Adatokat követel az oktatási tárcától a Fidesz

Bírósághoz fordul a Fidesz a felsőoktatási PPP programok beruházási szerződéseinek, valamint az érettségivel és a felvételivel összefüggő egyes adatok eltitkolása miatt - közölték az ellenzéki párt országgyűlési képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon.

Sió László közölte: azért fordulnak a bírósághoz a PPP programok szerződései ügyében, mert többszöri kérés ellenére, a minisztérium csak az intézményekkel kötött szerződéseit bocsátotta rendelkezésükre, azonban az intézmények és a magánbefektetők között létrejött szerződéseket nem. Holott pontosan ezek lennének érdekesek, hiszen ezekben szerepel például az, hogy például egy PPP programban felépített kollégium kinek a tulajdonába kerül a szerződés lejárta után - tette hozzá.

Mint mondta, a Fidesz több alkalommal kért tájékoztatást a beruházásokról, és egyik országgyűlési képviselőjük a tárcától végül húsz, a minisztérium és a intézmények között kötött szerződés másolatát kapta meg, egy 38 ezer forintos számlával együtt, amelyet a másolás díjaként számoltak fel. A Fidesz kifizette a számlát, de felháborítónak tartják, hogy a minisztérium így akarja elvenni a kedvét a képviselőknek attól, hogy kutakodjanak - mondta.

Hozzátette: pártja a múlt héten ismét kérte a többi szerződé kiadását, a minisztérium azonban kedden azt közölte, hogy nincs példányuk a dokumentumokból. Nyilvánvaló, hogy a minisztérium rejteget valamit, ezért tagadta meg a szerződések kiadását - jegyezte meg.

A képviselő közölte: azt kérik a bíróságtól, hogy kötelezze a tárcát a kért adatok kiadására.
Pánzcél Károly a másik ügyre kitérve elmondta: a minisztérium a szülők kérése ellenére titkolja, hogy hány korábban érettségizett, idén emelt szintű vizsgát tevő diák felvételizik egy-egy egyetemi, főiskolai szakra.

Álláspontja szerint ezt a listát Magyar Bálint azért nem hozza nyilvánosságra, mert könnyen kiderülhetne, hogy egyes szakokra csak irreálisan magas, 140 pont feletti eredménnyel lehet bejutni, pedig az adatok ismeretében a felvételizőknek még lenne lehetőségük jelentkezésük módosítására.

Mint mondta, az egyik napilap internetes oldalán megjelent információk szerint számos olyan szak és szakpár van, ahová a meghirdetett helyeknél is többen jelentkeztek olyanok, akik korábban érettségiztek, és idén emelt szinten vizsgáznak.

Példaként említette a Semmelweis Egyetem általános orvosi karát, ahol 320 helyre 451, korábban érettségizett fiatal felvételizett.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a korábban érettségizettek a rendszer igazságtalansága miatt most "ügyeskedhetnek" a pontjaikkal, és egy emelt szintű érettségivel pluszpontokhoz juthatnak. Azonban az emelt szintű érettségin egy korábban maturált diák 33 százalékos teljesítménnyel szerezhet pluszpontot, míg a most érettségizőknek 90 százalékot kell teljesítenie - tette hozzá.

A fideszes képviselők közölték, a Fidesz mindkét ügyben azt is megvizsgálja, hogy megáll-e a Büntető törvénykönyv szerinti visszaélés közérdekű adattal bűncselekményének tényállása. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.