Barna Erika meggyőződése, hogy akkor kötelezte el magát a kábítószerezőknek - azaz ma az egyetlen közszolgálati műsort szerkeszti a témában, néhány napja pedig átvette másoddiplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

Anya, milyen jól áll neked ez a Harry Potter-jelmez, mondta a hétéves lánya Erikának a múlt szombati diplomaosztón. Ercsi - ahogy őt mindenki szólítja - mosolyogva bólintott rá a fekete talárban, és fekete sapkával a fején, kicsit oldódott a feszültség benne, mert addig nagyon is feszengett: mit keres ő itt a huszonévesek között? Addiktológiai konzultáns - azaz magyarra fordítva, szenvedélybetegekre szakosodott szociális munkás -, néhány napja már ezt a szakképesítését is használhatja. Barna Erika úgy gondolja ugyanis, nem elég csak beszélni a drogosokról.

Eredetileg bölcsészkart végzett, aztán egy barátja ajánlásával bekerült a Rádióba, három évig külsőzött, majd munkatárssá fogadták.

- Nyolc évvel ezelőtt indult a Drogér(i)a című műsor - meséli -, négyen-öten kezdtük, lehetőségünk volt rázósabb témákhoz is nyúlni. Eleinte kétórás élő adást csináltunk, a témákat tekintve kicsit talán kapkodtunk ide-oda, de élveztük, hiánypótlás volt, hogy bátran megmutattuk a kábítószerezők világát.

A Drogér(i)a adásideje mára félórára csökkent, csütörtök esténként fél tizenegykor Barna Erika - aki most a műsor egyedüli szerkesztője - felvételről köszönti a Petőfin a hallgatókat. Azt mondja, nem mérhető a műsor hatása, azaz hallgatják-e éppen kábítószerezők, ám ő hisz benne, hogy segít például az előítéleteket csökkenteni.

- Amikor egy tizenöt éve heroinozó srác értelmesen, elevenen, őszintén beszél magáról, az életéről és a gondjairól, biztos, hogy magával ragadja azt, aki a készülék előtt ül, hat rá, talán azt gondolja, nahát, ki hitte volna... És talán azt is megérti, hogy sokkal egyszerűbb függővé válni, mint azt bárki képzelné.

Erika azzal magyarázza vonzódását a témához, hogy nagyon szorongó és normakövető emberként - aki hetekig képes rágódni azon, vajon jól töltötte-e ki az adóbevallását - mindig is rácsodálkozott a normasértőkre. Maga nem próbálta a drogokat, de sok időt töltött egy rehabilitációs otthonban, leállt kábítószeresek között, tőlük "tanult". Régóta mániája volt, hogyha drogosokkal foglalkozik, ha róluk beszél a rádióban, illene értenie hozzájuk. Addiktológus konzultánsként egy kávéházban debütált, ahol egy füvező, és alkoholt is gyakran fogyasztó srác kért tanácsot tőle, Erika megpróbálta rávenni: először is fogalmazza meg pontosan mi a problémája, mit kérdezne egy szakembertől.

- Ez volt a tűzkeresztség, nagyon izgultam, persze a fiúnak nem mertem elárulni, hogy ő az első, és nem hivatalos páciensem. Konzultánsként konkrét tanácsot nem adhatok, csak "irányítom" a hozzám fordulókat. Igen büszke voltam rá, hogy a srác megfogadta, amit mondtam, és elment egy ambulanciára.

Barna Erika azt tervezi, hogy segítőként munkát vállalna egy drogambulancián, de szívesen bekapcsolódna kutatási programokba is. Rádiós munkája elismerésének tartja, hogy a drogellenes hét kapcsán vasárnap délután egyórás önálló műsorral jelentkezhet.

Amikor azt kérdezik tőle, ő, aki elfogadó a drogosokkal, hogyan védi meg majd a lányát a kábítószerektől, csak mosolyog. Nincs különleges receptem - válaszolja -, legfeljebb az, hogy őszintén beszélgetünk, és nincsenek tabutémáink.