Minden bizonnyal egy olyan kultuszművel van dolgunk, amely hosszabb kifutású, azaz évek múlva is nézni és emlegetni fogják. Mint például azt a melléfogást, hogy a forgalmazó a magyar szinkronnal majdnem teljesen hazavágta az egészet. Rejtély, hogy miért kell egy olyan műnek az eredeti hangját eltorzítani, amely egyfajta forradalmi, egyedi formanyelvet alkot.

A Star Wars III. eredményei magukért beszélnek, most már az a kérdés, meddig tart ki a lendület, vajon a végén is megdönti-e a legnézettebb film rekordját (amit a nyitóhétvége adatainál sikerült).

Az éllovas Madagaszkárt megelőzte a híre, forgalmazója annyira biztos volt a sikerében, hogy nem is engedélyezte, hogy a Moziünnepen kedvezményes belépővel lehessen rá bejutni - de erről részletesen majd a jövő héten. Az induló nézőszám tekintélyes, ez minden bizonnyal azért alakult így, mert egyszerűen nincs más családi mű a hazai multiplexekben. A film minősége ugyanis nem indokolja az érdeklődést. Bár az alapötlet egész jó: Alex, az oroszlán, a New York-i Central Park állatkertjének fő attrakciója és legjobb barátai, Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria, a víziló kikerülnek az igazi dzsungelbe, ahol a természettel kellene szembenézniük. Azért csak kellene, mert a film leragad a szimpla tanmesénél, egyáltalán nem használja ki a szituációban rejlő lehetőségeket. Ezt a totális melléfogást sajnos a film élvezhetősége is megsínyli, tízéves kor felett már unalmas (legalábbis azon az előadáson, amelyen én néztem, ez a konzekvencia volt levonható). Pedig nem baj, ha egy animációs mű akár a felnőtteknek - szülőknek - is tartalmaz némi üzenetet, kapcsolódási pontot. A színvonal emelkedése pedig senkinek nem ártott még meg.

Jelenet a Pofonok városából