos szerződés mai szemmel túl ambiciózus volt, a finanszírozás mindig kényes ügy, és a bővítés sem lett sikertörténet, mert a nyugati társadalmak az újakat kiáltották ki bűnbaknak összes problémájukért. A brit elnökség alatt nem nagyon számítok előrelépésre.

- Ha már bűnbakoknál tartunk: Franciaországban a népszavazás előtt a lengyel vízvezeték-szerelők inváziójával riogatták a lakosságot. Rosszkor csatlakoztunk volna az EU-hoz?

- A tízek belépésére hosszú felkészülés után, éppen a megfelelő időben került sor. Jobban mondva: az új tagok érettek voltak a csatlakozásra, csak az EU nem. A bővítés politikai program volt, amellyel mindenki egyetértett, de kevés szó esett a gazdasági következményekről és még kevesebb a költségvetési vonzatokról. Érdekes ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniában vagy Svédországban, ahol nem korlátozták az új tagok munkavállalását, sokkal kedvezőbb a kelet-európai országok megítélése: ide főleg képzett lengyelek, csehek vagy magyarok mennek dolgozni. A munkavállalást korlátozó Németországban vagy Ausztriában viszont minduntalan a feketegazdasággal hozzák összefüggésbe őket.

- Hogyan látja ennek fényében az Európai Unió jövőjét? Mentsük a menthetőt?

- A napi ügyek mennek tovább, az alkotmányt sem kell temetni. Ha például húsz állam ratifikálná, új helyzet állna elő, a lényeges elemeket meg lehetne menteni. A tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb mindenki az úgynevezett európai kemény maghoz akar tartozni, még a britek is: kívül maradni nem jó. Azt pedig végképp nem hiszem, hogy az unió a szabadkereskedelem és a politikai unió közötti válaszút előtt állna; az exportnagyhatalom Németország például maga is a szabadkereskedelem híve. Különbségek eddig is voltak a tagállamok között, de meg kell találni a közös nevezőt. Ilyenkor fontosak a közös sikertörténetek, mint az Airbus, vagy a jövőben Európa világpolitikai szerepvállalása.

- Az EU-csúcs kudarca után nem kell-e attól tartani, hogy megerősödnek az euroszkeptikus, nacionalista politikai irányzatok?

- A veszély fennáll, pedig köztudott, hogy a nemzetállam már nem tudja biztosítani azt a szociális biztonságot, amit az emberek elvárnak tőle. A nemzeti célokat csak európai keretek között lehet megvalósítani. Ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy az EU bonyolult szervezet, a mai világ összetett problémáira nem lehet ugyanis egyszerű válaszokat adni.

- Milyen feladatot vállalhat a kiút keresésében Németország és egy esetleges CDU-kormány?

- A CDU mindig is az európai elkötelezettség pártja volt, és ezt a hagyományt folytatja. Berlin valószínűleg visszatalál eredeti szerepébe, de nemcsak a brit és a francia álláspont között, hanem Észak és Dél, illetve Kelet és Nyugat között is közvetíthet majd. Angela Merkelből egy csapásra talán nem lesz európai vezető, de alaposan fel fog készülni az uniós témákból: ha kancellárrá választják, 2007-ben neki kell ellátnia az EU soros elnökségét.

Barbara Lippert