A nyugdíjasház népe

Kis Bauhaus áll délcegen a nagy tízemeletesek tengerében. Épült húsz-egynéhány éve, a Fővárosi Tanács megbízásából. Tervezője Darabos Márta.

Mi lehet ez? A kétszintes ház tetején műholdas tévéantenna, a feljáró akadálymentesítése rendben van. Taxi, mentő fel tud rajta hajtani, ha kell. Bankautomata a falon, nem messze a kapucsengőtől. Csöndes otthon. Hát persze, hogy a lakótelep egyetlen nyugdíjasházáról van szó.

Amikor jó két évtizede ideköltöztünk, Terka pedig ifjú volt és bohó, s nem foglalkozott még a horribilis rezsiszámlákkal, ügyet sem vetett a Házra. Fillérekbe volt az áram, a meleg víz meg a távfűtés. Sőt, ha Luka bácsi a Roziban nem éppen patyolat ujjain elkezdte számolgatni, hogy hány éve van még hátra a nyugdíjig neki vagy barátnéjának, Terka bizony elküldte az ő cimboráját melegebb tájakra. Mostanában egyik este megint téma volt köztük hősnőnk hamarosan esedékes nyugdíjba vonulásának dátuma. A disputa a Rozi után is folytatódott. A hőségben az egyik kőpad felől érkező üvöltés verte fel a lakótelep éjszakai csöndjét. "A fene visz téged magammal a nyugdíjasházba" - hallatszott már messziről a Karády Katalint megszégyenítő rekedtes hang.

Az történt ugyanis - derült ki másnap az újságosbódé előtti hírbörzén, hogy Luka bácsi alkut ajánlott. "Terka, költözzünk össze, az egyik lakást adjuk el, abból pénzt csinálunk, a másikat meg leadjuk a tanácsnak (!), és menjünk be együtt a nyugdíjasházba." Megbízható lakótelepi forrásunk, amely kérte, hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra, állítólag azt is hallotta, hogy Terka kerek perec elutasította Luka bácsi gáláns ajánlatát. Vagy, ahogy hősnőnk rusztikusan megfogalmazta: "Tudod, ki fog egy férfit kerülgetni? Ha eddig megúsztam!" A negatív válasz további naturalista részleteire potenciális kiskorú olvasóinkra való tekintettel most nem térnénk ki. Legyen elég annyi, hogy bizonyos szennyes gatyák és zoknik mosása is szóba jött mint esetleges veszélyforrás Terka számára. A másik vitapont az volt kettejük között, hogy mi lesz, ha Luka bácsi villany- meg távfűtéstartozása miatt egyszer csak megérkeznek a végrehajtók. "Viszik a tévédet is. Tudod, hogy mikor mész te a nyugdíjasházba? Mész te az adósok börtönébe vagy a Dankó utcai menhelyre, és húsvétkor meg karácsonykor állhatsz sorban a Blahán egy tányér virslis lencselevesért meg mákos bejgliért" - koppantak szárazon Terka érvei. Luka bácsi álmai tüstént összeomlottak.

De őt nem olyan fából faragták, hogy egyből föladná. Amikor egyszer választani ment ideiglenes személyi igazolványával - a régit kilopták a farzsebéből a 6-oson -, az iskolai szavazóhelyiség felé araszolva elhaladt az áhított Ház mellett. Ekkor Luka bácsi kinézett magának egy földszinti garzont, melynek szép nagy ablaka volt, persze berácsozva, a balkont pedig, naná, hogy mostani lakója beépíttette. Hősünk tovább álmodozott. Először is egy szép nagy, fövenyes tengerpartot ábrázoló poszterre gondolt, amilyet már látott valahol. Aztán kiötlötte, hogy vesz valami zöldet is a lakásba. Hűtőgép nem kell, mert az be van építve az itteni konyhákba. Mosógépre sincs szükség, mert az ágyneműjét leadja a gondnokságon, ez benne van a bérleti díjban. Porszívóról szó sem lehet, az különben is zajos, meg hát úgyis takarítanak a bent lakókra. Az ablakot, hát igen, azt biztos majd neki kell tisztítani, de annyi baj legyen.

Luka azonban nemcsak álmodozik, hanem realista is. Jaj, nehogy egyszer jöjjenek a végrehajtók, mert akkor lőttek a tengeres-pálmafás poszternek! Nehogy megkeresse valaki a Roziban és aláírasson valamilyen érthetetlen szövegű szerződést, s őt meg leszállítják valahová egy vidéki karámba! Annyi mindent beszélnek a lakásmaffiákról vagy mikről. Ha minden összejön, nem lesz itt baj.

"Arany életem lesz" - mondja hősünk. "Poszter, pálmafák, tengerpart, balkon."

Úgy legyen.

Drukkolunk.

Kint a rút valóság, bent poszter, pálmafa, balkon
Kint a rút valóság, bent poszter, pálmafa, balkon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.